Egyes országokban a Szent korona, máshol a nemzeti zászló a legfontosabb nemzeti szimbólum. Franciaországban utóbbi, a nemzeti lobogó látványa dobogtatja meg a szíveket, s talán kevesen tudják, de szinte napra pontosan 230 évvel ezelőtt, 1790. október 21-én lett a világ egyik legismertebb zászlaja a franciák hivatalos jelképe. Nekünk magyaroknak ekkor még nemhogy a piros-fehér-zöld lobogó nem volt nemzeti szimbólumunk, de csodálatos Parlamentünk, lóversenypályánk vagy épp nemzeti kaszinónk sem volt. Nem is beszélve a magyar online casino világáról, ami meg több mint 200 évre rá is gyerekcipőben járt még. De vissza a franciákhoz.
A francia történetírás Nagy Károlytól datálja azt a vörös, narancsvörös színű zászlót, melyet a francia királyok elővettek, amikor háborúba indultak seregükkel. Oriflamme-nak nevezték a lobogót, melyet megszentelt zászlóként őriztek a Saint Denis-i apátságban. Képi források már a 12. százasban is megemlékeznek a lándzsákkal ékesített szimbólumon, leírást a 13. századból találunk róla. Az 1690-es fleurus-i csatában az oriflamme-n megjelent a fehér szín, mely ma is ott látható a hivatalos francia zászlón.
A királyi ház büszkén használta ezt követően a fehér szint, mely fontos szerepet kapott a Nagy Francia Forradalom idején. Az 1789-es események elsodorták az oriflamme-t, a francia nép úgy döntött, hogy a lobogónak ugyanúgy vesznie kell, mint a társadalmi egyenlőtlenségeknek és a királyi önkénynek is. Az új zászlót a történetírás szerint La Fayette márki alkotta meg. A korábban is használt fehér színhez csatlakozott a Párizs címeréből kölcsönzött kék és a piros. Nem tudni pontosan, hogy az eleinte kokárdaként használt trikolor ötletét az amerikai kontinensről kölcsönözte vagy máshonnan, mindenesetre 1790-ben a francia flotta hajóira már a függőleges kék-fehér-piros lobogót húzták fel.
Az ezt követő években a forradalmi Franciaország zászlójaként tündökölt, ám Napóleon bukása, vagyis a Bourbon restauráció után a hatalom betiltotta a használatát. Visszatért a fehér királyi lobogó, ám 15 évig sem lobogott, ugyanis 1830-ban újabb forradalom rázta meg az országot, s a trikolor visszatért. Magyarországon ekkoriban egyre sűrűsödtek az országgyűlések, s fénykorát élte Széchenyi István. 1827-ben felvetése nyomán létrejött a Nemzeti Casino, mely felettébb élénk társasági élet színtere lett. Ahogy az alapító ülésen elmondott beszédében Széchenyi fogalmazott, a casino célja, hogy „eszes, értelmes férfiak a társasági rendek mindenik osztályából egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai ujságokat, mint amilyeneket rendszerént a kávéházakban találni lehet, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos írásokat olvassanak. Magokat pedig üres óráikban illendően mulathassák…”
Vissza a francia lobogóhoz: 1848-ban, a szocialista szellem kiszabadult a palackból, s ekkor egy vörös lobogó is elterjedt, de 1830 után már a ma ismert zászló volt a franciák általánosan használt zászlója. Amikor 1940-ben a Harmadik Birodalom megszállta Franciaország északi és középső részét, a déli országrészen az ellenállók új lobogót készítettek: a trikolorba bekerült egy lotharingiai kereszt, ami a felszabadulás után természetesen rögvest el is tűnt.
A ma ismert francia zászló óriási hatást gyakorolt a világ több nemzetének hivatalos lobogójára. A teljesség igénye nélkül háromszínű zászlaja lett ezt követően a függetlenedő Mexikónak, Írországnak, Olaszországnak, Belgiumnak, Izraelnek és Magyarországnak is. A három színnek külön-külön is kiemelt jelentősége van. A kék Tours-i Szent Márton, vagyis a könyörület színe, a férfi a Krisztus utáni 4. században Tours püspöke volt. A fehér színt eredetileg az Orléans-i Szűz, vagyis Jeanne d’ Archoz kötötték, akinek a feltűnését követően a franciák kiszorították az angolokat országukból, és megnyerték a százéves háborút. Ezután a fehér a már említett „királyi” színné vált. A piros pedig Párizs védőszentjének, Szent Denisznek a színe volt.
