felhívás;Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete;óvodások;iskolások;szülők;

2020-11-08 17:34:18

PDSZ: Ne küldje óvodába, iskolába a gyermekét!

Az intézményvezetők a járványügyi protokoll alapján igazolhatják a mulasztást.

Fertőzésveszélyes helyek a közoktatási intézmények, és ezt, bármennyire is felkészült egy intézményvezető, legjobb igyekezete ellenére sem tudja cáfolni – írta vasárnapi felhívásában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmánya.

Azért kérik a szülőket arra, hogy ne küldjék se óvodába, se iskolába a gyermekeiket, hogy a koronavírus terjedése miatt csökkentsék a veszélyeztetettséget.

Az érdekvédők azzal is tisztában vannak: nem minden család tudja megoldani, hogy ne küldje óvodába, iskolába a gyermekét, főleg, ahol csak az egyetlen kenyérkereső tudna otthon maradni. Ezért azt kérik, hogy akik tehetik, azok marasztalják otthon a gyermekeket. 

A PDSZ szerint a szülők lépéskényszerben vannak, ameddig a kormány „nem csak szavakban, hanem tettek szintjén is el nem kötelezi magát az élet és az egészség védelme mellett”. – Ez többletterhet jelenthet mindenkinek, azonban ennek hiányában a tömeges megbetegedések később még nagyobb többletterhet fognak jelenteni a családoknak – fűzték hozzá.