Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy az ország déli és keleti határ menti térségei nemcsak földrajzi szempontból vannak távol az ország központjától. Gazdasági-társadalmi és minden ezekkel kapcsolatos területen is lemaradtak a fejlődő régióktól, és kimaradnak az életminőséget javító modernizáció sodrából. Elmaradásuk sokféle eredetű. Lényegi azonosságai miatt mégis egységesnek tekinthető például Kelet-Magyarország, azaz Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg egésze, illetve Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyék egy-egy része. Ez a vidék az ország legnagyobb válságkörzete. A „kádári jólét” és biztonság már csak az idősek emlékezetében él. A rendszerváltás, majd az uniós csatlakozás nyomán végbement gazdasági átrendeződések következményeiként ez a térség „elértéktelenedett”, az átalakulások legnagyobb vesztesévé vált.
Már az ezredfordulót követő 10 évben is mintegy 200 ezer ember (a 3 milliós népesség 7 százaléka) menekült el innen, és azóta az el- és kivándorlás üteme tovább nőtt. Miért is maradnának? A munkanélküliség veszélye itt a legmagasabb, a bérek országosan is a legalacsonyabbak, a munkahely és a szolgáltatások hiánya, illetve azok elérhetősége összehasonlíthatatlan a fejlettebb térségekben biztosított lehetőségekkel. Egy korábbi vizsgálat (Kelet-Magyarország Program, MSZP, 2013. ) adatai szerint az itt élő aktív keresők 44 százaléka állami vagy közalkalmazotti foglalkoztatásból él, 40 százalékuk pedig nem végez olyan állandó munkát, ami után biztos fizetést kapna. Nem véletlen, hogy a szegények 15 százaléka már korábban eladósodott, különféle (például uzsorakamattal felvett) kölcsönökből él, máról-holnapra. Ebben a környezetben „természetes” a magas fokú bűnözés, a drogozás és az erősebbnek való teljes kiszolgáltatottság. A legszegényebbek-legszerencsétlenebbek számára még a legalapvetőbb civilizációs feltételek, a fűtés és a víz-villany is megfizethetetlen, nemhogy az internet, a könyv, a sajtó. Többnyire az állami rádió és Tv adásokból szerzett információk jelentik a kapcsolatot a világgal.
Bár az Európai Unió vidéki gazdaságfejlesztési programjaiból relatíve hatalmas összegek kerültek be ezekbe a megyékbe is, semmi sem utal arra, hogy a legfontosabb problémák megoldódnának. A növekvő társadalmi feszültségek, a felzárkózás lehetőségeinek korlátozottsága, a közszolgáltatások és a szociális biztonság hiánya, a roma népesség jövőtlen élete ma is jellemzői az itteni helyi társadalmaknak. Természetesen mozaikszerűen létrejöttek modernizációs szigetek is, de a beruházások jelentős része inkább csak a helyi vállalkozói érdekcsoportok és a velük együttműködő pályázatíró cégek pénzszerzését szolgálta. Nem véletlen, hogy még az önkormányzatok egy része is részt vett az ismertté lett bűnszövetkezetekben, hiszen azok is kiszolgáltatottak a politika erős embereinek. A leggyakoribb turisztikai célú befektetések is hatástalanok voltak, hiszen megfelelő szolgáltatási háttér nélkül aligha lehet például jelentős turizmust generálni, még ha vonzó is a természeti környezet. (Vajon hogyan lehetett érvelni például a Lórehabilitációs Központ átfogó gazdaságfejlesztési hatásai mellett?)
Azt már felismerte a politika, hogy az ország általános fejlesztése-fejlődése nem jár automatikusan a vidék felemelkedésével. Az is nyilvánvaló, hogy elszigetelt gazdasági befektetésekkel nem lehet felszámolni az elmaradottságot, mert számos olyan társadalmi, kulturális és mentális tényező van, amelyek gátjai a változásoknak. Kiderült például, hogy a korszerű, szakosodott árutermelő nagyüzemi mezőgazdaság elsorvasztja a vidéki (falusi) társadalom megélhetési lehetőségeit. Az elmúlt évtizedek változásai nyomán a falvak egyre gyorsuló ütemben haladnak a fennmaradásukat veszélyeztető gazdasági-társadalmi és lelki állapotok felé. Az örvénylő változások között az itt élők másoktól remélik sorsuk jobbra fordulását – ám ez a túlélésre épülő magatartás csak súlyosbítja a helyzetet.
Változtatni csak akkor lehet, ha minden visszahúzó körülmény megváltozik, ehhez pedig egy stratégiai irányváltás szükséges, amely érdekközösséget teremthet a falu, a város és a térség között. A hasonlóan elmaradott régiókban sikeressé lett uniós felzárkóztatási fejlesztések közös vonása, hogy olyan komplex fejlesztést bontakoztattak ki, amelyben a fő szerepet a helyi társadalom és gazdaság együttműködése és kreativitása, a sikerben érdekelt képzett szakemberek kritikus tömegének a létrejötte játszotta. A valódi változásokat generáló vidékfejlesztés olyan különleges megoldásokat alkalmaz, amelyek egymásra hatása (szinergiája) képes mozgásba hozni a vidék szunnyadó belső energiáit.
Az első lépések között kell lennie az itteni befektetések kedvezményekkel ösztönzésének, a munkahelyteremtés közteher-csökkentésének, a közmunka rendszer átfogó rendezésének, a még megmaradt értelmiség kedvezményeinek, stb. Le kell állítani a leghátrányosabb helyzetben lévő települések szolgáltatásleépítését, támogatni kell az iskolák megmaradását és a digitális fejlesztését.
A feladatok hatalmasak és nehezen megoldhatóak, hiszen emberek százezreit kell a múltból a jövő felé fordítani. Stratégiai szintű változásokat csak a vidéki térségekben rejlő alternatív fejlesztési lehetőségek feltárása hozhat a vidéki társadalom újjáteremtésében. Ehhez új gazdasági ágazatok és tevékenységek meghonosítása szükséges, amelyek segítségével munkához és felemelkedési esélyhez juthat a vidék népe is. A mindenkori hatalomnak meg kell értenie, hogy az elmaradott térségek helyzetének rosszabbodása nemcsak az ott élők gondja, hanem az országé, hiszen az életképtelenné váló vidék következményei áttevődnek a városok és a főváros problémái közé. Az eddigi vidékfejlesztési politikák hatástalanságát már nemcsak a gazdasági helyzet romlása, hanem a helyi társadalmakat felemésztő, egymáshoz kapcsolódó leépülési folyamatok pusztítása jelzi, ami nem változtatható meg egy-egy szakterület fejlesztésével.
A mi véleményünk szerint a város és a falu sorsa összekapcsolódik: a vidék pusztulása – nemzetpusztítás. A megoldás a vidék és a város, vidék és Budapest között a kölcsönös érdekek alapján álló új, hosszú távú politikai megállapodás megteremtése.
A jelenlegi kormányzat százmilliárdokat áldoz a határainkon túlra került magyarok nemzethez való tartozásának megőrzésére és európai szintre való felzárkóztatásukra. Ha a nemzet egysége valóban fontos a politikának, akkor a vidék felemelése lesz az elkövetkező évtized egyik legnagyobb kihívása, az igazi hazafiság bizonyossága.