Piréz királyfik

Persze nem is volt kétséges, hogy tomboló járvány, elégtelen védekezés, gazdasági megroggyanás és általános válsághangulat ide vagy oda, egy ízes köcsögözéssel mindig fényt lehet lopni a lelombozott hazai mindennapokba. Azt pedig, hogy a gyermekeinkre leselkedő rettenetes LMBTQ-veszély seperc alatt le fog gyűrűzni az egészséges magyar rögig, abban a pillanatban tudni lehetett, amikor a kormány pszichoszélsőséges segédcsapatának női arca megnyomta a mesekönyvdarálógépen a gombot.

És most itt is van: Csepel után Nagykáta is fröcsögve betiltotta a meleg királyfikat, mert hát a gyermekek természetes lelki és szellemi fejlődésénél nincs is fontosabb. Különösen olyan helyeken, ahol a másság annyira a mindennapok része, hogy a tiltást kezdeményező kisgazdapárti képviselő még a transzvesztitát is keveri a fesztivállal, és egy jövőbeni választáson a településre erőltetett deviáns transzfesztita jelölttől félti a közt.

A baj csak az, hogy miközben az ember keserűen vihog a 444 abszurd hírén, eszébe jut Grecsó Krisztián regénye, a Mellettem elférsz. Benne a falu egymást lopva szerető meleg párja, a gyerekkortól a halálig titokban megélt, rettegve szégyellt szerelem, a kerti kiskapu, az alkonyat után abszolvált családiasság. Egy normális emberpár, akiknek nem elég legyőzni az ismeretlent, a rémületet, hogy ez így nem jó, nem ezt láttuk, nem ezt tanultuk, nem ez van a mesékben; hanem félni kell a falu nyelvétől, sőt kezétől is. Hogy kiverik maguk közül, aki úgymond deviáns.

2020-at írunk. Minden helyi vezető téved, aki azt gondolja, a normateremtés a feladata, illetve az, hogy vakon kövesse a fentről kapott gyűlöletkeltő mintát. Nem, ellenkezőleg: az a dolga, hogy boldog, nyugodt élethez segítse az őt megválasztókat és azok gyerekeit. És ez ott kezdődik, hogy békén hagy mindenkit, aki más.