A katonaság helyett került az alapítványhoz. Mi tartotta itt?
Polgári szolgálatosként jöttem és másfél év után világos volt, hogy valami ilyesmit keresek hosszú távon is. A katonaság azért taszított, mert vakon utasításokat végrehajtani nem az én világom, az alapítvány azonban nem hierarchikus szervezet, itt minden szereplő egyaránt fontos, ami szabadságot ad. Ráadásul itt olyan dolgokat lehet csinálni, aminek társadalmi haszna van.
A roma integráció benne volt a gondolatvilágában korábban is?
Otthonról egy baloldali értékrendet hoztam magammal, de tudatosan nem készültem a mostani szerepemre, tanári diplomát szereztem. Nyírbátorban nőttem fel, ahol a lakosság majdnem negyede cigány, ott van Magyarország egyik legnagyobb romatelepe. Nem romaként az iskolakezdésig a cigánytelepen laktunk, nem volt idegen a közeg és élénken él bennem az is, hogy a szüleim nem tűrték, ha előttük valaki cigányozott. Ez a családi örökségem.
Ilyen társadalmat képzeltek el 30 éve?
Bíró András alternatív Nobel-díjas polgárjogi aktivista, az Alapítvány létrehozója biztos hogy nem. Én hat évvel az alapítás után jöttem, még akkor is hittek benne, hogy sokkal nagyobb léptekkel lehet majd előbbre jutni. Ma már egyértelmű, hogy nem sikerült nagy áttörést elérni, még ha vannak is kisebb eredmények.
Ezt az elmúlt hetekben az Európai Parlament, majd az Európa Tanács egyik bizottsága is kimondta. Miért nem eredményes a roma politika?
Ez egy több évszázados megoldatlan probléma Európában. Voltak időszakok, amikor szükség volt a romák szaktudására, munkaerejére, akkor javult a helyzetük, de ez többnyire erőszakos asszimilációval társult, ami pedig csak látszateredményeket hozott. Ráadásul az soha nem változott, hogy a megkülönbözető rasszjegyeik miatt bűnbakot lehet belőlük csinálni. Mi azt valljuk, olyan hagyományt kell felépíteni, ami nem hagyja magukra a romákat, nem rájuk tol minden felelősséget a sorsukért, hanem arra épít, hogy közösen viseljük a felelősséget, közösen cselekedjünk romák és nem romák egyaránt az integrációjukért.
A politikának miért nem tetszik ez a hozzáállás?
A politikusoknak igazodniuk kell ahhoz, amilyen a társadalom, hiszen meg akarják őrizni a hatalmukat, választástól választásig gondolkodnak. A magyar társadalom pedig nem túlzottan befogadó. Arra rávilágítani, hogy a romák helyzetét illetően mindannyiunknak felelősségünk van, politikailag nem túl kifizetődő. Ezért a legtöbb politikus hallgat erről a kérdésről, mások pedig olyan hangot ütnek meg, amely a társadalomban meglévő előítéletes vélekedést visszhangozza, tovább erősíti. Így könnyebb a népszerűséget megtartatni, vagy akár növelni azt.
Meddig lehet játszani a politikának ezzel a kérdéssel?
Sokáig. A társadalom inkább a csodát várja, amikor majd valaki más megoldást hoz, a politikában pedig ha valamelyik oldal letesz az asztalra egy víziót, az a másiknak biztosan nem tetszik. Pártokon és ideológiákon átívelő vízió kellene, alap ügyekben meg lehetne egyezni, de nem hiszem, hogy az egymással szemben álló oldalakat épp egy ilyen kérdés tudja összehozni.
Közben irdatlan pénzek mentek el felzárkóztatásra. Mit tudunk mi ebből felmutatni?
Fontos azt látni, hogy a szakpolitikák, például az oktatás, a szakképzés kormányzati lépései sok esetben szembe mennek azzal, amit az uniós programokban megfogalmaz az ország. A két kéz mást csinál. Eddig többnyire uniós források mentek roma esélyteremtésre, de ezek a pénzek nem hoztak valódi eredményeket. Ha vannak is sikerek, azok csupán rendszerhibáknak köszönhetők. Ezen a területen nincs valódi verseny, átláthatóság, nem arról szól a rendszer, hogy kinek van jobb ötlete, ki alkalmasabb a feladatra. Legkevésbé a hatékonyság számít, csak az fontos, hogy nyomjuk ki minél hamarabb a pénzeket, méghozzá úgy, hogy az a hatalmi célokat is szolgálja. Vagyis nem feltétlen oda megy a pénz, ahol a probléma mértéke indokolná, jelentős az EU-s pénzek politikai alapú elterelése ezen a területen is.
Melyik volt az Autonómia legsikeresebb projektje a harminc év alatt?
A 90-es években kis jövedelemgeneráló projekteket támogattunk vidéken, amelyek mind a mai napig működnek. Forradalmian hatottak ezek a gazdasági vállalkozások, amelyekben sok ember és család összefogott, megélték azt, hogy képesek megcsinálni, terveztek, sikereket értek el, együttműködtek egymással, az iskolával, az önkormányzattal, felvásárlókkal, helyi gazdákkal. Hozzájárultunk a roma önszerveződő civilszektor születéséhez. Nem adományt osztottunk, hanem azt mondtuk: pályázz, egy négyzetrácsos papíron küldd el, hogy mit szeretnél, megyünk hozzád, melletted állunk, csináljuk együtt. Egy kétéves projektet legalább tízszer meglátogattuk, együtt sírtunk, együtt nevettünk velük. Ma egy EU-s projekt úgy emészt fel akár százmilliókat, hogy azt a támogató részéről soha senki meg nem látogatja, talán évekkel a befejezés után kapnak egy pénzügyi ellenőrzést.
