Előfizetés

Lejtőn

A lengyel katolikus egyház néhány évtizeddel ezelőtt szinte példátlan társadalmi támogatottságnak örvendett. Stefan Wyszinski bíboros kivételes diplomáciai érzékének és a mögötte álló vallásos társadalomnak köszönhetően az egyház olyan előjogokat biztosított magának a szocializmusban, ami a vasfüggöny mögötti más országokban elképzelhetetlen lett volna. Később, II. János Pál pápaságával pedig a rendszerváltáshoz is hozzájárult. Ez a megbecsülés azonban már a múlté. Sokak bizalma akkor rendült meg, amikor egyes főpapok, papok nem éppen az evangélium szellemében beszéltek azokról, akik nekik nem tetsző álláspontot képviseltek bizonyos kérdésekben. Megdöbbenést keltett az is, amikor kiderült, hogy sok, papok által elkövetett szexuális visszaélést tussoltak el. Most viszont, az abortusztörvény szigorítása miatt olyan helyzetbe került a lengyel katolikus egyház, hogy innen csak lefelé vezethet az útja. S hogy mennyire más a helyzet, mint az aranykorban, jól mutatja: templomokhoz szerveznek tüntetéseket, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Abban ugyanis, hogy az alkotmánybíróság a jogszabály szigorítása mellett döntött, egyes ultrakonzervatív főpapoknak is megvan a maguk szerepe. Ráadásul Marek Jedraszewski krakkói érsek csak olajat öntött a tűzre azzal, hogy kijelentette: már rég várták ezt a döntést. Akadnak azonban az egyházi vezetésben, akik érzik: végzetes hibát követnek el azzal, ha nyíltan kiállnak a döntés mellett, hiszen a lakosság 70 százaléka nem támogatja az ítéletet, és a kormánypárt népszerűsége is 10 százalékkal csökkent három hét alatt. A legfőbb egyházi grémium, az egyházmegyei állandó tanács sietve párbeszédre szólított fel. De most már késő. Az egyház megtapasztalja, hová vezet, ha nem szakít nyíltan azokkal a szélsőségesekkel, akik eszközként használják fel a vallást. 

Nem számít

Érv-gyöngysorra akadtam Süli János Paks 2-ügyi miniszter parlamenti előadásában. „Gondot jelentenek majd a megújulók” – figyelmeztet beszámolója vége felé az amúgy magát környezetbarátnak valló atomminiszter. „Palkovics úrékkal zajlik az egyeztetés, hogy milyen egyéb hálózatfejlesztést, tárolást, hidrogénes gazdaságot lehet kialakítani, hogyan kell megoldanunk, hogy az egész rendszer gazdaságosan működjön, hiszen nekünk az a fontos, hogy Magyarországon a villamos energia olcsó legyen”. Szerintem, ha valamire költenek – no pláne ha lila örökmozgókra –, akkor az drágul. Kivéve a megújulókat, amik miatt épphogy zuhan az áram költsége és ára. Másutt ennek örülnek, a járulékos kérdéseket kezelik. De az bizonyosan semmilyen gondot nem okoz, ha egy háztartás vagy egy kis közösség megújulók segítségével látja el magát. Még a végén az oly sokat egyeztető (és költő) minisztereink ott állnak majd árván egy senkinek sem kellő atomerőművel. Aztán: az áram „ma Bulgáriát követően nálunk a legolcsóbb Európában”. Nem egész Európában, hanem az EU-ban (ami nagy különbség) és csak a lakossági díj. És akkor miért drágítják meg az úgymond olcsó áramunkat egy legalább 4 ezermilliárdos nukleáris monstrummal? „Ezzel tudjuk versenyképessé tenni az ide érkező külföldieknek Magyarországot.” Itt elbizonytalanodom: a kormány netán turistacsalogatónak szánja az olcsó áramot? „És akkor... a közműdíjakkal tudjuk a befektetőket Magyarországon fogni.” Ja nem, Süli János az iparra gondolt. Csak épp a közműhivatal szerint a hazai gyárak áramárai EU-szerte már a 11. legmagasabbak. Egy apró példa arról, hogyan érvel a kormány Paks 2 mellett. Egy nukleáris szakember is össze-vissza csúsztat. Mert itt sincs semmi, csak propaganda. És ők – meg Orbán meg az oroszok – építenek nekünk atomerőművet. Ahol minden csavar számít. Ahol mindent százszorosan túl kell biztosítani. Ahol milliók élete múlik az átláthatóságon és a megbízhatóságon. Szerintem ez a társaság most inkább ne csináljon ide nekünk semmit.

