Európában, de az egész világon is mind népszerűbb a populizmus, azokban az országokban is kacérkodnak a demokratikus intézményrendszer fokozatos leépítésének gondolatával, ahol nemrég még elképzelhetetlen lett volna. Hogy a mai kor populistái alatt hogyan változik a gazdasági teljesítmény, majd a jövő dönti el, de egy német közgazdászok által készített tanulmányból az derül ki: amennyire jól értenek ahhoz, hogyan tartsák minél tovább hatalomban magukat, annál kevésbé konyítanak a gazdasághoz.
Három német szakértő, Manuel Funke, a bonni Moritz Schularick, valamint a Kieli Egyetem professzora, Christoph Trebesch kutatásából talán a jövőre vonatkozóan is lehet messzebb menő következtetéseket levonni. Felmérésük során azokra a politikusokra koncentráltak, akik azt sugallják: a kisemberek érdekeit védik a gonosz elittel, illetve az éppen ellenségnek kikiáltott ideológiájú csoporttal, mondjuk a liberálisokkal szemben. Természetesen nem mindig könnyű hű képet kialakítani egy adott országról. Gondoljunk csak az Európai Unió legnagyobb haszonélvezőire: a temérdek uniós támogatásnak köszönhetően a koronavírus-járvány tombolása előtt szinte nem lehetett annyira rossz gazdaságpolitikát folytatni, hogy az adott ország GDP-je ne emelkedjen.
A populistáknak nincs igazi ideológiája, és nem is lehet őket egy kalap alá venni. A titkuk éppen abban rejlik, hogy mindig képesek olyan döntést hozni, ami politikai túlélésük záloga lehet, amivel el tudják érni azt, hogy az emberek úgy érezzék: közel áll hozzájuk. Többször újraválasztották például Bojko Boriszov bolgár kormányfőt, aki rendre azt hangoztatja, ő az igazi bolgárok érdekeit képviseli szemben a „parlamenti hazudozókkal”.
A tanulmány szerint minden harmadik populista vezetőt legalább egyszer újraválasztották. A demokratikus – legyen szó szociáldemokratáról, konzervatívról vagy liberálisról – politikusok közül ez csak minden hatodiknak sikerült. A populistákat tehát az köti össze őket, hogy váltig ragaszkodnak a hatalomhoz és ennek mindent alá is rendelnek.
Esetenként nem is könnyű megmondani azt, hol vannak a populizmus határai, mi különbözteti meg ezen politikusokat a demokratikus értékeket képviselőktől. A tanulmány egyik szerzője ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Ez olyan, mint a pornográfia. Csak akkor lehet választ adni rá, ha az ember látja”.
A három kutató 27 országban 70 populista kormányt vett górcső alá, több ezer gazdasági adatot elemzett, nem csak a gazdasági növekedést vizsgálták, hanem a vagyon elosztásának egyenlőtlenségeit, emellett pedig 800 tudományos tanulmányt értékeltek ki. A 190 oldalas tanulmánynak a demokratikus berendezkedésű államok szempontjából nem túl megnyugtató megállapítása: a populista vezetők politikai szempontból sikeresnek bizonyultak, de súlyos károkat okoztak gazdaságuknak a hatalomban. Kiválóan értenek ahhoz, miként lehet hitelteleníteni, megosztani, különféle módon meggyengíteni az ellenfelet. A legfontosabb recept az: kialakítani egy fanatikus rajongói tábort.
Gazdaságpolitikájuk látszólag merőben különbözik egymástól, de abban mégis hasonlóak, hogy mind a jobb- mind a baloldali populisták hajlamosak az átgondolatlan, következetlen, úgyszólván unortodox gazdasági lépésekre. A populisták által irányított országokban magasabb a korrupció, nagyobb szerephez jut a protekcionizmus, az árnyékgazdaság. Egy populista vezető hatalomra kerülése után öt évvel az egy főre jutó GDP átlagosan öt százalékkal kisebb arányban nőtt a demokratikus országokéhoz képest.
Gazdasági tekintetben a legnagyobb kárt Silvio Berlusconi okozta honfitársainak, miniszterelnöksége alatt 14,9 százalékkal csökkent az olasz GDP, miközben ő volt a második világháború után a legtovább a kormányfői bársonyszékben lévő olasz politikus. Három kormányfői mandátuma alatt összesen kilenc évig volt miniszterelnök. Papíron jobboldali politikus volt, de igazi ideológiával nem rendelkezett, mindent gazdasági érdekeltségeinek rendelt alá. A világban végbemenő változásokat mutatja azonban, hogy politikai szempontból jóval visszafogottabb volt Matteo Salvininál.
A baloldali populisták jobban értenek ahhoz, hogy csökkentsék a szegények és a gazdagok közötti különbségeket, de ezt időnként nagyon átgondolatlanul teszik. A néhai venezuelai elnök, Hugo Chávez a XXI. század szocializmusát akarta megvalósítani, s az ország nyersanyagbetételét a szegényebbek felzárkóztatására is fordította, de az állam szerepének kiterjesztésével és értelmetlen infrastrukturális beruházások vállalásával csődközeli helyzetet idézett elő, hiszen a nyersanyag világpiaci ára jelentősen csökkent. Elnöksége alatt az ország GDP-je 12,4 százalékkal esett vissza.
