„Ez nem digitális oktatás, hanem digitális dzsungelharc volt” – Interjú Aáry-Tamás Lajos ombudsmannal

Tavasszal hetekig káoszban fuldokoltak az iskolák a hirtelen elrendelt távtanítás miatt – vont mérleget Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa.

Általában decemberben hallgatják meg az éves beszámolóját az Országgyűlés Kulturális Bizottságában. Ez most elmaradt?

Technikai okok miatt átcsúszott januárra. De azt az ígéretet kaptam, akkor az elsők között leszek, akit meghallgatnak.

Gondolom, bőven van miről beszámolnia.

Az biztos, hogy 2020 a mi hivatalunkban is egy egészen különleges év volt. Márciusban a különleges jogrend miatt az egyes ügyekben a köznevelési törvényt vagy a felsőoktatási törvényt sem úgy, abban a formában kellett alkalmaznunk, ahogy megszoktuk. Így a korábbi precedenseink sem feltétlenül segítették a munkánkat. Teljesen új jellegű panaszokat is kaptunk, miután digitális munkarendre állt át a teljes magyar oktatás.

Például?

Az első időszakban leginkább a káosz miatt hívtak bennünket. A közoktatásban azt lehetett látni, hogy keresik, de nem mindig találják azokat a digitális felületeket, ahol egy iskola egységesen tudná működtetni a távoktatást. Gyakorlatilag tanáronként változott a platformok jellege, ami a diákok és a szülők számára is szinte követhetetlen volt. Hetek teltek el, mire valahogy beállt a rendszer.

Tud mondani konkrétabb példákat is?

Igen. Itt van például a Facebook kérdése. Sok tanár úgy gondolta, ha a diákok többsége amúgy is fent van a közösségi oldalon, hozzanak létre ott osztálycsoportokat. Csakhogy a Facebookra 12 éves kor alatt elvben nem lehet regisztrálni, így elég faramuci helyzet volt azt magyarázni a pedagógusoknak, hogy 12 évesnél fiatalabb diákjaikat ne kötelezzék a Facebook használatára. Másik példa: egy anyuka azzal keresett meg, hogy a testnevelőtanár egy internetes videót ajánl a hatodikos gyerekeknek, amiben tornagyakorlatok vannak. Ezeket kellett naponta elvégezniük, hétvégén pedig egy saját videót készíteniük a gyakorlatokról. Az adatvédelmi kérdések mellett az is probléma volt, hogy a tesitanár nem tudott angolul; ha tudott volna, akkor a videó felvezető szövegéből megtudhatta volna, hogy azokat a gyakorlatokat csak felnőttek végezhetik és hetente csak kétszer, mert a vérnyomást fölnyomja az égig. Biztos, hogy a tanár nem volt rosszindulatú, csak hát abból dolgozott, amit jónak vélt, de sajnos nem tudta, hogy az nem feltétlenül jó.

Később javult a helyzet?

Az igazság az, hogy a digitális oktatásra az akkori körülmények között nem lehetett felkészülni. Azok a pedagógusok, akik mindenféle képzéseken részt vettek, azt tanulták, hogy a digitális technológiák hogyan segíthetik az iskolai oktatást. De az, hogy mindenki otthon van, teljesen más tészta. Ami tavasszal történt, az nem digitális oktatás volt, sokkal inkább egy digitális dzsungelharc, túlélés. Nagyon sok szempontot kellett figyelembe venni. Például hetekkel később volt egy igazgatói konferencia, ahol jelezték, azoknál a gyerekeknél, akik nem jelentkeznek fel, nem látni az aktivitásukat, elkezdenek elégtelen osztályzatokat adni. Akkor én azt kérdeztem: na jó, de felhívtátok-e a gyereket vagy a szüleit, hogy minden rendben van-e vele, vannak-e eszközei? Vagy elképzelhető, hogy ő a legidősebb testvér és neki kell vigyázni a kisebb testvéreire, amíg a szüleik dolgoznak? Addig ne kezdjünk büntetni, amíg nem bizonyosodunk meg arról, hogy a gyerek tényleg csak „ellógja” az órákat.

