Előfizetés

Méray Tibor emlékére

Seres Attila
Publikálás dátuma
2020.11.13. 10:22

Fotó: Pető Zsuzsa
Párizsban elhunyt Méray Tibor Kossuth-díjas író, újságíró, Budapest díszpolgára.
Kilencvenhat éves korában tegnap elhunyt a Párizsban élő Méray Tibor író, újságíró, a magyar emigráció egykori legjelentősebb lapja, az Irodalmi Újság szerkesztője. Hatvanhárom éve élt külföldön, ebből 33 kényszerű, az utóbbi három évtized pedig önkéntes száműzetésben telt, de sosem vált emigránssá. A hazától csupán testileg szakadt el, szellemi értelemben viszont mindennapi kenyerévé vált az otthoni események figyelemmel kísérése. Az általa irányított Irodalmi Újság az ’56 utáni időszakban a szellemi és nemzeti ellenállás legfontosabb fórumává, Nagy Imre örökségének fáradhatatlan ápolójává vált. Méray Tibor valójában kétszer halt meg. Először, pár éve már, amikor - egy betegség nyomán - kihullottak a szavak a fejéből. Épp azok a szavak lettek hűtlenek hozzá, amelyekkel évtizedeken át dolgozott. Nélkülük üressé, már-már értelmetlenné vált az élete, s a pislákoló mécses tegnap hunyt ki végleg. Méray Tibor Budapesten született 1924. április 6-án. A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-latin szakon végzett 1946-ban. De már középiskolásként az újságírói pálya felé orientálódott. Fiatalkori zsengéi a Népszava hasábjain jelentek meg elsőként 1941-ben, hogy aztán 1946 őszén, friss diplomával a zsebében a Szabad Nép munkatársa legyen. Méray háború utáni emberi sorsa és írói pályája egy huszadik századi baloldali magyar értelmiségi jellegzetes útját mutatja. Ez a személyes út a magyar történelem vakmerő kanyargásai és ma már szinte alig követhető vargabetűi szerint haladt. Miként nemzedékének számos képviselője, például a Nagy Imre-perben halálra ítélt Gimes Miklós, vagy a forradalmi kormány sajtószóvivői feladatát ellátó Vásárhelyi Miklós, Méray is a két világháború közötti politikai berendezkedés igazságtalanságai, a náci uralom bűnei és a háború embertelenségei következtében lett a kommunista eszmék, a párt híve. Hogy azután - felismerve az újabb zsarnoki rendszer bűneit – bátran és kihívóan szakítson a kommunista ideológiával, a párttal, korábbi elvtársaival. Az Irodalmi Újságban 1956. október 6-án, Rajk László újratemetésének apropóján megjelent cikkében amolyan fogadalmat tett, s ez egy életre meghatározta sorsát: „A ti sorsotok felismerése ölte ki belőlünk a vakhitet. A ti sorsotok felismerése fordított szembe minket a magunk vétkeivel és a zsarnokok korbácsával, börtöneivel, fegyvereivel. A ti tragédiátok tanított meg: soha mást, mint az igazat. Nem fogadkozom, nem ígérgetek, nem esküdözöm. Nem mondok többet, nem is mondhatok, csak kimondhatatlanul keserűen, kínlódva halkan ezt: a mi életünk most már csak annyit ér, amennyit jóvá tud tenni a ti halálotokból…” Méray Tibor élete ettől a Rajk-búcsúztatótól kezdve csak erről a jóvátételről szólt. A forradalom leverése után menekülnie kellett. Meglehet, az életét köszönhette a később mártírhalált halt miniszterelnöknek. Amikor ugyanis hírét vette Nagy Imréék tőrbecsalásának és romániai elrablásának, tudta, hogy az élete forog kockán. Fogta a feleségét, kétéves kislányát, s barátjával és későbbi szerzőtársával, Aczél Tamással együtt Jugoszlávia felé menekülve elhagyta az országot. Később Párizsban telepedett le. Méray írói munkássága az emigrációban teljesedett ki. A 9-es kórterem és a Csodacsatár forgatókönyvírójaként már itthon is átlépte az újságírói és az írói pálya közötti határvonalat, de csak párizsi letelepedése után írta meg – előbb angolul, franciául, majd csaknem húsz évvel később, Münchenben magyarul is kiadott – életrajzi könyvét Nagy Imre élete és halála címmel. Az emigrációt követő napokban Belgrádban elkezdett, majd Párizsban befejezett Búcsúlevél című regényében számot vetett a maga nemzedékének életútjával, a barátság, a szerelem és a párt szolgálatával járó kötelesség közötti vívódással is. A kényszerű emigráció 33 évének legnagyobb vállalkozása az Irodalmi Újság szerkesztése volt. De micsoda nehézségekkel járt az újrakezdés Párizsban! Önironikus versében, az Epithaphium juventutis-ban (Ifjúsági sírfelirat) így ír erről: „Bútorunk nincsen semmi, csak az a pici sámli, amit Magdinak vettünk. (Így könnyebb költözködnünk.) Ez hát, amit szereztem. Elfér egy-két kofferben, minden régi és új kincs. (De hiszen kofferunk sincs.) Az Irodalmi Újság az általa vezetett időszakában – 1962-1989 – között hatalmas szerepet töltött be az ’56-os forradalom eszmei örökségének gondozásában, a szabadság és függetlenség gondolatának szolgálatában. A lap mindenekelőtt az emigráció liberális és baloldali képviselőinek, főleg az „ötvenhatosoknak” adott megszólalási lehetőséget, de távolról sem csak nekik. Nyitott szellemiséggel befogadott minden írást, amely a magyar szabadság, a függetlenség, a demokrácia, az emberi szabadságjogok védelmében született. Mindent megírt. Még saját sírfeliratát is. A már említett Epithaphium juventutisban olvashatjuk: Ha van, amit sirassak,/ fejfámra felírassak,/- reménytelen tanulság - / - az csak a fiatalság:/”Itt nyugszik – nyughatatlan,/ sírjában siratatlan,/ békében – háborogva,/ holt szívvel – feldobogva,/ némán is – felsikoltva,/vétkesen – tán feloldva,/ - hisz téveszmék vezették, -/tíz elvesztegetett év./ Vándor, fehér ruhában,/ ki itt jársz, mondd utánam:/Különös fiatal holt./ Kár érte: fiatal volt. 