A kudarc felismerése az állam részéről, hogy a máltaiakat bevonták a felzárkóztató programokba? Ők is azt vallják, helybe kell menni, ott kell segíteni, ahol élnek, fentről nem lehet megmondani, mit kell csinálni.
Igen ez egy nagyon fontos belátás: a partneri hozzáállás, a horizontális struktúrák, nem pedig az alá- s fölérendeltség tudnak elérni változást. Vannak szakmai vitáink a Máltaiakkal, a megvalósítást máshogy képzelnénk el, de a jó szándékban nem kételkedünk, szurkolunk annak a programnak, ami a közreműködésükkel két éve elindult. A legfontosabb, hogy mindenki megkapja az esélyt kisgyermek kortól, a korábban nem aktív, bátortalan, önbizalommal és szakmai készséggel nem rendelkező emberek szerezzenek munkatapasztalatot, sikerélményt, akár támogatott foglalkoztatási formában, ami lehetőséget teremt, hogy nagyobb bátorsággal lépjenek ki az elsődleges munkaerőpiacra.
Honnan van a működésükhöz szükséges pénz?
Pályázunk sokfelé, évente közel 20 kisebb-nagyobb ötletet dolgozunk ki. Az előző uniós ciklusban hét pályázatot adtunk be a kormány által kezelt programokra, egyik sem nyert. Volt, hogy fellebbeztünk, igazat adtak nekünk, de pénzt nem láttunk. Minden ötletünk nem nyerhet, az világos, de nem hinném, hogy a terveinkkel van baj, hiszen a nem hazai pályázatokon, az itteninél sokkal nagyobb versenyben jóval nagyobb eredményeket tudunk felmutatni. Így főleg közvetlen brüsszeli pályázatokból, norvég alapos pályázatokból dolgozunk és külföldi magánalapítványtól is kapunk pénzt.
Az öt évvel ezelőtti durva támadások után az állam hátrébb lépett? Mekkora most a nyomás a civileken?
A kormányzat változatlanul kitüntetett figyelemben részesíti a civil szereplőket, amelyek rámutatnak a társadalmi problémákra. Az Európai Bíróság kimondta, jogszerűtlen a magyar állam elvárása, hogy külföldről támogatott szervezetként regisztráljuk magunkat, és mi nem nem is tettük ezt meg. A törvényt mégis most kezdték el használni , amikor már nem lehetne, ezért nem tudunk pályázni a Tempus Közalapítványhoz, ahol kérik a nyilatkozatot egy oda beadott ötletünk elbírálásához.
Most milyen projekteken dolgoznak?
Az utóbbi időben fiatal romák munkaerőpiacra jutását segítő projekteken dolgozunk. A szakképző intézményeket tíz gyerekből hat otthagyja, amikor betölti a 16. életévét, mert nem segített neki senki, hogy olyan szakmát válasszon, ami hozzá való, nem látnak perspektívát mert a rokonságban sincsenek csak közmunkások. Most négy városban mentorálunk gyerekeket, hogy maradjanak az iskolában, tereljük olyan munkahelyek felé őket, ami karriert jelenthet nekik, készségfejlesztő foglalkozásokat tartunk, hetedikeseknek pályaválasztási foglalkozásokat.
Nincs hír olyan roma telepről, ahol járvány gócpont alakult volna ki. Van erre rálátásuk?
Az önkormányzatok, ahol a roma telepek vannak, érzik ennek a súlyát, felelősséggel kezelik és sokkal normálisabban mint a környező országokban, ahol súlyosan diszkriminatív események történtek, például kijárási tilalmat rendeltek el a telepről. A legnagyobb gond a tájékozatlanság, mert az operatív törzs tájékoztatóin rosszul beszélő katonaemberek olyan nyelvet használnak, amit a roma telepen élők meg sem értenek. Így nem tudják, mit jelent a kijárási korlátozás, miért vezették be, mi a tétje a dolognak. Ezzel adós az ország ezeknek az embereknek.
Mit szeretnének elérni a következő időszakban?
Fontos lenne, hogy azokat a nem erőszakos roma integrációs gyakorlatokat, amik bizonyítottan hatásosak, azokat kamatoztatni tudjuk, az ezekben dolgozó egyéb szervezetek tudását, tapasztalatát valamilyen módon összefogjuk. Csak a mi alapítványunkban a lakhatástól a közösségszervezésig, a foglalkoztatástól a vállalkozásig, a művelődéstől a készségfejlesztésig, a pénzügyi tudatosság fejlesztésétől az intézményekkel történő együttműködésig, a társadalmi érzékenyítés területétől a szakpolitikai ajánlások megfogalmazásáig terjedő módszertani tudások összegződtek. Ezt a tudást szeretnénk megosztani másokkal, egy településen, kistérségben, országosan alkalmazni hosszútávú programokban.
