Európa farkasvaksága

A Magyarország uniós tagságáról szóló merengéseknél soha sem marad el annak felemlegetése, hogy a nép elsöprő többsége támogatja az EU-s tagságot, ami tény. De, megkockáztatom: mind többen vannak, akik ezzel együtt ,önkéntelenül fintorognak, ha felhangzik az Örömóda. Beethoven örökzöldje a Merkel-Orbán paktum után joggal lehet a Mészáros-Garancsi-Szijj Fidesz Zrt. céges indulója is. Eddig is az EU-tól kapták a pénzt, ha pedig az EP nem torpedózza meg a csúcson jogállamisági mechanizmus címen aláírt zavaros sajtpapírt, úgy a NER-oligarchák megrendelhetik következő luxusjachtjukat is.

Hogy mást ne mondjak: a mechanizmus csak uniós pénzekhez kötődő törvénysértés esetén indítható be. Mármost, a lopást nehézkes bizonyítani ott, ahol a tolvajok írják nemcsak a törvényt, hanem ők adják a főügyészt is. Magyarország nem tagja az uniós ügyészségnek, így marad az Európai Csalás Elleni Sóhivatal, amely tíz év alatt nem igazán talált fogást Mészáros, Garancsi, vagy Szijj közbeszerzésein.

Ha azt kérdezik, jó irány-e amerre éppen "fontolva halad" az Unió, nemet mondok. A Merkel-Orbán paktum ugyanis nem a jogállam győzelme. Sokkal inkább történelmi kísérlet, hogy az európai demokrácia vagy az illiberális Magyarország rothad-e el előbb. Németország nagyija a déli és északi államok gazdasági egységgé forrasztásának hagymázas (a német nagytőke hegemóniáját biztosító) álma érdekében egyelőre leírta kis hazánkat: a modus operandi az, hogy amíg nyugaton "összeurópai prioritásokat" kezel, addig az Észak-Balkánon hagyják fideszeseinket fortyogni a saját levükben. Idehaza szabad kezet kapnak - az eggyel előtti Orbán-Merkel találkozó után, a vezér lendületből kinyíratta az Indexet, lehet találgatni, hogy most, mire jön meg a vezér gusztusa - odakint meg a Fidesz EP-képviselőit levegőnek nézik. Megjósolom: akkor sem lépnek fel érdemben velük szemben, ha Deutsch Tamás az ülésterembe lépve legközelebb jópofaságból Heil, Manfréd!-dal köszön az EPP frakcióvezetőnek.

Miközben az uniós elit azzal ringatja magát édes álomba, hogy Európa most az egyre erősebb együttműködés útját járja, a német, vezetésű EU Európa erkölcsi tőkéjét éli fel. Vicces, hogy egy patinás baloldali lapban kapitalistáknak kell bizonygatnom a marxi főtétel egyoldalúságát, de Merkel bölcs beletörődésnek tűnő gerinctelenségével gyakorlati baj van: a politika nemcsak tisztán gazdasági alapú pragmatizmusok, sokkal inkább a gazdaság formációk és a hiedelmek, szimbólumok furcsa koktélja.

Nem csak a lét határozza meg a tudatot, fordítva is érvényes. Nincs élő ember, aki megmondja, hogy egy nap, mi nyom majd többet a latban: a szüntelen megalkuvás gazdasági előnyei, vagy az illúzióvesztés, ahogy a német kereszténydemokrácia rendre leboltol Európa sötét múltjának jogutódjaival. Egy ponton lehet, hogy Európa demokratái szemében is elkezd összemosódni a demokrácia büszke sasmadara és az illiberális dögkeselyű egymást kerülgető látványa. És csak azt fogják érzékelni, hogy mindkettő húst eszik.