A József Attila-díjat kétszer, 1951-ben és 1952-ben is megkapta, majd 1953-ban koreai tudósításaiért irodalmi Kossuth-díjat kapott. A rendszerváltás után, 1992-ben életművéért Pulitzer-emlékdíjban részesült. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, valamint a Nagy Imre-emlékplakettet egyaránt 1994-ben kapta meg. A Magyar Filmesek Világtalálkozója alkalmából 1996 októberében Arany Pillangó Díjjal tüntették ki. 1997-től a MÚOSZ örökös tagja. A Francia Köztársaság Becsületrendjét 1997 januárjában Budapesten Jacques Chirac elnöktől vehette át. 2000-ben megkapta az Aranytoll elismerést. 2002 októberében az első kitüntetettje volt az abban az évben alapított Nagy Imre Érdemrendnek. 2009-ben Budapest díszpolgára lett.

Helyi ügyből világraszóló történet lett – Interjú a Greta-film rendezőjével

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2020.11.13. 09:00

Nathan Grossman kapott egy tippet: van egy kislány, aki meg szeretné változtatni a világot és jó lenne, ha valaki lefilmezné. A Greta Thunberg-filmről a rendező a Velencei filmfesztiválon tartott világpremier után mesélt.
A film legerősebb pillanatai az intim jeleneteket megmutatók. Hogyan sikerült Greta Thunberg bizalmát annyira elnyernie, hogy még a belső skrupulusairól is beszéljen? Az I am Greta-t több mint egy éven keresztül forgattuk, volt tehát idő arra, hogy emberi kapcsolat is kialakuljon közöttünk a szakmain túl. Ez segítette azt, hogy meg tudjam mutatni azt a Gretát, aki nem csak egy mozgalom arca, hanem érzékeny és magányos személyiség. Akkor tudtam meg a legtöbbet róla, amikor utazni kezdtek az apjával Európában és megkértek, hogy menjek velük. Már-már olyan volt, mintha én is családtag lettem volna. Vagy egy ember, akiben megbízhat.    Greta Thunberg egy fiatal lány, aki a filmben is többször elmondja, hogy olykor emberfelettinek érzi a ránehezedő nyomást. Az, hogy ön árnyékként követte, nem jelentett plusz terhet neki? Bármilyen dokumentumfilm esetében fel kell tennie a rendezőnek azt az etikai kérdést, hogy meddig mehet el, mit filmez le és mi az, amit már inkább nem. Már a legelején megbeszéltem Gretával és a szüleivel, hogy semmiféle nyomást nem szeretnék gyakorolni senkire, ha úgy érezzük, hogy valami túl sok, akkor háttérbe vonulok. Ha bárki szól, hogy fáradt, abbahagyjuk. Nem alkalmaztam a ma már divatos stílust, hogy mesterséges szituációkat teremtek, vagy külön interjúkkal fárasztok bárkit is. Úgy filmeztem, mint egy mindig ott lévő árnyék. És persze, olykor spontán is beszélgettünk, például arról, hogyan él együtt az Asperger-szindrómával. Sikerült mindemellett líraiságot is belevinni a műbe: eddig senki nem tudta, hogy Greta magában imád táncolni. Ez visszatérő motívum a filmben. Az ilyen pillanatok miatt vallom, hogy az igazi dokumentumfilmesnél mindig van kamera. Már idejekorán észrevettem, hogy Greta spontán néha olyan mozdulatokat tesz, mintha táncolna. Aztán egy este komolyabban is megmutatkozott ez a szenvedélye, én meg mázlista voltam, hogy a tanúja lehettem. Ha már szóba hozta a mázlit: az első naptól kezdve követte Gretát. Kitől kapta a fülest?  