Korunk Puskás Öcsije

Borogyinónál Kutuzov tábornok vereséget szenvedett Napoleontól, de lelassította a hódítót és megóvta a saját hadseregét. Végső soron ez is volt a célja, hogy aztán majd egyszer győzhessen. Az orosz köztudatban Borogyinó nagy diadalként él, a kutya se kíváncsi a hadtörténészek kukacoskodására, mert a kérdés nem az, ki nyerte a csatát, hanem az, ki nyerte a háborút. Ennek megfelelően egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy a magyar miniszterelnök éppen hogyan is áll a maga Európa- és demokráciaellenes hadjáratában. Még csak annyit látni, hogy a nyomasztó túlerővel szembekerülve visszahúzódott, megóvta magát és hadseregét. Életben maradt és majd lesznek még új csaták. A kérdés csak, ki volt itt Kutuzov és ki képzeli magát Napoleonnak.

„Amit kérsz tőlem, Angela, az öngyilkosság” – mondta jó két hete Merkelnek Orbán és szokásával ellentétben ezúttal nem járt messze az igazságtól. Ha az Európai Unió azonnal a jogállamiság meglétéhez köti a januártól esedékes pénzek folyósítását, akkor a magyar rendszer nyakán végképp megszorult volna a hurok. (Zárójelben: a rendszer nem csak a NER politikusaiból áll, légszomjában egész Magyarország ott vonaglott volna a kötélen.) Merkelnek nem célja Orbán, pláne Magyarország végső ellehetetlenítése, neki az a fontos, hogy Európa egyben maradjon, és a német óriásvállalatok se legyenek elégedetlenek. Ehhez le kellett gyűrnie a magyar-lengyel vétófenyegetést, ami sikerült is neki.

Az előző európai választáson csúfos vereséget szenvedett Orbánnak az az elképzelése, hogy az egész Uniót a maga képére formálja. Még a Néppártot sem sikerült jobbra tolnia, egykori barátai inkább fognak össze a baloldallal és a zöldekkel, csak vele ne kelljen. Európa nagyobb, erősebb és gazdagabb része nem kér belőle és diktatúrára hajazó rezsimjéből. Az ottani polgárok, legyenek „fukar” északiak vagy „pénzszóró” déliek, ragaszkodnak az olyan ódivatú dolgokhoz, mint a sajtószabadság és a parlamenti váltógazdálkodás. Ezek ugyanis beváltak. Az erőviszonyok, a mostani csata megítélésétől függetlenül, nem az ő javára változnak – bár az kétségtelen, hogy aki időt nyer, életet nyer.

Erős túlzás, amit Tölgyessy Péter állított a minap, miszerint „Orbán világméretű politikussá nőtte ki magát, a nemzetközi jelentősége csak Puskás Öcsiéhez fogható. A világ műveltebb részén mindenki ismeri a nevét, és ez kevés magyarral fordult elő”. Egyrészt nem kevés magyarral fordult elő, Pulitzertől Bartókon át Sorosig sok magyar nevét ismeri a világ. Másrészt nem mindegy, hogy kit miért ismernek. Franco, Mussolini, Hitler - és hogy elkerüljük a fasisztázás vádját, tegyük ide gyorsan Sztálint meg Maót – szintén elég nagy hatást gyakorolt a történelemre, de attól még senki sem hasonlítja őket Jesse Owenshez vagy Peléhez. (Puskás Öcsi „nemzetközi jelentőségéről” amúgy sokat elmond, hogyan zajlott az ő temetése és hogyan Diego Maradonáé.)

Európa lassan, de biztosan túljut a válságon és majd Orbánon is. Lám, most is megkapta, amit akart. A többi inkább nekünk, magyaroknak sürgős.