BKK;Budapesti Kormányhivatal;járatsűrítés;

Tovább szivatja a fővárost a kormányhivatal, nem tetszik nekik a BKK járatsűrítési terve

Nem ez az egyetlen front, ahol a felek küzdenek egymással.

A BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után, negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre vonatkozóan, a tervben ugyanis olyan információk szerepelnek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá.

– állítja Budapest Főváros Kormányhivatala. Tájékoztatásuk szerint a társaság által közölt adatokból az tűnik ki, hogy vonalainak mindössze 9 százalékán történt járatsűrítés, és azok mértéke is rendkívül alacsony. "Továbbá az is kiderült a harmadik felszólításra megküldött részletes adatokból, hogy a délelőtti és a délutáni csúcsban végrehajtott járatsűrítések jelentős része nem a legnagyobb kihasználtságú vonalakon valósultak meg, csupán a kevésbé zsúfolt járatokat érinti. A kormányhivatal ismét felszólította a BKK-t, hogy szakmailag támassza alá intézkedéseit, és értékelhető járatsűrítési tervet nyújtson be" - zárul a tájékoztatás.

Amikor Orbán Viktor bejelentette, hogy a tömegközlekedésben sűríteni kell a járatokat és az erre vonatkozó terveket az illetékes kormányhivatalnak kell elfogadni, akkor alighanem már kódolva volt a konfliktus a hivatal és a közlekedési cég között.

Persze nem egyedül a járatok sűrűségében mutatkozik meg a főváros és a szervezet közötti feszültség. Mint a Népszava is megírta, új eljárásra kötelezte a kormányhivatalt, amiért nem engedélyezte karácsonyéknak, hogy hajléktalanszálló épüljön a Városháza Gerlóczy utcai szárnyában. Akkor az épület műemlékvédelmi állagának megőrzése volt a hivatalos indok, ami miatt keresztbetettek a főpolgármesteri törekvéseknek.