Egy svéd rendező kolléga szólt, aki kapcsolatban volt a családdal, mert egy klímaváltozásról szóló másik projekt forgatókönyvével kapcsolatban többször értekeztek. Aztán a szülők szóltak neki, hogy Greta tervez néhány nap múlva egy kisebb iskolai demonstrációt a svéd kormányépület előtt. Igent mondtam azzal, hogy egy-két nap alatt kiderül, hogy Greta Thunberg érdekes karakter-e, érdemes-e vele tovább foglalkozni dokumentumfilmesként. Kimentem egy hangmérnökkel az első nap. A többi pedig már történelem. A szülők részéről elvárás volt, hogy ön is higgyen az ügyben? Ezt ebben a formában nem mondanám. Sőt. Látták rajtam, hogy érdekel a téma, így nem köteleztek semmiféle eskütélre. A filmmel kapcsolatban sem szóltak bele semmibe, hagyták, hogy a saját álláspontomat alakítsam ki. Megmutattam nekik az első vágást és megköszönték. Persze, a Greta mellett töltött idő hatással volt az én személyiségemre is. Például, ha egy-egy cég azt hirdeti magáról, hogy zöld, most már utána nézek, hogy tényleg az-e. Mikor érezte azt, hogy amin dolgozik, az nem csak egy apró projekt? Amikor megjelentek az első újságírók és úgy tették fel a kérdéseket, mintha egy gyereket interjúvolnának. Greta pedig felnőttként válaszolt a klímaváltozással kapcsolatos témákban. Ekkor még csak sejtettem, hogy valami érdekes zajlik a kamerám előtt. Sokáig úgy gondoltam, hogy ez egy svéd, maximum Norvégiába átnyúló történet lesz, de amikor elkezdtünk utazni és világszerte egyre nagyobb demonstrációkat szerveztek a klímavédelemért, már éreztem a tétet. Greta a szemem és a kamerám láttára lett egy mozgalom arca. Számos politikus feltűnik a filmben: Donald Trump, aki alázó szöveget nyom, vagy Angela Merkel, aki unott fejjel nyomogatja a mobilját, miközben Greta az Európai Parlamentben beszél. Emmanuel Macron viszont személyesen fogadta, így talált szimpatikus karaktert is. Hogyan alakult a lista? A lista önmagát írta. A legjobb anyagokat használtuk, amelyekhez hozzá tudtunk férni. A legkönnyebb a kritikus hangok megtalálása volt. Cél volt, hogy bemutassuk, hogy a világ minden táján vannak Grétának ellenségei, így került Vlagyimir Putyin is a montázsba. Emmanuel Macron szereplése pedig kihagyhatatlan volt. Az egy dolog, hogy személyesen fogadta Gretát, de kérdezem én: mikor jut be manapság egy dokumentumfilmes zárt ajtók mögött tevékenykedő politikusokhoz? Pláne államfőkhöz? És még forgathat is? El sem tudom mondani, hogy a forgatás során hány politikus mondta azt, hogy „kamerát kikapcsolni”. Milyen volt az igenek és a nemek aránya? Nem annyira rossz, úgy ötven-ötven százalék. Aztán vannak az "igen is, meg nem is" esetek. Amikor Ferenc pápa fogadta Gretát, nem lehettem jelen. Később sem engedtek oda filmezni, amikor a nagy nyilvánosság előtt is megmutatkoztak. De utóbbit legalább a vatikáni stáb rögzítette, így meg tudtuk tőlük venni a felvételeket. Az I am Greta forgatási munkálatai éppen véget értek a pandémia előtt. Ami szinte a semmiből jött és a teljes emberiséget sokkolta. Sokat tanakodtunk azok, hogy vajon forgassunk-e tovább és tegyük valahogy a film részévé a járványt is. De aztán elvetettük, mert nem erről akartunk mondani fontos dolgokat és lesznek újra normális hétköznapok a korona-éra után, amikor azt szeretnénk, ha a környezetvédelem lenne a legfontosabb téma. Maradtunk a saját krízisünknél. Az egyik velencei vetítés után a közönség soraiból hallatszott egy megjegyzés, hogy ez egy Greta Thunberg propaganda film. Ha tényleg annak szántuk volna, akkor nagyon pocsék munkát tettem le az asztalra, mert akkor nem mindenben törekedtem volna arra, hogy mindkét oldalt megmutassam. Greta Thunberg személye megosztja a világot. Sosem értettem, hogy a puszta léte miért ennyire provokatív egyesek szemében. Épp ezért tettem bele a filmbe számos olyan képsort, amelyeket a közösségi médiákból vettünk át. Esztétikailag nem túl szépek, de kihagyhatatlanok.

