Előfizetés

Zakariás Cecília: Békás üveg

Zakariás Cecília
Publikálás dátuma
2020.11.07. 08:05

Fotó: Shutterstock
Nagyon kicsi, tényleg csak egy főnek. Felújított, nem palota. Állatot nem lehet hozni, esetleg halat, akváriumban. Tusoló, vécé a fürdőben, mosógép és hűtő szintén. Ingatlanosok kíméljenek. Drága ez is, a normálisabb társbérletes hirdetésekre meg túl sokan jelentkeznek. Megnéztem pár ilyen lakást, ott álltam sorban, zsebemben a foglalóval, aznap a negyedik érdeklődő. Nem hívtak vissza egyik után sem. Biztos úgy nézek ki, mint aki nem tudná fizetni a bérleti díjat. Pedig munka után mentem, oda a farmerhoz blúzt szoktam felvenni, amiben ritkábban tűnök húszévesnek. Utálom, ha első benyomás alapján ítélnek meg, inkább nem akarok bevágódni. Kár, mert albérletkeresésnél nem így működik. Írok egy Facebook-hirdetésre, barátságos lányt keresnek félszobába. Talán nem leszek gyanús profilkép nélkül. Rólam nem lehet jó fotót készíteni. Kopognak. Kati lehet az, a másik lakótársam a pasijánál van. Lehajtom a laptopot, kezembe veszem a bögrém, megkavarom a felolvadt jégkrémet a pálcikával. Megmikróztam, így nem fájdul meg tőle a torkom. Régen undorítónak tartottam, amikor anya ezt csinálta. Kati benyit, mielőtt azt mondanám, szabad. Megint kezdi, hogy: „Gerda, átjön egy haverom főzőcskézni, remélem, nem zavar, ugye, használhatok a citromodból?” Persze, válaszolom. Most legalább megkérdezte. Jó lenne, ha ezúttal feltakarítanátok, és néha lecserélnéd a mosogatószivacsot, de csak gondolatban teszem hozzá. Ha mégis befut a másik lakótársam a barátjával, megint négyesben fognak tequilázni. Ilyenkor reménykedem, hogy átmennek egy kocsmába, és füldugóval is nehezen alszom el. Katié a lakás, illetve az apjáé. Biztos én vagyok a hülye, hogy melléköltöztem, de honnan tudtam volna a hirdetéséből? Nézelődöm, hátha találok olyan kiadó szobát, ahol csak ketten lennénk a lakásban. Vagy garzont, amit egyedül meg tudok fizetni. Ledőlök az ágyra. Utálom a lapos párnát, amit otthonról hoztam el. Az ébresztőóráért nyúlok, beállítom fél hétre, visszateszem az éjjeliszekrényre, véletlenül feldöntöm a békás üveget, elgurulnak a száradó ecsetek. A Renő utca végében fogtunk egy levelibékát az árokban Ilkával. A két tenyerembe rejtettem, úgy futottunk hazáig. A pincelejáróban találtunk egy befőttesüveget, szedtünk bele füvet, pár kavicsot. Szereztem folpackot a konyhából, kilyukasztottuk, és letakartuk vele az üveget. Így csempésztem be az íróasztalom alá, hogy este ne egyedül kelljen játszanom. Anya nem látta meg. Délután az udvaron játszottunk. Vacsora előtt befutottam a szobámba, hogy megnézzem a békát, de az mozdulatlanul ült a kavicsok közt, szemei csukva. Alig ment le a májkrémes kenyér. Anyának nem árultam el. Másnap Ilkával kapartuk el a békát. A befőttesüveg a szobámban maradt, színes ceruzákat és ecseteket tároltam benne. Elhoztam, amikor elköltöztem anyától. Ennek már három éve. Ilkát az esküvője óta nem láttam. Ennek pedig kettő. Múlt hétvégén a környéken sétáltam, és a Farkasréti temetőnél kötöttem ki. Csináltam pár homályos fotót telefonnal a fenyőkről, aztán ceruzavázlatot készítettem belőlük. Megint gyakorlok. Tegnap elkezdtem megfesteni monokrómban, hogy lássam, hol vannak a fények és az árnyékok. Később megcsinálom színesben. Fellapoztam a régi szakközepes tankönyveket is, már amiket nem dobtam ki. Sokat nevettem a firkákon, az unalmasabb mellszobrokat mindig kipingáltam. Még tíz sincs. A füldugón keresztül hallom, hogy a szomszéd szobában bekapcsoltak egy kaszabolós filmet. Inkább visszatérek a szürke fákhoz. Egy óra múlva elcsendesednek. Nyugodtnak tűnik a lakás. Belegondolok, furcsa lenne megint költözni, már hozzászoktam ezekhez a vasárnapokhoz. Hajnali egykor megy el Kati haverja, akkor merészkedek ki a fürdőbe levakarni a kezemről a festéket. Másnap a munkahelyről hazafelé a metrón látom, hogy