Előfizetés

Brutális baleset és piros zászló a Bahreini nagydíjon (videó)

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.29. 16:31
Romain Grosjean lángoló autója
Fotó: BRYN LENNON /
A francia Romain Grosjean autója a rajt után a korlátba csapódott, kettétörött és kigyulladt. A Haas balesetet túlélő versenyzője égési sérüléseket szenvedett.
Brutális baleset miatt rögtön a rajt után félbe kellett szakítani a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat: a szahíri versenyen rögtön a második kanyar kijáratán Romain Grosjean szenvedett félelmetes balesetet – számolt be a történtekről az f1vilag.hu.
Mint írták, a Haas francia versenyzője a Toro Rosso piloótája, Daniil Kvyat versenyautójával akaszkodott össze, majd óriási tempóval a korlátnak csapódott. Grosjean versenyautója félbetört a becsapódáskor, majd lángra kapott, szerencsére azonban a rutinos versenyző ki tudott szállni autójából. A francia égési sérülésekkel megúszta a balesetet. A versenyt azonnal félbeszakították, és csak később indítják újra.

Kétmillió dollárért kínálják megvételre Maradona mezét, amiben igazi legendává vált

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.11.28. 16:12
Maradona (j) a legendás meccsen
Fotó: STAFF /
Ekkor szerezte azt a gólját, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott a futballtörténelemben.
Egy New Jersey-i aukciósház alkalmazottja, David Amerman szerint kétmillió dollárért (606 millió forintért) megvásárolható az a mez, amelyben Diego Maradona az 1986-os világbajnokságon az Anglia ellen 2-1-re megnyert negyeddöntőben szerepelt

- írja az MTI.

A későbbi vb-győztes dél-amerikaiak mindkét gólját a szerdán, 60 éves korában elhunyt Maradona szerezte, mindkét találatának külön történelme lett. Maradona előbb az "Isten keze" (la mano de Dios) nevén ismertté vált találattal szerzett vezetést, majd az évszázad góljának megválasztott szóló után volt eredményes.
A lefújás után a mez az angol csapat egyik játékosának, Steve Hodge-nak a birtokába került, aki a lefújás után a játékoskijáróban cserélt Maradonával. A mez jelenleg a manchesteri Nemzeti Futball Múzeumban tekinthető meg. Amerman hangsúlyozta: nagyon nehéz felbecsülni most a mez valódi értékét. 
"Azt viszont tudom, hogy a tulajdonos kétmillió dollárért kínálta eladásra. Nagyon nehéz felfogni, hogy a mezért valóban kétmilliót fizetne valaki, de nem értem, hogy miért ne költhetne akár ennyit is valaki, ha megteheti. Ha az eladó megtalálja a megfelelő személyt, akár még reális is lehet ez az ár"

Hozzátette: az argentin klasszis szerdai halála hatással volt a Maradona-emlékpiacra, de óvatosságra inti azokat, akik most akarnak venni relikviát vagy ezzel kapcsolatos befektetésen gondolkodnak. "Jelenleg egyértelműen növekednek az árak, amint azt idén már Kobe Bryant esetében is megtapasztaltuk. Azonnal rengeteg emléktárgyat adtak el, de miután a piac telítődik, az árak ismét a valósabb értéket tükrözik" - közölte. Amerman elárulta: cégéhez is több ajánlat érkezett már. Egy Maradona-futballkártyát, amelyen újoncként szerepel a futballista, 10 ezer dollárért tudtak eladni, miközben néhány éve még csupán pár száz dollárt ért. Egy nappal korábban pedig látta, hogy az interneten 20 ezer dollárért kínálták azt a kártyát.
Maradona (középen) küzd az Anglia- Argentína meccsen, 1986-ban
Fotó: STAFF
Amerman aukciósháza a napokban Pelé egyik trófeáját kínálja eladásra, amelyet 1970-ben, harmadik vb-címét követően a nemzetközi szövetségtől (FIFA) kapott és várhatóan 800 ezer dollár körül talál majd gazdára. Liam Brady, az Arsenal és a Juventus korábbi ír válogatott középpályása többször játszott Maradona ellen, egy 1979-es válogatott mérkőzés után pedig hozzá került Maradona szokatlan, 17-es számú meze. "Ha egy olyan magángyűjtőhöz kerülne, aki megfelelően tudná értékelni, akkor fontolóra venném a mez eladását, de nem kínálnám eladásra az interneten, vagy adnám oda egy aukciós háznak. Annál sokkal nagyobb érzelmi értéke van számomra" - nyilatkozta. Maradona, a Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címig vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de azóta egészségi problémákkal küszködött.

Élet piros-fehérben – „Imádtam a soknál is többet dolgozni”

