Jobb vagy bal - ez itt a kérdés?

Furcsán hangzik, ha azt mondom, hogy ezekben a zavaros időkben, a mind élesebb politikai harcok világában, a legújabbkori történelemben megszokott, hagyományos “jobb-bal” megosztottság szociológiai, ha úgy tetszik, társadalomszerkezeti alapjai megszűnnek. Hiszen a hajdan tényleges társadalomszerkezeti mutatókon nyugvó, majd elsősorban politikai-ideológiai jelentéssel bíró “munkásosztály” fogalom mindinkább elveszíti eredeti értelmét. A hagyományos nagyüzemi, főként ipari, kizárólag fizikai munkát végző népesség létszáma csökken. A kis- és közepes vállalkozások, a szolgáltatási szektor aránya növekszik. Gyakrabban kényszerülünk munkahely- és foglalkozásváltásra, ugyanakkor a kutatások tapasztalatai alapján az is igaz, hogy csökken a munkahelyi lojalitás mértéke. A lakóhely, a település megváltoztatása, vagy éppen a szülőhazánk elhagyása rövidebb vagy hosszabb időre egyaránt érinti a társadalomszerkezetben elfoglalt helyünket is.

Ezért is helyesebb, ha a politikai-ideológiai értelemben képzett “osztály”-fogalmat a politikai fogalomhasználatban is egyre inkább felváltjuk a társadalomtudományokban használt “társadalmi réteg” megnevezéssel. Ily módon a tényleges társadalmi-egzisztenciális helyzetnek megfelelő csoportképzés hitelesebb értékelésre adhat alapot. Sokszor használjuk a “középrétegek” fogalmat. A társadalmi szerkezet változásaival foglalkozó kutatások természetesen még differenciáltabbak. Gyakran olvashatunk “felső-közép” vagy “alsó-közép” társadalmi rétegekről, vagy éppen a leszakadtakról, leszakadással fenyegetettekről.

A tudományos fogalomhasználat mindezeknél persze bonyolultabb, differenciáltabb. A modern társadalmak szerkezetét általában három dimenzióban vizsgálják. Van egyfajta vertikális, elsősorban anyagi egyenlőtlenségi sor, amelyre előbb utaltunk, vannak az ún. horizontális egyenlőtlenségek (pl. nő-férfi, város-falu, etnikumok, stb.), és megkülönböztetik a mélységi egyenlőtlenségeket, a társadalmi értékválasztások szerkezeti különbségeit. Az említett dimenziók természetesen összefüggnek, hatással vannak egymásra, pont ezeken alapulnak a politikai-ideológiai, értékválasztási különbségek, valamint az időről-időre tapasztalható változások.

Ebből következően a különböző társadalmi csoportokhoz tartozást, a nézeteket, véleményeket a foglalkozás, az iskolai végzettség, az életkor és a lakóhely befolyásolja, határozza meg elsősorban. Társadalmi helyzetünk, szociális-, anyagi-, létproblémáink, helyzetérzékelésünk, családi, baráti, közösségi kapcsolataink alapján teszünk eleget a különböző társadalmi-politikai “meghívásoknak”.

A hagyományos “bal-jobb” megoszlás szociológiai alapjainak változása eredményezi a politikai rokonszenvek, hovatartozások történelmi léptékű átalakulását, módosulását. Hiszen az elsősorban külföldi tulajdonú nagyüzemi szakmunkás és betanított munkás csoportok joggal sorolhatóak az alsó-közép és közép-közép rétegekhez. Ha egyáltalán megnyilvánul, politikai hovatartozásuk sem elsősorban az ún. baloldalhoz, hanem a populista, nacionalista, tekintélyuralmi jobboldalhoz, szélsőjobbhoz, esetleg ugyancsak populista szélsőbalhoz kötődik.

Vagy például a szegény, elhagyatott, idősebb, nehezen boldoguló, alacsonyabb iskolai végzettségű, bezárt kistelepüléseken élő, egyoldalú médiaelérhetőséggel rendelkező polgártársainkat sem vonzzák a hagyományos baloldali szövegek, annál inkább a populista, tekintélyuralmi, biztonságot ígérő üzenetek, amelyek például kizárják a gyanús és veszélyes idegenek befogadását. A nagy- és közepes városi, magasabb iskolai végzettségű, fiatalabb, alkalmazotti, értelmiségi munkát végző csoportokhoz tartozók viszont jóval nyitottabbakká váltak a baloldali, liberális, szocialista, szociáldemokrata benyomásokra, üzenetekre.

