járvány;kijárási korlátozás;

2020-11-05 09:15:58

Kiürítette a fővárost a tilalom

Néptelenek voltak az utcák, az aluljárók kongtak az ürességtől. Budapesten kevesen hagyták el otthonukat az éjféltől elrendelt kijárási korlátozás első napján.

Az Oktogonnál elég szép autóforgalom van, járókelő viszont alig. Bár harangszó nem hallatszik, éppen szerda éjfélt üt az óra. Pillanatokon belül beköszönt a csütörtök, az a nap, amikor először életbe lép a kijárási korlátozás. Néhány ember lézeng csupán a téren. A kormányzati tilalom és a makacsul kitartó eső megtette hatását.

A dohánybolt melletti kapualjban két fiatal beszélget, egy 22 éves nő és egy 23 éves férfi. Mindketten az egyik közeli étteremben dolgoznak, hazafelé készülődnek. Tudnak a kijárási korlátozásról, de – vonogatják a vállukat – nincs különösebb véleményük róla. Annyi bizonyos, hogy az ő életüket nem befolyásolja a szigorítás. Ha kell, kérnek munkahelyi igazolást.

A kormány rendelete ugyanis az éjféltől reggel öt óráig tartó lakhelyelhagyási tilalom alól felmentést ad azoknak, akik ebben az időszakban dolgoznak, munkából jönnek vagy munkába mennek.

A pirosról zöldre, zöldről pirosra váltó lámpánál szüntelen csókolózó szerelmespár gondolatai láthatóan nem a kijárási korlátozásról szóló rendelet betartása körül forognak. A tér másik pontján ketten szállnak ki egy kocsiból, valószínűleg apa és fia. Az egyik bank automatájához indulnak pénzt kivenni. A köszönést is alig tudom befejezni, máris intenek, hogy a maguk részéről befejezettnek tekintik a társalgást. Ilyenkor pénzt vagy cigit szoktak kérni, jobb nem szóba állni senkivel.

Az Oktogontól a Nyugati térig tartó úton összesen hárman jönnek velem szembe. A túloldali járdán se nagyobb a népsűrűség.

Meglepetés, hogy a Nyugati aluljárójában lévő gyorsbüfé teljes kínálattal várja a sehogyan sem érkező vendégeket. Kérdezem a pultnál sürgölődő fiatalembert, hogy értesült-e az éjfélkor életbe lépett kijárási tilalomról. Persze. Akkor miben reménykedik? Néhány másodpercig töpreng, mit is lehet válaszolni a tájékozatlanságra valló kérdésre, aztán önérzetében megbántva közli: „Uram, mi nonstop nyitva tartunk!”

Az aluljáró majdnem üres. De csak majdnem. Két rendőr igazoltat két megszeppent nőt. A rendőrök udvariasan beszélnek velük, végül megelégszenek egy figyelmeztetéssel.

A két nő azt mondta, hogy munkából jött – mesélik az intézkedés után. Az állítást azonban nincs módjuk ellenőrizni. A kellemetlenségek elkerülése végett azt javasolják, hogy mindenki kérjen igazolást a munkahelyétől. „Nagyon friss ez a rendelet” – érzékeltetik, hogy a rendőrségnek még nem volt ideje megfelelő eljárási rendet kidolgozni.

Percekig nem jön senki, majd feltűnik két ember. Aztán rögtön a két rendőr is.

A „négyes-hatos” villamoson elvétve ülnek utasok. Néhányan bódult állapotban alszanak. Nekik most jó. A Wesselényi utcai megállónál például senki nem száll le, és a felszállókat sem túl nehéz megszámolni: négyen vannak. Két huszonéves nő nem így tervezte az estéjét. Lerobbant a kocsijuk, ezért utaznak villamossal. Amúgy ilyen későn már nem szoktak utcán lenni, nem okoz gondot számukra a járványügyi korlátozás.

A Blaha Lujza tér aluljárójában két, narancssárga munkaruhába öltözött férfit látni, senki mást. Takarításhoz készülődnek. Próbálom megtudni tőlük, előfordult-e már, hogy ennyire kihalt volt a hely. Nincsenek közlékeny kedvükben. Többszöri próbálkozásomra egyikük nagy nehezen kiböki: „Igen, volt rá példa. Márciusban, az első hullám idején.”

A Dohány utcában rendőrautó lassít mellettem, de nem áll meg, tovább hajt. A bulinegyed szívcsakrája felé haladva, a Kazinczy utcában mindössze egyetlen emberrel találkozom. A csendet csak egy rossz ereszből kizubogó víz robaja töri meg.

A Király utca is néptelen. A sok bezárt szórakozóhely között egy akad, ahonnan hangok szűrődnek ki. A redőny lehúzva, a személyzet beszélget odabent. Zárva van az is.