külföldi lapszemle;Szabad szemmel;

2020-12-14 09:48:34

Szabad szemmel - Karácsonyi ajándék Merkelnek a jogállami kompromisszum

Nemzetközi sajtószemle, 2020. december 14.

Euronews

Hegedűs Dániel szerint az EU-csúcson kialkudott jogállami kompromisszum megmentette Merkel politikai örökségét, így karácsonyi ajándék a kancellárnak, valamint a soros német elnökségnek is, nem csupán a nehéz gazdasági helyzetben lévő déli országoknak. A német Marshall-alapítvány Közép-Európa szakértője úgy látja: Berlin hírnevét megtépázta volna, ha a magyar és a lengyel vezetés ragaszkodik a vétóhoz, és a miniszterelnök politikai hagyatékára nem vetett volna jó fényt, ha továbbra is igyekszik megbékíteni a két önjelölt autokratát, Orbánt és Kaczynskit.

A budapesti és varsói blokád láthatóan megváltoztatta az európai politikai hangulatot. A 25-ök meglepően egységesek maradtak és főleg Hollandia, illetve az északi tagok, továbbá az EP elszántsága afelé tolta Németországot, hogy adja fel békülékeny álláspontját. A vége az lett, hogy a két illiberális rezsim elállt a vétótól. A többiek viszont nem tettek semmiféle lényeges engedményt nekik. Csupán késik az új rendszer hatályba lépése és némiképp szűkül a szabályzás alkalmazásának köre.

Viszont ily módon még egy vagy két zavartalan év jut a magyar és a lengyel vezetőnek, Orbán esetében pont a választások előtt.

Ugyanakkor nem igazolódtak be azok a magyar és lengyel értesülések, hogy a mechanizmus nem vonatkozik a nemi kisebbségekkel, illetve a bevándorlással összefüggő ügyekre. Pedig az nagy ajándék lett volna Budapest és Varsó számára, alighanem mindkettő alaposan ki is aknázta volna a hazai propagandában. Viszont hogy a vártnál sokkal hamarabb beadták a derekukat, abba jócskán belejátszotta a fenyegetés, hogy kimaradnak a segélycsomagból.

Nagy lecke a tagállamoknak és az európai intézményeknek, hogy megfelelő politikai és gazdasági eszközökre van szükség az olyan tekintélyelvű rendszerekkel szemben, mint Magyarország és Lengyelország. Ez esetben a körülmények folytán így is mindenki számára elfogadható kompromisszum született. Hála főleg a megingathatatlan holland és EP-álláspontnak.

Berlin egyúttal megmenthette az arcát, hiszen az elején igencsak felvizezett javaslattal rukkolt ki. Orbán és Morawiecki stratégiai hibát követett, amikor nem ment bele. A mostani egyezséggel sokkal kevesebbet nyertek. Viszont a német indítvány felvetette a gyanút, hogy Merkel kész bármi áron megbékíteni a két renitens kormányt. Az ügylet azonban nem törli, hogy Merkel egy évtizede támogatja Orbánt, ily módon lényeges felelősség terheli az unió jelenlegi intézményes válságáért. De az örökségét nem árnyékolja be, hogy a végén még egyszer vastagon letette a garast a szervezet autokratái mellett.

Ezzel együtt paradox, hogy éppen a német elnökség alatt álltak először sarkukra a tagok és megvonták a határt Merkel kedvenc autokratái számára.

Neue Kronen Zeitung

Rossznak tartja a Brüsszelben tető alá hozott kompromisszumot az osztrák bulvárlap vendégkommentátora. Christian Baha, aki a tőzsde és a nemzetközi pénzügyek kiváló ismerője, továbbá egy befektető cég alapítója, kerek-perec kimondja, hogy bejött a magyar-lengyel zsarolás. Színjáték zajlott a konferencián, mert Budapest és Varsó gátolta mind a költségvetés, mind az újjáépítési csomag jóváhagyását. Nem akart ugyanis belemenni a reformokba, noha a két terv igencsak sok pénzt irányzott elő számukra.

Ebben a helyzetben Merkel és a többiek összehozták az előnytelen megállapodást, amelynek a lényege, hogy időt nyernek. Ahelyett, hogy ragaszkodtak volna a jogállami elvekhez. Úgy hogy a két miniszterelnök dörzsölheti a tenyerét, és folytathatja tovább viselt dolgait. A mottó: Mindenki egyenlő, de mi még egyenlőbbek vagyunk.