egy régi osztálytársam egy befotózott fényképet posztolt a harmadikos évnyitóról. A szélén ott állok én is, Ilkával fogjuk egymás kezét, mindkettőnk haját idétlen copfba fogták. Nem görgetek tovább, magunkat bámulom. Talán emiatt kéne írnom neki, hogy: „Hé, nézted a posztot? Amúgy mi a helyzet Angliában?” Az albérlethez érek, a kulcsom nem működik, hiába nyomom a kilincset. Trappolást hallok, Kati nyitja az ajtót, bent felejtette a kulcsot. Belépek, az apukája az előszobából nyíló vécénél térdel, a tartályt szereli. Kati magyaráz, hogy szivárgott, ki kell cserélni egy alkatrészt. Felém se fordul, az apját nézi, én meg Katit, és eszembe jut, két héttel ezelőtt a nagybátyja volt itt vécét szerelni, hiába kértem, hogy hívjanak szakembert. Megint egész este ezzel fognak zörögni. Amikor befut a másik lakótársunk a pasijával, magamra zárom a szobaajtót, előveszem az ebédmaradékot, és a fejemre teszem a fülhallgatót. Kicsivel később pittyen a mobilom. „Láttad azt a képet? És mi újság Budapesten?” Ilka írt.

Szávai Attila: Noteszlapok Sárinak

Szávai Attila
Publikálás dátuma
2020.11.07. 08:05

Fotó: Urbán Tamás / Fortepan - Adományozó
Papa a konyhából kiáltozik a szoba felé a cigarettás hangjával, hogy fél hat van, vitéz úr, ki az ágyból! Mama pisszeg neki, de nem azért, mert nem ért vele egyet, hanem a hangnem miatt. Papa kedvességből szokott úgy ordítani, mint egy mesehős, akinek a felmenői között mindenre elszánt kalózkapitányok, büszke végvári vitézek és talán valahol messze még barnamedvék is vannak. Tudom, hogy a papa csak viccel ilyenkor, bár, ha így szól rá a Tónira, a cigány segédmunkásra, titokban fulladozni szoktunk a nevetéstől, ahogy remeg a gumicsizma szára a vékonyka lábszárakon. Még nem kelek fel, fejemre húzom a vaskos falusi paplant, mely alatt tömörre, súlyosra préselődnek az álmok. Amikor már szinte teljesen elfogy odabent a levegő, akkor dugom csak ki a fejem. Körülnézek. Szobaszag. Fel kellene írni egy noteszlapra. Meg, hogy disznótor. A konyhából beszüremlik a rádió hangja, híreket mondanak. Tíz éve, amióta az eszemet tudom, ugyanolyan tónusban mondják ezen a rádión a híreket. A kisrádióból áradó monoton mondatok közé hagymás vér illata kúszik, bele a szobaszagba. A szobaajtó füstüvegén át látni, hogy odakint nagypapa széles mozdulatokkal eszi a finom disznótoros reggelit, közben a bal kezében tartott vastag szelet kenyérrel magyaráz, mutatja mamának, hogy ekkora volt a disznó. A párna alól előkeresem a noteszem. Sárinak ígértem meg, hogy minden érdekeset följegyzek bele, amit a disznótorban látni fogok. Sári a szerelmem, még nem tudja ezt, de majd elmondom neki. Ugyanolyan széles mozdulatokkal mondom majd neki a sulis menzán, hogy ekkora volt a disznó, ahogy a papa. Szeretem ezt a szobát. A félhomályban nem látni tisztán a bútorokat, de jól érezni az ismerős teret. Mama szentké­pein az alakok nagyot nyújtózkodnak, gondolom, amikor én is nyújtózkodom; a hajópadló kellemesen, otthonosan nyikorog, ahogy kikelek az ágyból. Leírom ezt Sárinak a noteszbe. Nem értem, hogyan nem ébredtem fel a disznóvisításra, de nem fontos. Papa mondta nemrég, hogy pont ilyen dunyha alatt bújt el a háborúban, amikor bejöttek a faluba az idegen katonai csapatok. Néhány részeg katona végiggéppuskázott pár portát, aztán ballagtak tovább az imbolygó, vastag ruhás alakok az erdő felé. A mi dunyhánkat úgy megtömtük, fiam, hogy a géppuska sem viszi, mondta sokszor a papa. A konyhában közben nagy lett a sürgés-forgás, az időjárás-jelentést már nem lehet érteni, nem is baj, elég kinézni a sparhelt fölötti ablakon, a felkelő nap fényei lassan átveszik a hatalmat az udvari villany kehes, vékony fényei fölött. Tóni, a cigány úgy kért kölcsön egy kisebb ipari lámpát, hogy legyen kellő fény a disznóvágáshoz. A forró vizes katlanok gőzében férfiak sürgölődnek, apámat ismerem fel, aztán a plébánost, a