Kelet-Európában persze - a múlt század második felének hagyományai okán - óriási az ideológiai zűrzavar az elitek által használt fogalmak esetében. Vannak, akik a késő Kádár-korszak “szocialista demokrácia” fogalmát, valószínűleg szándékosan, összekeverik a mai szociáldemokraták által alapcélnak tekintett “szociális demokráciával”. Mint ahogy a “szociáldemokrácia” fogalma is fontos identitásjelző, még akkor is, ha magyarországi pártját, sajátos történeti okokból “szocialistának” nevezik.

Az sem mellékes zűrzavar, ami a “liberális” szó körül zajlik a fővárosi elitekben. Van először is a “liberális” mint jelző, ami egy a baloldaliak által is vallott értékrendet jelez, van aztán egy főnév, amely egy bizonyos eszméket követő csoportot nevez meg. Van aztán a “neoliberális”, ami egy gazdaságpolitikai nézetcsoportot határoz meg, és amely abszolutizálja a szélsőséges piacgazdasági működési rendet és szabályokat. A “neoliberálisnak” ebben az értelemben nincs köze a “liberálishoz” mint jelzőhöz. Sőt a “szociális demokráciát” alapcélnak tekintő szociáldemokraták, szerintem helyesen, egyfajta káromkodásnak tekintik a “neoliberális gazdaságpolitikát”.

Nem folytatom. Ilyen zűrzavarban éldegélünk, ami még nem lenne olyan nagy baj, ha nem befolyásolná mindennapi életünket, a politikai gyakorlat és a kommunikáció éles szembenállását.

Az orbáni tekintélyuralom és autokrácia, a populista ígéretek, a nemzeti értékek és hagyományok gátlástalan meghamisítása, a fékek és ellensúlyok rendszerének módszeres lebontása, az ún. nyugati demokráciával való szembefordulás, az ólomkatonásdi kommunikáció mind-mind egy évtizeden át tartósította hatalmi stabilitásukat. Nem most derült ki, hogy mindez csak egy teljeskörű, stabil ellenzéki, demokratikus, ha úgy tetszik: köztársaságpárti együttműködéssel győzhető le. Baloldali, szociáldemokrata, liberális, zöldpárti, mérsékelt jobboldali politikai erők tartós választási együttműködéséről van szó. Igen, közös alapprogram, közös egyéni jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt kell a köztársaságpárti korszakváltáshoz.

Ugyanakkor egy csomó nehezen meghaladható nehézséget kell figyelembe vennünk. Gondoljunk csak a “gerrymanderingre”, a választási jogszabályok ügyes területbeosztására: a nagyobb városok választókerületei ugyanis nem véletlenül háromszög-alakúak. A városi lakosok kisebb részének nevét tartalmazza ugyanis a helyi választói névjegyzék, jóval többen képviselik az adott választókerületben a közeli-távoli kistelepülések népét. Így aztán a fentebb vázolt jelentős szociológiai különbségek, a társadalmi helyzetből adódó választói érdek- és nézetkülönbségek miatt, a mostani abszolutista kormányhatalom politikai és számtani érdekei bizony könnyen érvényesülhetnek.

Vagyis, és itt térek vissza a “munkásosztály” hagyományos politikai, ideológiai fogalmának a cikkem elején említett értékvesztésére: ma már a “munkásosztály, dolgozó parasztság, haladó értelmiség” hajdani felsorolásának értelmezésével sem megyünk semmire. Igenis figyelembe kell vennünk a folyamatos társadalomszerkezeti változások tényeit és az abból adódó érték- és érdekkülönbségeket figyelemmel követő elemzések eredményeit.

Ezért helyesebb, ha “munkavállalókról” beszélnek a baloldali pártok, elsősorban a szociáldemokraták, és a munkavállalók (valamint persze a családok, a gyerekek, a nők, a nyugdíjaskorúak, a hajléktalanok) helyzete, problémáik, elemi érdekeik állnak a korszakváltás közös, köztársaságpárti ellenzéki programjához készített javaslatok homlokterében.