Előfizetés

„Ez nem a vég” – Lelkesen vágnak neki az SZFE hallgatói az ellenállás új szakaszának

Csepregi Evelyn Hompola Krisztina
Publikálás dátuma
2020.11.12. 08:00

Fotó: Huszár Dávid / Népszava
Erről Milovits Hanna, a Hallgatói Önkormányzat alelnöke beszélt lapunknak.
Hetvenegy nap után megszűnt a blokád a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Az oktatás azonban digitálisan tovább megy. Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök arról beszélt, hogy február elsejétől új helyszíneken kezdődne meg a tanítás. Kuratórium közeli forrásból úgy tudjuk, hogy erről még csak tárgyalások folynak, megállapodás nem született. A hallgatók kedd este kiköltöztek a kollégiumból és a hírek szerint az épületben rendet hagytak maguk után.  Hogyan folytatódik a tanév? A kormány döntésének értelmében minden felsőoktatási intézményben online folyik az oktatás, ez így van nálunk is. Az az intézkedés, amit meg akartak hozni a félév ellehetetlenítésére, jogtalan, és nem áll a fenntartó jogában meghozni ezt a döntést, emiatt nem szakadhat meg nálunk az oktatás: átalakul online változatba, ahogy tavasszal is. Eközben megmaradnak a fórumaink, online folytatjuk az eddigieket. Minden kreatív ötletünket, energiánkat, tudásunkat latba vetjük. Miként lehet digitálisan ellenállni? Az majd kiderül. Szerencsére filmes egyetem vagyunk, így mindenféle technikai és tudásbéli lehetőség a birtokunkban van. Nehéz volt döntést hozni arról, hogy elhagyják az épületet? Egyáltalán nem. Végre egy felelős döntést hozott a kormány a járványüggyel kapcsolatban, nagyon is ünnepeljük, hogy ez megtörtént mindannyiunk egészségének érdekében. Hogyan érintette a hallgatókat a kollégium azonnali elhagyása? Ez nehéz kérdés, mivel vannak határon túli hallgatók is, és afölött még mindig nincs egység kimondva, hogy például minden színházi próbának is meg kell-e szűnnie. Van, aki abban a nehéz helyzetben van, hogy kötik még munkák ide, Pestre, viszont ki kell költözni a kollégiumból. Van olyan osztály, ahol próbálják megoldani ezt egymás között, egymást segítve. Van arra vonatkozó elképzelés, hogyan lehet elismertetni az egyetemisták jelenlegi tantárgyait? Ez az Oktatási Hivatalon múlik. Benyújtottuk azt a hatszáz oldalas dokumentációt, amiben minden szükséges irat, bizonyíték szerepel arra vonatkozóan, hogy zajlott az oktatás szeptember óta. Ez egy felsőoktatási intézmény, amely az oktatás közfeladatát látja el. Ha ez nem történik meg, akkor nem működik az intézmény azért, amiért hivatott létrejönni. Ezért is nonszensz, hogy a blokádra hivatkozva akarják ellehetetleníteni a félévet. Miután Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter elutasította a hallgatók meghívását a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával közösen tervezett tárgyalásra, tesz további lépéseket a hallgatóság azért, hogy felvegye vele a kapcsolat? Nekünk továbbra is a minisztériummal van dolgunk, hiszen ő a felelős a jelenlegi helyzetért, és ő az a legitim szerv, akivel tárgyalni tudunk. Ezután is megteszünk mindent azért, hogy létrejöhessen az egyeztetés. Jelenleg is változatlan a hallgatói egység? Igen. Addig folyik a közös ellenállás, amíg a követeléseinket nem teljesítik. Milyen a hangulat? Együtt vagyunk, és azon gondolkodunk, hogy folytatjuk tovább. Ez nem a vég. Nyilván, egy szakasznak a vége, de jön egy újabb szakasz, aminek lelkesen megyünk neki. Mi történik, ha február elsejéig sem lesz érdemi előrelépés a kuratórium részéről? Addig folytatjuk a blokádot, amíg a követeléseinknek nem tesznek eleget, amíg az egyetem vissza nem kapja az autonómiáját. Ezt ott folytatjuk, ahol tudjuk. Az, hogy innen kiköltözünk kizárólag a járványhelyzet miatt van. Az épület nem az egyetem. Ez igaz. Az egyetem a hallgatók, tanárok, dolgozók közössége. Az pedig egységes, és folytatja az ellenállást.

