Kitartás

Mennyire helyesek ezek a színművészetis fiatalok meg a tanáraik, milyen jó, hogy így kitartanak, le a kalappal előttük, már puhul is Orbán, már csak a katonát küldi ellenük, Vidnyánszkyt is hátrébb rendelte – nagyjából ebben a sorrendben hangzik el a tiltakozás értékelése a velük szimpatizáló emberek és az ellenzéki politikusok szájából. Hogy miért lapít az összes többi egyetemista, akinek az iskoláját ugyanúgy átnyomták alapítványi fenntartásba, miért hallgat a komplett Rektori Konferencia, valamennyi egyetemi oktató, akinek az intézményét ugyanúgy átsorolták a sajátos Fidesz-autonómia alá, érthetetlen. Vagy talán nagyon is érthető.

Mennyire jó, hogy a közszolgálati szakszervezet - ugye tudják, melyik, igen, a Borosné-féle MKKSZ– folyton csinál valamit, amiért beszélni kell róluk: kérdeznek, akcióznak, levelekkel bombázzák a kormányt. Akkor is, ha sok ezer köztisztviselő nevében harcolnak, akkor is, ha kulturális vagy szociális szakemberekért, pedig ezeken a területeken csak néhány száz tagjuk van. Most megint a gondoskodók vannak soron, hisz közeledik a Szociális Munka Napja, amit egy csomó megszokottan álszent szöveg kíséretében négy éve nyilvánított munkaszüneti nappá a kormánytöbbség. Latorcai János akkor olyanokat mondott, hogy a szociális területen dolgozók „a rászoruló emberek mellett a társadalmi kohéziót és az integrációt is segítik”. Nem tette hozzá, hogy a kormány helyett. A kitartóan kiabáló MKKSZ most épp online sztrájkot hirdetett, hogy senki ne feledje az Orbán-éra a kiszolgáltatottak és gondozóik ellen elkövetett bűneit, a szféra követeléseit.

A héten egy borsodi kistelepülés, Hernádszentandrás polgármestere azt mondta, a településvezetők jó része nem meggyőződésből lojális a kormánnyal, csakis azért, mert pénzhez akar jutni a városának, falujának. Gyarló megalkuvás, de talán érthető. Na de a szociális ágazat vezetőinek, érdekvédőinek most is csak a nagy semmi jut cserébe a hallgatásért. Miért nem kiabálnak együtt az MKKSZ-szel? Ez érthetetlen.