Korom Milán
Publikálás dátuma
2020.11.28. 11:00
Arsène Wenger
Fotó: IAN KINGTON / AFP
November elején jelent meg Arsène Wenger önéletrajzi könyve. A 71 éves szakember betekintést enged gyerekkorába, s végig követhetjük életének főbb állomásait.
Két és fél évvel azt követően, hogy Arsène Wenger távozott az Arsenal labdarúgócsapatától, a francia szakember kiadta önéletrajzi könyvét, amely magyarul Életem piros-fehérben címmel jelent meg. A Parvonal Kiadó azt a Szabó Christophe-ot bízta meg a könyv fordításával, aki a francia labdarúgással foglalkozó Omlett du fromage-blog alapítója, illetve a Digi Sporton futó Szélkakas című műsor állandó vendége, így nem csoda, hogy fordítási szempontból minőségi a végtermék. A könyv mindössze 238 oldalt és hét fejezetet tartalmaz. A mű elején Wenger az elzászi gyerekkorába enged betekintést, megismerhetjük, hogy a milyenek a Strasbourghoz közeli kis falu, Duttlenheim mindennapjai. Egy háromgyermekes család legfiatalabb tagjaként nőtt fel, s az már rögtön a könyv elején kiderül, nővére után bátyját is elveszítette néhány hónappal ezelőtt. „Mostanában más démonok járnak a fejemben, nem a régi játékosaim és a soron következő meccsek” – olvasható már a könyv elején, a magányra utaló kijelentések pedig vissza-visszaköszönnek a későbbiekben is. Wenger az iskola, a földek, a templom háromszögben nőtt fel. Igazi falusi élete volt: megtanult tehenet fejni, szeneszsákot pakolt, a család bisztrójában szolgált fel. Sokat dolgozó szüleitől túl sok figyelmet nem kapott, nagy szabadságban élt, hatéves korától pedig a futball éltette. Emellett hajtotta a kíváncsiság és a türelmetlenség, új helyeket akart felfedezni, más futballkultúrát megtapasztalni. A könyv első 52 oldala igazán olvasmányos, helyenként egészen lírai, az ember maga elé tudja képzelni milyen is lehetett az élete. A későbbiekben jobbára leíró jellegű a könyv, Wenger kevéssé engedi magához közel az olvasót, sokszor általánosságban beszél. Az Arsenal előtt 18 hónapon át a Nagoya Grampus vezetőedzője volt: Japánban egy őszinte, érzékeny világot és életmódot ismert meg, ami egy álommal ért fel az utolsó monacói évei után. Csodálta a játékosai fegyelmét és munkamániáját, sehol máshol nem találkozott olyan mértékű tenni akarással. Japánban is visszaköszönt a magány, lévén felesége, Annie – akitől 2015-ben elvált – nem tartott vele. 1996 és 2018 között volt az Arsenal menedzsere, nem meglepő módon a könyv felét ennek az életszakasz bemutatására szánta. A klubot ekkortájt „boring Arsenalnak” csúfolták, a csapat unalmasan futballozott, miután gólt, gólokat szerzett beállt védekezni – Wenger ezen akart változtatni. A francia szakember emellett rengeteget foglalkozott azokkal a tényezőkkel, amelyek nem a szorosan vett edzésekhez kapcsolódtak, például a dietetikával, a masszázs és gyúrás technikájával, a mentális felkészítéssel, odafigyelt a játékosok alvására, életminőségére, környezetére. Wengernek egyetlen káros szenvedélye volt: a cigaretta, amelyre akkor szokott rá, amikor éjszakába nyúlóan meccseket nézett. Az Arsenalnál akkoriban valóságos kultusza volt az alkoholnak, a klublegenda Tony Adamsnek súlyos alkoholfüggősége volt, a játékosoknak pedig kezdetben nem tetszett Wenger egészséges táplálkozással kapcsolatos elképzelése. Ezúttal is csak magára számíthatott, mert korábbi másodedzője, Boro Primorac még Japánban dolgozott, felesége pedig még nem költözött hozzá. A londoni élete az edzőközpont az irodája és a hotel háromszögében zajlott – utóbbit később lecserélte egy kisebb házra. Wengernek aztán sikerült közösséget alkotnia, ráadásul a játékosai elegánsak tették a dolgukat – ez lett a csapat védjegye. Ez idő tájt született meg a lánya, akivel nem töltött elég időt. Az Arsenalból hamar sikeres csapat lett, jöttek a győzelmek, majd a 2003/04-es szezonban veretlenül lett bajnok. Wenger szerint az volt a kulcs, hogy játékosaival el tudta hitetni, hogy képesek vereség nélkül lehozni a szezont. „Az Arsenalnál tanultam meg, hogy edzőként folyton olyan helyzetnek vagyunk kitéve, mintha orosz rulettet játszanánk: a kezdő sípszó előtt behelyezel egy golyót a tárba, a meccs közben meghúzod a ravaszt, és reménykedsz, hogy a fegyver nem a rossz pillanatban sül el” – jelentette ki Wenger, akinek egy idő után el kellett fogadnia, hogy a stadionépítés miatt szűk büdzséből dolgozhat, így azt is nagy sikernek tartja, hogy 20 éven keresztül a Bajnokok Ligájába tudta vezényelni csapatát. „Imádtam a soknál is többet dolgozni, és boldog vagyok, hogy az Arsenalt a modern labdarúgás körülményeihez igazíthattam.” Wenger aztán lélekfacsarónak érezte, hogy egyik napról a másikra nem vehetett részt a mérkőzéseken, nem élhetett a szenvedélyének. „Az Arsenal élet-halál kérdése volt a számomra. Rengeteg nagyon magányos és rendkívül fájdalmas pillanatot éltem meg akkor” – utalt a 2018-as búcsúra. „Csak a pályán, a stadionban éreztem magam igazán a helyemen. Amikor másokkal voltam, vagy a szeretteimmel, gyakran elkalandoztam, nem voltam ott igazán. Nem láttam semmit, vagy éppenséggel mindent piros-fehérben láttam – azokban a színekben, melyeket korábbi csapataim egytől egyig viseltek: a Nancy, a Monaco, a Nagoya, az Arsenal.” Wenger a könyvben elsősorban sikereit domborította ki, kevés szó esett a Sir Alex Fergusonnal folytatott rivalizálásáról, míg José Mourinho neve egyszer sem tűnik fel a könyvben, a magánéletét is csak érintőlegesen említette. A professzor becenevet viselő szakember maga sem tudja mit hoz számára a jövő, felsejlik, mintha még nem végeztetett volna be a munkássága, hasonló az érzésem magával a könyvvel is, mintha még nem lenne lezárva.