Tudomány;csillagászat;kisbolygó;aszteroida;

2020-10-31 11:11:00

Kisbolygó közelíti meg a Földet

Az aszteroida hétfőn 420 ezer kilométeres távolságban száguld el mellettünk.

A Hold pályáját megközelítve egy aszteroida száguld el a Föld mellett november 2-án – írta a Csillagászat.hu. A már két éve ismert 2018 VP1 hétfőn mintegy 420 ezer kilométeres távolságra kerül a bolygónktól, ez a Hold legnagyobb földtávolságánál is kissé messzebb van. A kisbolygó legutóbb 2018. november 3-án járt földközelben, akkor 450 ezer km-re közelítette meg bolygónkat.   

A 2018 VP1 aszteroidát a Zwicky Transient Factory (ZTF) égboltfelmérő program melléktermékeként fedezték fel. Pályáját elsősorban az előző földközelsége idején történt megfigyelésekből határozták meg, ami alapján a mostanit csak néhány óra pontossággal lehet előre jelezni. A kisbolygó november 1-jén még a Skorpió csillagképben lesz, 2-án átlép a Nyilasba (Sagittarius). Gyors mozgása miatt 3-án már a Halak (Pisces), 4-én a Kos (Aries), 5-én a Perseus csillagképek irányában látszik tőlünk. 

A 2-4 méteres 2018 VP1 a Föld légkörében fényes tűzgömbként robbanna szét, kis eséllyel meteoritként a felszínt is elérhetnék darabkái. Becsült térfogata 33 köbméter, ami messze elmarad a cseljabinszki robbanást okozó test 4200 köbméterétől. A potenciálisan veszélyes aszteroidák (PHA) minimális mérete 140 méter, a 2018 VP1 nem tartozik ebbe a kategóriába – olvasható a csillagászati hírportálon.