Ugyanakkor Venezuela esetében is tetten érhető, hogy mindenfajta ideológiánál fontosabb a hatalom. Chávez, majd utóda Nicolás Maduro kemény diktatúrát vezetett be. Utóbbi ráadásul, a járvány kitörése után nyitott a piacgazdaság felé, mert ez volt túlélésének egyedüli záloga. Mint a jelentést részletesen ismertető Spiegel megjegyzi, a populisták időnként idegenellenes retorikával és antiliberálisként lépnek fel, mint azt Orbán Viktor kormányfő is teszi.
A mai vezetők közül Recep Tayyip Erdogan irányítja csődközeli helyzetbe Törökországot, miközben a 2000-es években még reformernek tartották. Ám folyamatosan építette le a demokratikus intézményrendszert, így a gazdasági növekedés lelassult, a nemzeti valuta, a líra értéke folyamatosan csökken.
Akadnak sikeres gazdaságpolitikát folytató politikusok is, igaz nem sokan. A tanulmány közéjük sorolja Evo Morales volt bolíviai elnököt.
A tanulmány szerint a populizmus nem tűnik el csak úgy magától, sőt a tapasztalat szerint az utóbbi az utolsó harminc évben egyre népszerűbb vezetési formává vált. Jelenleg a világ hatvan, gazdasági szempontból legjelentősebb országának a negyedében kormányoznak bal- vagy jobboldali populisták.
Visszaestek a populisták a járvány miatt
A YouGov irodának a világ 25 országában készített felmérése szerint 2020-ban egyre csökkent a populisták támogatottsága. Politikai elemzők meglepődtek az adatok láttán, de abból indulnak ki, hogy csak átmeneti jelenségről lehet szó. Úgy vélik ugyanis, ez a járvánnyal hozható összefüggésbe és mihelyst a Covid-19 hatásai jobban éreztetik hatásukat, a populisták ismét új erőre kapnak, írta a Guardian. „A vírus e tekintetben vulkánként viselkedik. Keményen sújtja a populizmust, de termékeny talajt hagy majd maga után” – fejtette ki Matthijs Rooduijn, az Amszterdami Egyetem szociológusa.
Az Európai Unióban a populista pártok húsz év alatt majdnem megnégyszerezték támogatottságukat: hét százalékról 25-re emelkedett népszerűségük. Meghatározó alakjaik a Guardian szerint Orbán Viktor mellett Matteo Salvini, az olasz jobboldali populista Liga elnöke,Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője, vagy a svéd Jimmie Akesson. A populista pártok majdnem egy tucatnyi uniós tagországban kerültek be a kormányra, igaz, Ausztriában kiszorultak onnan: az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) mindmáig súlyos válságban van az úgynevezett Ibiza-videó napvilágra kerülése óta.
A felmérésben, amelyet júliusban és augusztusban készítettek, az Egyesült Királyságban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Spanyolországban, Svédországban, továbbá Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Államokban kevesebben értettek egyet azzal a kijelentéssel, hogy az adott ország fejlődését egy kivételezett csoport akadályozza meg. Dániában 11 százalékkal, 33-ról 22-re esett az így vélekedők aránya, az Egyesült Királyságban és Németországban kilenc százalékkal, Franciaországban nyolccal, Olaszországban hattal, Lengyelországban pedig néggyel. De más a populisták által hangoztatott nézet is csekélyebb népszerűségnek örvend, például az az állítás, miszerint sok információt önös érdekekből eltitkolnak az emberek elől. Dániában 20, Németországban pedig 15 százalékkal esett az így gondolkodók aránya. Szintén esett azok száma, akik szerint a korrupt elit kihasználja az átlagembereket, 11 százalékkal kevesebben vélekednek így Dániában, kilenccel Németországban, héttel Olaszországban. Csak kis visszaesés, vagy stagnálás volt megfigyelhető az arra a kérdésre adott válaszokban, amely szerint az emberek akaratának mindenek felett kell állnia az adott ország politikájában.
Matthijs Rooduijn úgy vélte, a jelenségre a fő ok az, hogy a járvány kapcsán az emberek jobban kezdtek hinni a szakembereknek, míg bizonyos témái, mint például a bevándorlás, háttérbe szorultak. Ugyanakkor azt is megállapították, hogy egyes radikális pártok már kezdenek magukhoz térni. A jobboldali populista Liga például elérte a mélypontot 24-25 százalékkal, s bár Matteo Salvini olyan népszerű politikus már aligha lesz, mint belügyminiszterként, még gyarapíthatja táborát. Nem mellékes az sem, hogy hiába került háttérbe a migráció kérdése, az emberek bevándorlásellenessége mit sem változott, Svédországban például a megkérdezettek 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kevesebb bevándorlót kell beengedni az országba, míg tavaly még 58 százalék nyilatkozott így. Olaszországban ugyanez az arány 64, illetve 54 százalék.