A koronaválság kíméletlenül megvilágította az EU gyengéit. Az államadósság 60 %-os felső határát már a járvány előtt is alig vette valaki komolyan. A csődben lévő déli tagok nem hajlandóak komoly változtatásokra. A nettó befizetők hagyják, hogy a keleti jogsértők akarata érvényesüljön. Meg kellene csinálni az Európai Egyesült Államokat. Ha másként nem megy egyes ország kihagyásával. Minden más csupán pazarlás volna. Az idővel, de főleg a pénzzel.

FAZ

Még nem világos, hogy Fidesz helyzetét mennyire viseli meg Szájer szexbotránya, mindenesetre az ellenzéknek úgy jött, mint egy falat kenyér. Nem véletlen, hogy ezek a pártok most képmutatást és hazugságot hangoztatnak, hiszen azért nem sűrűn esik meg, hogy egy politikus belebukik egy meleg tömegszexbe. Ha mondjuk, ugyanez a jó 20 ember szórejtvénnyel foglalta volna el magát, akkor is jár nekik a büntetés a gyülekezési korlátozások megsértések folytán, csak akkor a kutyát nem érdekelte volna.   

De így teljesen jogos, hogy Szájer politikai pályafutása véget ért az ereszen. Hogy ne így legyen, ahhoz túlságosan fenyegetőek a politikai kihatások, illetve pikánsak a körülmények. Orbán előtt persze nem volt titok, hogy a Fidesz társalapítója meleg. Ugyanakkor a jelek szerint a kormányfőnek sem árulta el, amikor közölte lemondását, hogy igazából mi történt vele. Ezért engedte el azután gyorsan a kezét a miniszterelnök, aki pedig minden szálat mozgat.   

A Fidesz a hasonló Borkai-botrányban egyszer már pórul járt. A mostani eset azért igen kellemetlen számára, mert azt hirdeti, hogy védi a hagyományos házasság és család fogalmát. Ennek megfelelően éppen az alaptörvény módosítására készült. Ugyanakkor a hatalom emberei túlléptek azon, hogy itt egy heveny melegbuli húzódott meg a háttérben. Az ellenzék sajtó viszont annál inkább részletezte, ami amúgy rávilágít arra, hogy érvényesül a médiaszabadság.     

A hatalompárti szerkesztőségek a jelek szerint nagy gondban vannak, ha nem kapják meg az eligazítást, hogy miként járjanak el az adott ügyben. Az viszont hivatalos részről bizarr elmélet, hogy külföldi titkosszolgálatok mesterkedéséről van szó, mondván, hogy így próbálták sarokba szorítani az országot a pénzügyi csomag miatt. Ezzel szemben megalapozottnak tűnik az a vélemény, miután eddig csak Szájer neve került nyilvánosságra a szeánsz közreműködői közül, hogy több tagállam is éppen a két országgal kialakult feszültség miatt szentelt ekkora figyelmet a történteknek.   

Semjén Zsolt kijelentette, hogy a baj az, ha valaki a bűnt erénynek tünteti fel, és fordítva. Nem lehet megmondani, hányan támogatják ezt a logikát, illetve hogy felfogják-e. 

Neue Kronen Zeitung

Orbán Viktor úgy gondolja, hogy fölényesen győzött Sorossal szemben a kompromisszumos EU-megállapodás után. Ujjongó jelentésében nem tudta megállni, hogy megint csak ne üssön egyet oda a milliárdosnak, akit Magyarország ellenségének tart. Kijelentette, hogy az unió megőrizte egységét és nyert, az üzletember ugyanakkor vesztett. Úgy hogy legfőbb ideje volna hazaküldeni Amerikába a világ legkorruptabb emberét, akinek be kellene fejeznie ámokfutását. Arra reagált, hogy előzőleg Soros csalódottságát fejezte ki a költségvetési egyezség miatt.   

A viszály még a menekültválságig nyúlik vissza. A kormányfő – minden bizonyíték nélkül – azt veti honfitársa szemére, hogy tömegesen akar behozni migránsokat a földrészre, mert az a szándéka, hogy megváltoztassa Európa demográfiai összetételét. A jelentés hozzáteszi, hogy a magyar és a lengyel vezetés lyukra futott az unióban, az igazságszolgáltatás és a jogállam elleni számtalan túlkapással. Pont ezért határozták el a múlt heti csúcson a jogállami mechanizmust. Magyarország és Lengyelország visszavonta a vétót, de a Bizottság hangsúlyozza, hogy cserében nem adott semmiféle lényegi engedményt, és hogy a szabályozás a jövő évtől mindenképpen életbe lép.