hentest, a szomszéd tűzoltót, és a Tónit. Felöltözök és kimegyek az udvarra. A férfiak kötéllel húzhatták ki a disznót, erre gondolok, ahogy meglátom az egyik katlan mellett fekvő vastag kötelet: mint egy halott kígyó, úgy fekszik mozdulatlanul a latyakos sárban. Ezt is felírom Sárinak, tudom, hogy szereti a félős filmeket. Valahonnan ismerős az a kötél. A temetéseken használt kötél, amivel leengedik a koporsót a sírgödörbe, az jutott eszembe róla. Papa szerezte a kötelet a temetkezési vállalkozó barátjától, hiába mondta a mama, hogy rossz ómen ilyen koporsós kötéllel cibálni ki a disznót, mielőtt a Tóni a nagykéssel átküldi az állatot a túlvilágra. Papa csak legyintett, szerinte a mama túl sokat jár az imacsoportba, ott beszélnek így az öregasszonyok, dörmögte. Praktikusan kell nézni a világot, mondta sokszor, nem a láthatatlan dolgokban hinni. Ezt az imacsoportot onnan tudta a papa, hogy pár hete a mama meghívta a többi ilyen imádkozós nénit magához. A konyhában ültek le, és valami imádkozós-éneklős szerepjátékot vagy mit adtak elő. A papa nem nagyon értette, hogy mire jó ez. Amikor mama teával kínálta a néniket, a papa épp belépett a konyhába, hogy igyon egy kis kupica pálinkát, harapjon egy kis kolbászt, mintha véletlenül épp arra járna. A mama persze sejtette, hogy valami rosszban sántikál az öreg, mert a papa ki nem hagyná, hogy szerepeljen valami kis csípős tréfával, ha már ennyi néni van a házban. A mama hiába nézett rá könyörgősen, hogy ne, a papa úgy szólt oda, valami sunyi bizalmassággal, de persze úgy, hogy mindenki hallja, hogy pszt, mama, egy kis pálinkát adjál nekik inkább, úgy énekelnek majd tőle, mint a Tóni öccse, aki lagzis zenész a faluban. De csak a papa röhögött. A mama idegességében és zavarában legyintett, ásítást imitált. Az egyik néni kicsit kuncogott a tenyerébe, de a többi úgy ránézett, hogy azonnal megmerevedett a fejkendője. Felöltözök és kimegyek a házból. Megállok a disznóól előtt, cuppog a gumicsizmám alatt a trágyás sár, amibe vaskos barázdákat húzott a disznó, amikor kirángatták az ólból. Olyan üres most az ól, mint egy hely, ahol nincs ott az Isten. Ezt is felírom Sárinak. Elindulok a katlanok közt dolgozó alakok felé. Nagyapa is visszajött, épp apámmal pálinkáznak. Érdekes, hogy a disznó feldolgozásában részt vevő férfiak ruhájából egyből meg lehet mondani, kinek mi a szakmája. Apám asztalos, mindig a füle mögött van az ácsceruza, néha (temetés vagy lagzi előtt) anyám úgy szól rá, hogy az most nem kell, és szelíden nyúl apám feje felé. Ilyenkor apa reflexből próbál elhajolni a mozdulat elől, mint a bokszolók. Apám akármilyen alaposan fürdik le, évek óta faforgácsillatot áraszt, amit nagyon szeretek. Most nem érezni a közelében, mert az egyik katlanban tepertőt sütnek, az egész udvart átjárja a forró, zsíros szag. A hentes pajtáskodón paskolgatja meg a kesztyűs kézzel húst szeletelő plébános jobb vállát, hogy atyám, az én mennyországomnak is ilyesmi illata lehet. A plébános nevetve legyint, ismeri a hentest kölyökkora óta. A szomszédból érkezett önkéntes tűzoltó egy kopott, fekete tűzoltóruhában pakolja a tüzet a katlanok alá, az udvari lámpa fénye élesen visszaverődik a sárga csíkjairól, csendesen hergeli magát, égj, te bitang, mondja többször, mint aki bizalmas, de nem túl barátságos viszonyt ápol a tűzzel. A katlan vasajtaja záráskor kiköp egy tenyérnyi izzó parazsat, az önkéntes tűzoltó felkiált, állj, ordítja pálinkás hangon, a parázsra mutat. A férfiak megállnak, a kések pengéin megcsillannak a várakozás másodpercei. Nyugalom, folytatja a tűzoltó, ura vagyok a helyzetnek. Majd kissé bizonytalan, teátrális mozdulattal, a közeli hókupacra rúgja a vörösen izzó fadarabot. Mozdulatában, ha csak nyomokban is, de fellelhető az egykori focis múlt néhány mozdulatemléke. A papán egyszerű munkásruha van, mint minden valamirevaló nagypapán egy disznótorban. Nagymama