Orbán Viktor;koronavírus;

2020-11-11 19:35:52

Orbán: Tömeges oltásban legkorábban április-májusban lehet bizakodni

Felfegyverzett katonák járőröznek majd a rendőrökkel a járványügyi korlátozások betartását ellenőrizve – mondta Orbán Viktor, aki két hét múlva tudja megmondani, hogy hányan ünnepelhetik együtt a karácsonyt.

A korábbi 50 százalék helyett most már 99,9 százalék, hogy bírni fogja a magyar egészségügyi ellátórendszer a járvány-nyomást és nem omlik össze – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek adott esti interjúban. Az egészségügyi dolgozók koronavírus-fertőzöttsége egyelőre alacsony, de mindenképpen meg kell őket védeni az ellátás biztonsága érdekében.

A kormány további gyógyszer szállítmányokat rendelt, amelyek folyamatosan érkeznek az országba. A vakcinákkal kapcsolatban elmondta, hogy az uniós, az orosz és a kínai gyártókkal is kapcsolatban állnak, így bármelyik ér célba, Magyarország kap majd az oltóanyagból. Egy kisebb mennyiségre már januárban is számíthatunk a kormányfő reményei szerint, de a tömeges oltásban legkorábban április-májusban lehet bizakodni. Az oltás egyébként önkéntes lesz és a miniszterelnök szerint mindenki maga döntheti majd el, melyik vakcinában bízik meg.

Arra a kérdésre, miszerint a karácsonyi ünnepekre oldódhatnak-e a szigorítások, például a magán és családi rendezvények tíz főben való korlátozása, Orbán azt mondta, hogy két hét múlva tud majd válaszolni. Az osztrák kancellár szerint ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a korlátozó intézkedések kifejthessék hatásukat.

Orbán szerint a magyar „értelmes fajta”, a rendőrök meg sokkal demokratikusabbak, mint például a 2006-os kardlapozás idején, így bízik benne, hogy a közterületi ellenőrzésekkel nem lesz gond. Azt is elmondta, hogy vegyes járőrcsapatok alakulnak, amelyekben a rendőröket fegyveres katonák „védik”, de intézkedni csak a rendőröknek lesz joguk, hiszen nincs hadiállapot. A kormányfő ugyanakkor férfias és határozott fellépést vár a rendőröktől.

Az óvodák és az általános iskolák bezárása egyelőre nincs tervben, mert a magyar többség munkába akar járni, ehhez pedig arra van szükség, hogy a kisebb gyerekek intézményben legyenek. A döntés akkor változhat meg, ha a masszív többség úgy akarja.

A beszélgetés végén Orbán Viktor kijelentette, hogy a munkaalapú gazdaság elvéből járvány idején sem engednek. Több javaslatot is vizsgálnak, hogy minél több pénzt hagyhassanak a vállalkozóknál, megnövelve a cégek túlélési esélyeit.