Donáth László;

2020-12-17 21:38:00

Donáth László „kitérő válaszai"

Nem vagyok egyházi nyugdíjas lelkész – így reagált lapunknak Donáth László arra a közleményre, amit az evangélikus egyház északi egyházkerületének elnöksége adott ki.

Nem vagyok egyházi nyugdíjas lelkész – így reagált lapunknak Donáth László arra a közleményre, amit az evangélikus egyház északi egyházkerületének elnöksége, Fabiny Tamás püspök és Fábri György felügyelő hozott nyilvánosságra szerdán. A közleményben egyebek mellett ez olvasható ugyanis: „Időközben Donáth László nyugdíjazása megtörtént. Bár a gyülekezet presbitériuma és lelkész úr is élni kívántak azzal a joggal, hogy további 2 évig aktív lelkészként szolgáljon, az egyházkerület püspöke ehhez nem járult hozzá.”

Az egyházkerület vezetőit 2019 őszén többen – köztük az egyház elkötelezett, hűséges tagjai – azzal keresték meg, hogy évtizedekkel korábban Donáth László evangélikus lelkész „olyan módon közeledett hozzájuk testi érintkezéssel is, ami számukra elfogadhatatlan, bántó, zaklató volt”. Az elnökség szakembereket is bevonva, beszélgetésekkel tárta fel a bejelentések tartalmát. Mindezek alapján az elbeszélések „életszerűnek és hitelesnek bizonyultak”, míg Donáth László – olvasható – „kitérő, hárító válaszokat” adott.

Bár az elévülésre vonatkozó szabályok miatt az eseményeket nincs mód fegyelmi eljárásban tisztázni, az elnökség elítéli a történteket, megköveti az áldozatokat. A hasonló esetek elkerülésére az evangélikusok jelzőrendszert hoznak létre. Az elnökség elhatárolódik azoktól a sajtómegnyilatkozásoktól is, amelyek a politikai kampányok méltatlan eszközeivel igyekeznek kihasználni mások fájdalmát, és Donáth László családját is rágalmazzák. (Donáth László volt MSZP-s parlamenti képviselő, lánya, Donáth Anna a Momentum EP-képviselője.)

A hvg.hu-val az ügyészség közölte, hogy még nem ért véget az ügyben indult nyomozás. Donáth László a Népszavának azt mondta, hogy a gyülekezet presbitériuma állásfoglalást készül közzétenni, ebből minden részlet kiderül majd.