Az új generáció kreatív

Vannak a tiltakozásnak online formái – például emailek tömegével leterhelni egy szervert, honlapot feltörni –, de az egyetemfoglalás direkt akció volt, amely megszakította a napi rutint, és ezzel tudott közvetlen nyomást gyakorolni a döntéshozókra, illetve felhívni a közvélemény figyelmét – válaszolta a Népszava az SZFE-s hallgatók online blokádjával kapcsolatos kérdésére Mikecz Dániel, a Republikon Intézet munkatársa. A kutató szerint a közösségi média használatával is sokkal nehezebb lesz ezután közvetíteni az ellenállást a valós fizikai történések képei, videói nélkül. – A 30 napos lezárás után vizsgaidőszak, karácsony következik, ezért azt gondolom, hogy az SZFE sokáig nem lesz a figyelem középpontjában. Az új félév februári kezdete adhat apropót a folytatásra, ám a kívülállók eredményorientált türelmetlensége akadályozhatja azt. Az azonban nem elképzelhetetlen, hogy lesz Márciusban újrakezdjük, hiszen a történelmi hagyományokra épülő szokásos tavaszi mozgósításra több ügy is felfűzhető, így az SZFE-é is – jósolja Mikecz Dániel. Ami a tüntetéskultúra SZFE-sek által elindított változását illeti, lehűti az optimista kedélyeket. – A kreativitás és az új generáció megjelenése nem újdonság, egy évvel ezelőtt a klímatüntetéseken még fiatalabbak vettek részt, és a 2012-es hallgatói tüntetéseken is fiatalok demonstráltak új eszközöket használva. Az ellenzéki közvélemény számára üdítő, ha fiatalokat lát, a tiltakozás pedig kultúrát, oktatást érintő üggyel kapcsolatos – ilyen volt a CEU, az MTA vagy az oktatás – hiszen sokan érzik úgy, hogy igazuk van. Ráadásul igazolja azt az ellenzéki keretezést is, amely szerint a plebejus, kultúraromboló Fidesz szemben áll az értelmiségiekkel – mondja végezetül Mikecz Dániel politológus, mozgalomkutató. (Hompola Krisztina)

Jogszerűnek ítélték a figyelmeztető sztrájkot

A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a hat pontban megfogalmazott sztrájkköveteléseik jogszerűek – közölte a Színház Online-nal a Színház- és Filmművészeti Egyetem sztrájkbizottsága. „Sztrájkköveteléseink a munkavállalók gazdasági, szociális és munkajogi érdekeit érintették, ezért az Ítélőtábla megállapította, hogy figyelmeztető sztrájkunk jogszerű volt. Az október 1-én megkezdett sztrájkunk elbírálására formai okok miatt egyelőre nem került sor. Ebben a kérdésben az Ítélőtábla az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította, azonban az Ítélőtábla megállapításait figyelembe kell vennie. A múlt péntek esti kancellári levélben foglalt tanítástilalom ellenére folytatjuk a tanítást, a továbbiakban ezt tekintjük az ellenállás új formájának. Hiszünk abban, hogy a félév határozat nélküli érvénytelenítése nem jogszerű és ellentétes még a kuratórium alapító okiratban foglalt kötelezettségeivel is” – közölték az egyetem sztrájkoló munkatársai. A Hallgatói Önkormányzat az oktatás felfüggesztésével kapcsolatban november 9-én bírósághoz fordult, és miután az eljárásnak halasztó hatálya van, a fenntartói intézkedést a bíróság döntéséig végrehajtani nem lehet. A bíróság döntésének megalapozottsága érdekében, az egyetemen zajló oktatási tevékenység elismeréséért a hallgatók az Oktatási Hivatalhoz fordultak, és az oktatást dokumentáló iratokat benyújtották. Megkérdeztük az Oktatási Hivatalt, hogy sor került-e az iratok befogadására, elismerik-e az elmúlt két hónapban zajlott oktatást, illetve mikor várható döntés erről, de lapzártánkig nem kaptunk választ.  

SZFE-sztrájk: új bírósági eljárás, tanítással folytatódik az ellenállás

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.11. 19:57
A per folytatódik, de az egyetemisták nem hallgatnak
Fotó: Huszár Dávid / Népszava
Az egyetemi polgárok dacolnak a vezetése által elrendelt tilalmakkal.
A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a hat pontban megfogalmazott sztrájkköveteléseink jogszerűek – írta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sztrájkbizottsága az egyetem Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) Facebook-oldalán. Közleményükben kiemelték: 
„Sztrájkköveteléseink a munkavállalók gazdasági, szociális és munkajogi érdekeit érintették, ezért az Ítélőtábla megállapította, hogy figyelmeztető sztrájkunk jogszerű volt. Az október 1-én megkezdett sztrájkunk elbírálására formai okok miatt egyelőre nem került sor.”

Az SZFE új vezetése máshogy értelmezi mindezt – derült ki a hvg.hu az egyetem hivatalos honlapjára hivatkozó idézetéből:
„Nincs döntés az Egyetemünkön 2020. október 1. óta tartó dolgozói sztrájk ügyében. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatában ugyanis új eljárásra utasította az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszéket, így a sztrájk jogellenessége tekintetében érdemi döntés nem született.”

Mint azt a Népszava megírta, a Fővárosi Törvényszék most megsemmisített határozatát, amely szerint a sztrájk jogellenes volt, sokak felháborodására éppen október 23-án az MTI-n tette közzé az egyetem kormány által kinevezett kuratóriuma. Az SZFE sztrájkoló munkatársai most kijelentették:   
„A múlt péntek esti kancellári levélben foglalt tanítástilalom ellenére folytatjuk a tanítást, a továbbiakban ezt tekintjük az ellenállás új formájának. Hiszünk abban, hogy a félév határozat nélküli érvénytelenítése nem jogszerű és ellentétes még a kuratórium alapító okiratban foglalt kötelezettségeivel is.”

