nyereség;OTP;

Vaskos nyereség az OTP-nél

Jól sikerült a harmadik negyedév az OTP számára, a profitabilitás stabil maradt, nem volt szükség a második negyedévben megképzett kockázati tartalékokra – mondta Bencsik László, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese online sajtótájékoztatóján.

Az OTP az első kilenc hónapot 113,5 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredménnyel zárta, így nyeresége csoportszinten 188 milliárd forintra nőtt., s ez 39 százalékkal alacsonyabb a tavalyi hasonló időszakinál.  A piaci elemzők 100 milliárd forintos háromnegyedéves profitot vártak, ezt jócskán felülmúlta a bank. 

A hitelállomány októberig ütemesen, 6 százalékkal bővült a bankcsoportnál, ezen belül Magyarországon 13 százalékkal – mondta Bencsik László. A csok-hitelekből az OTP az első 9 hónapban 50 milliárd forintot közvetített ki, a babaváró hitelből pedig csak a harmadik negyedévben 65 milliárd forintot, amivel a pénzintézet piaci részesedése a meghaladja a 42 százalékot – emelte ki.

A vállalati hitelezés területén a közepes és nagyvállalatok hitelállománya 3 százalékkal nőtt, a mikro és a kisvállalkozásoknál pedig a bővülés 40 százalékos volt az első kilenc hónapban. A kiugró növekedés hátterében a Magyar Nemzeti Bank Növekedési hitelprogramja, az Nhp Hajrá! áll. Bencsik László elmondta, hogy a bankrendszer és a magyar gazdaság is lényegesen jobb állapotban van jelenleg, mint a 2008-as válság idején, „a stressztűrő képességek magasabbak”.

A bankvezér arra számít, hogy jövő év második negyedévére megoldódhat a vírusügy, és a gazdaságok ezt követően magukra találhatnak. Az egyik legjelentősebb kockázat Bencsik László szerint a szektor működésére az, ha a válság elhúzódik, és 2021 második felétől beláthatatlan ideig számítani kell annak gazdasági következményeire.