Daily Telegraph

Az unió engedett a magyar és lengyel zsarolásnak, Merkel szégyentelenül feladta a közös értékeket, amikor igazodott a két államhoz, amelyet pedig nagyjából már nyugodtan lehet gengszternek minősíteni. Ám ez nem jelenti azt, hogy a kancellár belemenne hasonló ügylet be Brexit kapcsán is. Így látja a kifejezetten Európa-ellenes lap, amely hozzáteszi, hogy a kormányfő asszony és brit kollégája vitájában a politika kerekedett felül a gazdasággal szemben. És szavakban már mindkét fél annyira elkötelezte magát, hogy onnan csuda nehéz visszaevickélni.   

A tavalyi választási siker után Johnson fürdött a dicsőségben. Az ígérte, hogy az ország hatalmas fejlődés előtt áll, miután visszanyeri szabadságát. Na, ebből nem lett aztán semmi sem. Jött a ragály, a gazdaság összeomlott, az adósságok az égbe szöktek. És szó sincs szabadkereskedelmi egyezményről az EU-val, miközben a 12. órában vagyunk. De az utolsó pillanatban még megszülethet a deal, amelynek révén mindkét fél így vagy úgy mondhatja, hogy győzött.   

A gond ott van Johnson soviniszta stílusával, hogy abban nem fér bele a kiábrándulás. Nem mondhatja, hogy kénytelen elfogadni olyasmit is, amit nem akar. Ezért bármiféle megállapodás szükségképpen csak rossz lehet. Viszont ha káosz lesz a kikötőkben és a piacokon, azért csakis Brüsszelt fogja okolni. Ugyanakkor maximális dicséret illeti a Bank of England kormányzóját, amiért kimondta, hogy a rendezetlen kiválás hosszabb távon nagyobb károkkal jár, mint a Covid-19. Annál is inkább, mert a City elveszti kulcsszerepét Európában.

Guardian

Joe Biden helyre akarja állítani a „szabad világ” szövetségét, ám ezzel az a baj, hogy életre hívhatja a gonosz új tengelyét, amely sokkal veszélyesebb lesz, mint az eredeti. Az persze dicséretes, hogy az új elnök vissza kívánja szorítani az elnyomó, tekintélyuralmi rezsimeket, az erős embereket, csakhogy ebben bőven van kockázat. A terv mindenekelőtt Oroszország és Kína ellen irányul, de elidegeníthet olyan partnereket, mint India, Törökország és Lengyelország. De egyébként is kudarcra van ítélve.

A gond ott kezdődik, hogy a szabad világ fogalma a hidegháborúból származik, mára elvesztette létjogosultságát. Kína nem veszélyezteti a világ biztonságát, ahogyan az a Szovjetunió tette. Részéről az alapvető kihívás sokkal közvetettebb, erkölcstelen és sokrétű. Technológiai, kereskedelmi és demokrácia-ellenes értelemben egyaránt. Mára azonban már vége a magányos szuperhatalomnak, megrendült az egypólusú világ.

A gyenge és megosztott Európa persze támogathatja Biden elképzelését. De itt a bökkenőt az jelenti, hogy egy közelmúltban napvilágot látott értékelés szerint Magyarország immár nem demokrácia, hanem választási tekintélyuralmi rezsim. Lengyelország pedig semmibe veszi a bíróságok függetlenségét, továbbá az abortusz jogát, ez pedig nehezen egyeztethető össze a liberális értékért meghirdetett amerikai kampánnyal.

Kína, Oroszország és a többi kitaszított abban bízik, hogy a valóság majd észhez téríti az elnököt, még ha az ragaszkodik is az értékekről és jogokról szóló szólamokhoz. Máskülönben csak még nagyobb lesz a megosztottság a világban.

Spiegel

Ismét ezrek tüntettek Varsóban a kvázi abortusztilalom ellen, és a rendőrsorfal ellenére egészen Kaczynski házának közelébe jutottak a tiltakozók. A karhatalom oszlásra szólította fel a tömeget. Az Alkotmánybíróság döntését egyébként a szokásokkal ellentétben még nem hirdették ki, a hivatalos indoklás szerint azért nem, mert még keresik a törvényhozási megoldásokat. A miniszterelnök otthona előtt különben egy napja volt egy másik incidens: elégedetlen gazdák egy leölt disznót raktak le, illetve krumplit és tojást szórtak szét, mert rá akarják kényszeríteni a kormányt, hogy tegyen valamit az agrárárak zuhanása ellen.