Monodrámák konténerekben

P. Szabó Dénes
Publikálás dátuma
2020.11.11. 10:58
Lakatos Márk
Fotó: VIASAT
A Celebcella című valóságshow-ban négy híresség költözik be öt napra egy-egy konténerbe, hogy próbára tegye a saját személyiségét. A kreatív szereplők mulattatnak, az unatkozók pedig untatnak.
Remélem, ép elmével fogok innen távozni – mondja a kamerának Megyeri Csilla influenszer a néhány négyzetméteres konténerben, ahol egymagában kell eltöltenie öt egész napot. Persze csak ha meg akarja nyerni a Viasat6-on tegnap indult Celebcella című műsor versenyét, ugyanis hozzá hasonlóan még három celeb, nevezetesen Berki Krisztián médiaszereplő, Lakatos Márk divattervező és Molnár Nini, a Luxusfeleségek című műsor egyik szereplője határozott úgy, hogy részt vesz ebben a rendhagyó kísérletben. Az eredetileg tavaszra tervezett Celebcella az Egyesült Királyság Celebs in Solitary (Hírességek magányban) hazai változata, és igazi újdonság a reality-k világában. A műsorban ugyanis a négy celeb négy különböző konténerbe költözik be öt napra, a nyertes pedig az lesz, aki a legtovább bírja elszigetelten a külvilágtól. A kihíváson számos tényező nehezít: a cellákba nem szűrődik be természetes fény, a lakók a verseny alatt senkivel sem beszélhetnek, és mindössze három személyes tárgyat vihetnek be magukkal, ami segíthet elütni az időt. A karóra és telefon természetesen tiltott tárgynak számít. Az első rész első perceiben a konténerek előtt állva még mindenki eltökélt és izgatott: Megyeri Csilla elmondja, hogy ő az egész játékot egyfajta önismereti kalandként fogja fel, Lakatos Márk bevallja, hogy bár szeret egyedül lenni, azt nem egy alacsony költségvetésű „kunyhóban” képzelte el, míg Molnár Nini, aki szeret sportolni, úgy tekint a következő öt napra, mint egy edzőtáborra, ezért is hozta magával egyik választott tárgyaként a szobabiciklijét. Berki Krisztián pedig, kifejezendő felesége iránti odaadását, Berki Mazsi életnagyságú papírmásával érkezett, hogy legyen kivel beszélnie az új lakhelyén. A bemutatkozás és bájcsevej azonban nem tart sokáig, hamarosan megszólal a dudaszó, és a négy cellalakó elfoglalja újdonsült lakhelyét, és szűk, steril környezetükben nemsokára elkezdik felépíteni a saját kis világukat, melyet a falra szerelt kamerák rögzítenek majd, valamint ők maguk is egy-egy szelfibottal.    A műsor nemcsak a négy lakó örömét és kálváriáját mutatja be, de elemzi is azt. A műsorvezető, Papp Gergő valamint a Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus  tévéképernyőn figyeli a versenyzőket, és kommentálja azok állapotát. A szakértő szerint a celebek hangulata hirtelen megváltozhat, hiszen a napfény hiánya és az időérzék elvesztése miatt szorongás vagy pánikroham törhet rájuk – ebben az esetben egy piros gomb megnyomásával jelezhetik, hogy ki szeretnének jönni, így viszont számukra véget ér a játék. Az első epizódban persze ilyen még nem történik, a négy celeb inkább saját magát és a képzeletbeli közönségét szórakoztatja – azaz celebként viselkedik. A reality változó minőséget produkál. Hiszen míg Lakatos Márk tényleg megpróbálja mulattatni a nézőt, és hasznosan tölteni az időt – a puritán környezet még egy-egy filozofikus gondolatra is sarkallja –, a többiek látványosan szenvednek vagy unatkoznak a négy fal között és untatják a nézőt . Aztán mindenki megtalálja a hozzá illő legfőbb foglalatosságot. Lakatos Márk és Megyeri Csilla az alkotásba menekül, a divattervező papírdarabok felragasztásával, míg az influenszer festéssel varázsol magának napfényt, tengerpartot és madarakat a cella steril környezetébe. Hozzájuk képest Molnár Nini sportolással űzi az időt, Berki pedig a papírra nyomtatott feleségéhez beszél, miközben gondoskodik arról, hogy még véletlenül se nyomja meg a piros gombot – ő fekete filccel ráírja azt a szót, amitől rögtön észbe kap: ”anyós”. A valóságshow első etapja ezen a héten ér véget, nyertest is hirdetnek. Jövő héten a konténerekbe újabb négy celeb költözik: Eke Angéla, Farkas Alexa, Henry Kettner és Mischinger Péter. Infó: Celebcella Viasat6 22.00