kilép a konyhából, hogy megnézze, miért kellett megállnia mindenkinek, kezében konyharuha, közben mosolyog, mert szereti nézni a zsíros ruhás alakokat. A mamát is megírom a Sárinak. Főleg, hogy a plébános is itt van segíteni, ha ezt a mama két miatyánk között elmeséli majd az imacsoportban, nagyot fognak nézni az asszonyok. Hurkaszagú nejlonotthonkáján kacagnak a minták. Tónin, mivel hosszú évekig a vasútnál dolgozott, egy viseltes bakterruha van, mint mindig, amikor fontos eseményre kap meghívást. A tor tiszteletére az egyik kis kitüntetését is feltette gallérjára, ha már olyan fontos emberek lesznek a torban, mint a plébános vagy a tűzoltó. Az apró aranyszínű kitüntetést a tor alatt, mikor senki nem látja, többször megigazgatja, simogat néhányat rajta. Megírom Sárinak a kitüntetést is. Tóni már a konyhában, ebéd közben szólít meg, hogy fiam, mit jegyzetelgetsz te a noteszodba? Elmondom a Sárit. Tóni megáll az evésben, a kést és a villát a főtt hús mellé teszi (azt a lágy, szelíd koppanást is megírom majd Sárinak, ahogy az evőeszközök a tányérhoz értek), aztán felém fordul olyan nyugalommal a tekintetében, amitől a tűzoltó rendszerint felidegesíti magát. Fiam, szól kicsit a pap irányába is, hogy a férfi is hallja, talán Isten is így ír meg minket, minden emberi élet egy ilyen noteszlap, teleírja érdekességekkel, amit aztán megmutat az angyaloknak. Csendben eszünk tovább, a rádióban híreket mondanak, ott tart a bemondó: a sertéshús áfája.

Erő a mindennapokhoz (Roma hősök – IV. Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál, október 21.–december 9.)

Marik Noémi
Publikálás dátuma
2020.11.07. 08:05
Falunap
Fotó: -
A Roma Hősök idén házhoz mennek: a Független Színház Magyarország negyedik alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját, ezúttal online térben.
Lehetőségeinkhez mérten támogatjuk a mélyszegénységben élőket – mondja Lápos polgármestere a falunapra érkező nyomorturistáknak, azaz nekünk a Falunap című elő­adásban. És ezzel nagyjából mindent el is mond a támogatás mértékéről; mert a lehetőség, ugye, relatív, a szándék mégis megkérdőjelezhetetlen, hovatovább mindent lefed. Pályázatokhoz és választáshoz bezsebelhető, „Nesze semmi, fogd meg jól!”. Még a turistáknak beígért lakoma és ünnepség is leginkább csak ígéret marad. Mennyi esélye lehet hát akkor itt a gyerekét egyedül nevelő cigányasszonynak munkalehetőség nélkül? Kénytelen ügyeskedéssel talpon maradni, s közben észre sem veszi, saját boldogulása érdekében hogyan használja ki ő is mások nyomorát. A kezdetben humánus uzsorás idővel a gátlástalanság útjára kényszerül. A Balogh Rodrigó által írt és rendezett előadás gyilkos humorú, groteszk és erőteljesen önironikus – tömény látlelete egy zsákfalu életének a ma Magyarországán. A Bambinában már a romániai virágárusok történetén keresztül látjuk, hogyan idomultak az idők változásaihoz a romák, és hogyan lett közülük a legsikeresebb milliárdossá. Bambina a kommunizmus alatt megújította a virágkereskedelmet, és megbirkózott a rendszerváltás utáni szabadpiaci helyzettel is. Ám sem a milliárdok, sem a kapitalizmus nem ölte ki belőle a humánumot, így mindvégig támogatta a hozzá hasonlóan induló fiatal roma nőket. A dokumentarista színház nem nélkülözi az életszeretetet, valamint az ének és a terített asztal erejét sem. A Független Színház Magyarország negyedik alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját, ezúttal online térben. Ahogy írják, a Roma Hősök idén házhoz mennek – a fesztivál előadásai szerdánként 19 órától tekinthetőek meg. Céljuk, hogy minél több roma hőstörténetet és a roma színház sokszínű értékeit bemutassák. Eközben fesztiváljukkal értéket teremtettek maguk is, nemzeti kincset. Idén nyolc produkció (romániai, ukrajnai, ausztriai, németországi és hazai) mutatkozik be, amelyek mind a túlélés és boldogulás témakörét járják körül.