Névjegy

Nathan Grossman svéd fotóművész és dokumentumfilm rendező. Első videóját, a The Toaster Challange-t, mely arról szólt, hogy egy biciklista képes-e annyi áramot „kitekerni”, hogy elkészüljön egy pirítós, több mint 15 millióan látták a YouTube-on. 2017-ben dokumentumfilm sorozatot készített a svédek húsfogyasztási szokásairól. Az I am Greta az első egészestés alkotása.

Infó:

Én vagyok Greta / I Am Greta (2020) rendező: Nathan Grossman Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál verzio.org

Halasztás szolidaritásból – Példátlan döntést hozott a Goncourt-díj zsűrije

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2020.11.12. 20:30

Fotó: LOIC VENANCE / AFP
Eredetileg kedden kellett volna bejelenteni, melyik munkát tartják a legméltóbbnak az elismerésre.
Példátlan döntést hozott Franciaországban a neves irodalmi elismerés, a Goncourt-díj zsűrije, a Goncourt Akadémia. A könyvesszakmával való szolidaritás jegyében elhalasztják a győztes mű kihirdetését. Eredetileg kedden kellett volna bejelenteni, melyik munkát tartják a legméltóbbnak a díjra, de a járvány felborította a menetrendet. A döntés azonban némi fricska is a kormánynak. A kulturális szektorban ugyanis sokan bírálták a Jean Castex miniszterelnök kabinetje által elrendelt teljes zárlatot, ami igen nehéz helyzetbe hozza a színházakat, a művészeket. Mivel a könyvesboltokat is bezárták, így a könyvesszakmának várhatóan a túlélésért kell küzdenie, hiszen elmarad a karácsony előtti roham, amikor a boltjaik jelentős bevételt könyvelhetnek el. Roselyne Bachelot kultuszminiszter múlt csütörtökön jelentette be, hogy a zárás a kulturális szektort is ugyanúgy érinti, mint bármely más ágazatot. A járványig a szektor egy sor előjogot élvezett, erre utal az francia „exception culturelle”, a „kulturális kivétel” kifejezés is. A kormány döntése értelmében ezúttal csak az élelmiszerboltok és gyógyszertárak maradhatnak nyitva, minden más üzletet bezártak. A kisebb könyvkereskedők tiltakozása után a nagyobb könyvesbolt-hálózatokat, illetve a bevásárlóközpontok könyvesboltjait is bezárták, hogy ők se kerüljenek kivételezett helyzetbe. A döntés után internetes petíciót indítottak azért, hogy a kormány tegye lehetővé a könyvesboltok újbóli megnyitását, ám a miniszterelnök közölte, változás egyelőre biztosan nem lesz. A kedélyeket az sem csillapította, hogy Bachelot kultuszminiszter közbenjárásának köszönhetően az interneten megrendelt könyvet ingyen szállítják ki. Ettől azonban aligha lesz népszerűbb a könyvkereskedők szemében, hiszen úgy vélik: ezzel óhatatlanul is előnyösebb helyzetbe hozza az amerikai gyökerű Amazont. A Goncourt Akadémia döntését sokan az Amazon terjeszkedése elleni tiltakozásnak tartották. A könyvkereskedések sem ülnek a babérjaikon. Egyre népszerűbb körükben a járvány első hullámában még csak éledező, úgynevezett „click and collect” rendszer, amelyhez a háromezer kereskedés fele csatlakozott. Ennek lényege: az interneten megvásárolt könyvet a könyvesbolt ajtajánál lehet átvenni. Néhány bevásárlóközpont pedig jelezte: lehetővé teszik a független könyvkereskedők megjelenését webshopjaikban. A Goncourt-díj győztesének bejelentésére még karácsony előtt sort kell keríteni. A legvalószínűbb időpont erre december 10. Azt remélik, addig a könyvkereskedések is megnyithatják kapuikat.   

A tíz eurós elismerés

A Goncourt-díj a legrangosabb francia irodalmi elismerés, amelyet az év „legjobb és legképzelettelibb prózai művének" ajánlanak. Nevét Edmond de Goncourt francia kiadóról kapta. Az elismerést 1903-ban alapították. A győztes műért a szerző ugyan csak jelképes, 10 eurós díjban részesül, de az elismerés marketinghatása óriási.