Ernst Röhm;homofóbia;

2020-12-06 08:59:01

Orgia és véres kéz: Történelmi lecke fiúknak

„Most már orgia és eszeveszett. Haláltánc már a nemesurak tánca.” (Ady Endre)

Tudta jól a Vezér, hogy bizalmi embere a fiúkat szereti. A fiatal fiúkat. Nyílt titok volt ez a náci elitben, de nem zavart senkit, amíg az illető pártkatona buzgón szolgált. Kezdetben csak propaganda volt a hitvány, olcsó buzizás, a tudatlan plebsznek szólt. A vezetőkre nem vonatkoztak a szabályok, amelyeket a népre erőltettek. Képmutató, cinikus, a velejéig romlott férfitársaság uralkodott. A nőktől féltek, gyűlölték őket, esetleg mindkettő egyszerre; a szülőgép és az ingyen cseléd szerepét osztották rájuk.

A fiúkra gerjedő főnáci a legendás régi gárdához tartozott, korán csatlakozott a mozgalomhoz, a 623. számú párttagsági könyv büszke tulajdonosa volt. Tegeződött a Vezérrel, ami ritka kiváltságnak számított még a legfelsőbb körökben is. Döntő szerepe volt abban, hogy a nemzetiszocializmus elfoglalhatta helyét az európai politikai színtéren, magyarán haverjaival magukhoz ragadták a hatalmat, aljasul elárulták a köztársaságot.

Viselt dolgait sokáig eltussolták, pedig ő cseppet sem fogta vissza magát: rendszeresen járt mulatni melegorgiákra, hímnemű prostituáltakat kínáló kuplerájokba, rosszhírű fürdőkbe. Nem bánta a Vezér, mondhatni, türelmes volt ezzel a jelenséggel szemben. Befolyásos csicskása így legalább zsarolható volt, tehát garantáltan engedelmes, habozás nélkül teljesítette (túl) az egyre mocskosabb parancsokat. De volt egy vörös vonal: a hatalom. A Vezér nem szenvedhette, ha valaki nagynak látszik mellette.

Ernst Röhm dicstelen karrierje, mint ismert, csúnya véget ért 1934 nyarán. Kegyvesztett lett. Hitler megvádolta, hogy puccsra készül. A hírhedt rohamosztag, az SA főnöke éppen kikapcsolódott az áldozatos pártmunka után, amikor letartóztatták egy bajor üdülőhely panziójában, az ágyban. Utóbb a goebbelsi gépezet elhíresztelte, hogy „a legundorítóbb helyzetben” (in der ekelhaftesten Situation) bukott le, „örömfiúk” (Lustknaben) társaságában, és hogy Hitler felháborodott az erkölcstelenség hallatán. Ebből vicc született Berlinben: „Az semmi! Majd akkor hogy megdöbben a Führer, ha az is kiderül, hogy Goebbels sántít, Göring meg dagadt!”

Amúgy nem tréfás a folytatás. Röhmöt agyonlőtték az SA más vezetőivel együtt, ami „a hosszú kések éjszakája” néven vonult be a történelembe. Alakilag erre a Vezér és kancellár mindig is kényesen ügyelt, jogszerűen, az új felhatalmazási törvény alapján, a rendkívüli helyzetre hivatkozva. A nemzetiszocialisták mindenre kapható házi jogtudora, bizonyos Carl Schmidt meg is indokolta a Német Jogászok Lapjában, cikkének címe: Der Führer schützt das Recht, vagyis „A Führer védi a jogot”. A teljhatalmú állampárt így formálta a saját képére és hasonlatosságára a törvényt.

Megkeserülte Ernst Röhm, hogy segített szétverni a „dekadens” weimari demokráciát. A megvetett liberális világban nem kellett volna ilyen szörnyű véget érnie. Látogathatta volna a fiúcskákat, amíg csak kedve szottyan. Mert a valódi jogállam az ocsmány figurákat is védi bizonyos keretek között. Alaptörvény, hogy az államhatalom nem beszél bele polgárainak szexuális választásaiba, egészen addig, amíg a partner nagykorú, az aktus pedig konszenzuális. Máskülönben ki-ki úgy szerzi a tapasztalatait, ahogy óhajtja. Ad abszurdum, egy szakállas, magát keresztény-konzervatívnak nevező bácsitól, ha arra támad gusztusa.

A rohamosztagos Röhm keze véres lett. Bűnrészes abban, hogy végképp elfajzott a rezsim, amelyet gátlástalanul kiszolgált.

A nácik idővel állami ideológia szintjére emelték a homofóbiát, tízezrével zárattak börtönbe, pszichiátriára, koncentrációs táborba melegeket (is). Az lett az igazi orgia: a féktelen, perverz hatalom tombolása. Nyolcvanhat év alatt nagyot lépett előre Európa. Manapság senkit sem lövetnek agyon. Ha méltósággal nem is, de békében elkotródhat egy visszataszító, álszent politikus, miután ország-világ előtt lebukik, hogy hazugság volt minden szava, képmutatás az élete, szégyent hozott a hazájára.