Bambina
Fotó: -
Az egész világ nehéz időszakot él meg, amikor még inkább szükségünk van hősökre. De más-e ez a színház, ezek a hősök, vagy csak a származásuk jelzi, hogy roma színházat látunk? A minap láttam két interjút két roma színházi alkotóval. Egyikük azt mondta, nem releváns a roma jelző, és nem kell külön roma színház, ő az integrációban, a közös munkában hisz, színházban sem mint cigány színész dolgozik, hanem mint színész. Másikuk szerint viszont nagyon is fontos, ha van egy népcsoport, akkor az tudja kifejezni önmagát, tudja kommunikálni a gondolatait, a vágyait, és nemcsak a többség, de a saját népcsoportja számára is. És soraiban olyan hősöket kell találni, akik képesek voltak felállni a bukásaikból, és így mintaként lehet állítani őket. Túlélni, boldogulni a mai világban nem pehelysúlyú feladat, hatványozottan nehéz, majdhogy megvalósíthatatlan azonban a mélyszegénységben vagy a diszkriminációban élők számára. Ám, ha még közülük is van, akinek ez sikerül, az már mindenképp példaértékkel bír. „Az elmúlt évszázadokban roma, cigány és traveller közösségek, ha valamit alaposan megtanultak ezen a kontinensen, akkor az a váratlan helyzetekre való gyors reagálás és alkalmazkodás” – ez a tudás a pandémia időszakában felértékelődik. „Bízunk abban, hogy a drámák erőt és hitet adnak a nézőknek a mindennapokhoz” – mondja Balogh Rodrigó, a fesztivál főszervezője, a Független Színház Magyarország művészeti vezetője. Az ukrán Romance Társulat a második világháború alatt elhunyt romák emlékére hozta létre A cigányvajda című előadást (író-rendező: Igor Krikunov), amely az ember belső küzdelméről és az önfeláldozásról, együttérzésről szól, hiszen ezek azok, amik a legnehezebb időkben is segítséget nyújtanak. A Székely Csaba közreműködésével írt Perkucigó Fekete-Lovas Zsolt élettörténete, stand-up elemekkel gazdagított koncertszínházi elő­adás, mementó az identitásválságról. Az előadás egy párbeszéd a nézők és az alkotó között a cigányok sorsáról, főként a romániai egészségügyi rendszerben tapasztalt megkülönböztetésről. Az Európai család egy eredetileg négyrészes online sorozat (írta Richard R. O’Neill). Egy Európa különböző országaiban élő roma családot mutat a karanténban, ahogy kizárólag videochaten keresztül tudják tartani a kapcsolatot egymással, és így kell szembenézniük a problémákkal és a közöttük meghúzódó rejtett konfliktusokkal. Az előadás valós történetekből született, online térben, így ízig-vérig online színház. A bécsiek előadásában, a Hősökben három különböző kultúrából érkező roma nőt, egy iránit, egy szírt és egy koszovóit tartanak előzetes fogságban, amíg a menedékjoguk elbírálására várnak Ausztriában. A „szabadság földjén” szerzett első tapasztalataik megkérdőjelezik a „mindentudó Nyugat” gyakorlatának erkölcsét. De lesz roma fantasy is Mihaela Drăgan jóvoltából. A Romacen – A boszorkányok kora hat roma cyber­boszorkány történetét meséli el, akik egy különálló, futurisztikus társadalmat hoztak létre. Egy utópisztikus, feminista berendezkedést saját norma- és szabályrendszer szerint. A darab fontos kérdése, hogy eredeti eszméjéhez hűen az új világ szolidáris tud-e maradni. És lesz egy Kafka-adaptáció. A Látlak Az odú című novella alapján született (író Marianne Strauhs). Ebben a biztonságot nyújtó odú a főhős saját félelmeinek börtönévé válik. A berlini Roma Act társulat előadása egyfajta paródia a bezárkózó nemzetállamokról és polgárságról.