Megfelelő alkotók

Minden a történelmi filmek körüli vitával kezdődött. A karakter- és egyben intézménygyilkosság direkt céljával fűszerezett filmes kultúrharc keretében Stefka István és zsoldosai szimbolikusan karóba húzták Hegedűs Bálint Hunyadi című forgatókönyvét, állítva: már a Kincsem esetében is bizonyította, mennyire nemzetietlen felfogású alkotó. Persze ha Andy Vajna kormánybiztos nem hal meg, akkor még ma is létezne a Magyar Nemzeti Filmalap, és már gőzerővel forogna a Hunyadi sokmilliárdból. De mindannyian sejtjük, hogy nem Hunyadival van itt gond. Hanem hogy ki akarja elmesélni a történetét. Azaz amikor megfogalmazódott a vád, hogy a Filmalap nem készített történelmi filmeket – ami nem volt igaz –, valójában arra gondoltak: nem a megfelelő emberek jutottak bizonyítási lehetőséghez.  Az viszont tény, hogy politikai erővel támogatott kurzusfilm nem készült a 2011 és 2019 közötti Vajna-korszakban. Érthető, hisz az első Orbán-kormánynak nem nagyon jött jól a Hídember körülötti botrány. S mivel Andy Vajna kormánybiztosi idején felépült egy olyan finanszírozási rendszer, mely jobbára szakmai döntések alapján osztotta a pénzt, a filmes területen már-már a demokrácia felé haladtunk. Bár arra például, hogy Szabó István a Bethlen Istvánról szóló filmterve helyett miért éppen a sokkal személyesebb Zárójelentést valósította meg, csak tippjeink lehetnek: az elutasított pályázatok esetében ugyanis nem hozzák nyilvánosságra az alkotók nevét és az elutasítás okát sem. Így az sem tudható, vannak-e Magyarországon olyan konzervatív művészek, akik bejelentkeztek volna a hiányolt, szívet dobbantó, a lelket bármi ellen felvértező művek létrehozására. Történelmi film viszont igenis volt. Például a Saul fia, mely Oscar-díjat hozott Magyarországnak – bármennyire talmi is ez az elismerés egyes csoportok szemében. Pedig Hollywood nagyon is jó példa, ott bőven készülnek bal és jobboldali politikai ideológiák által vezérelt művek, egymással párhuzamosan: tegyünk csak egymás mellé két klasszikust, a Szelíd motorosokat és a Piszkos Harry-t.  Az idén január 1-vel létrejött, a Filmalapot váltó Nemzeti Filmintézet viszont mindmáig nem oldotta fel azt a rejtélyt, hogy hová bujdosott az alkotó, akit állítólag elnyomtak, noha egy nagyköltségvetésű nemzeti mozifilm zseniális forgatókönyvével jelentkezett. A „nemzeti” vonalnak láthatóan a tévés pályázatok kínálták a megoldást: így kikerülhető a mozik amerikai és európai filmekkel teli, versennyel terhelt világa. És persze miért ne kapjon Vidnyánszky Attila pont egy tévésorozatra pénzt, ha már annyi minden máshoz is ért. Minden bizonnyal izgalmas lesz Koltay Gábor visszatérése is, és a Jolly Joker, Bayer Zsolt bevetése is nagy fegyvertény lehet. Az igazi kérdés azonban ismét az elutasított pályázatok kapcsán fogalmazódik meg: kik azok, akik mostanában nem kaptak pénzt? A Svédországból hazatérő Pálos Gergely szerint például sem Enyedi Ildikó, sem Mundruczó Kornél nem nyert támogatást, még fejlesztésre sem. A focipálya után a filmművészetben is kezdődik a csere?