Több panaszt kapott a korábbi évekhez képest?

Még nem számoltam össze, de szerintem nagyságrendileg megmaradt a korábbi panaszok száma, ami évente olyan 1600-1800 ügyet jelent. A jellegük persze sok esetben megváltozott.

Említette, gondolni kell arra is, hogy egyes diákoknak eszközeik sincsenek, amivel bekapcsolódhattak a távoktatásba. Ilyen jellegű panaszok is érkeztek?

Láttunk ilyen helyzeteket. Ugyanakkor a minisztérium és az összes tankerület megpróbálta feltérképezni, milyen eszközök állnak rendelkezésre. És azt láttuk, koránt sem olyan rossz az eszközellátottság, mint amilyenre számítottunk. Az eszközök alatt nemcsak laptopot vagy tabletet kell érteni, hanem okostelefont is. Ebből a szempontból olyan 94-95 százalékos lefedettséget láttunk.

Okostelefonon aligha lehet rendesen tanulni. Nem is lehet rajta elérni minden oktatási platformot úgy, hogy használni is lehessen.

A tárcához és a tankerületekhez rengeteg felajánlás érkezett cégektől, magánemberektől, hogy adnak laptopokat, tableteket rászoruló fiataloknak. Az államtitkárság is vásárolt nyolcezer eszközt, amik kifejezetten azokra a helyekre kerültek, ahol nem voltak ilyenek. Itt nemcsak a családokra kell gondolni, hanem például a gyermekotthonokra is, ahol a legalacsonyabb volt az ellátottság. Egyáltalán nem állítom, hogy a lefedettség 100 százalékos, az oktatáspolitikának külön dolga van azzal, hogy a leszakadást, lemaradást kompenzálja.

Olyan történt vagy történhetett, hogy valakinek azért kell évet ismételni, mert nem voltak eszközei és nagyon lemaradt?

Inkább informálisan kaptam ilyen jelzést, itt a beszélgetés mindig arról szólt a tanárokkal, igazgatókkal: ugye nem felejtjük el, hogy világjárvány van? A tapasztalatom az, hogy ilyen végül nem volt. Az általános bukási arány jóval alacsonyabb volt 2020 végén, mint korábban.

A jelentéseiben mindig hangsúlyos szerepet kapnak az iskolai erőszakkal kapcsolatos panaszok. Ezen a téren történt változás?

Nem lehet azt mondani, hogy változatlan a helyzet, a tavaszi időszakban az iskolai erőszak gyakorlatilag megszűnt, miután úgymond nem volt iskola, mindenki otthonról tanult. A tavaszi félévben nem is kaptunk ilyen jelzéseket. Az őszi félévben már igen, de ezek aránya jóval kisebb a korábbiakhoz képest.

De az iskolai erőszak nemcsak az intézményekben, hanem az online térben is jelen van. A digitális átállással ez nem erősödhetett fel?

A korábbi vizsgálatokból az látszik, hogy a diákok jelentős része attól tart leginkább, hogy kiközösítik a közösségi oldalakon. Ez minden bizonnyal továbbra is jelen van, de hozzánk nem érkeztek ilyen panaszok. Az, hogy nálam mennyien jelentkeznek ilyen ügyekkel, nem is annyira releváns, mi a jéghegy csúcsa vagyunk, nem mindenki fordul hozzánk. Átfogó kutatások kellenének, amikre sajnos jó ideje nem került sor, így nem is láthatjuk tisztán, jelenleg mi a helyzet ezen a területen.

Szeptembertől mégis iskolaőröket állítottak több száz intézménybe. Nem tartja aggasztónak, hogy egy bilinccsel, gumibottal, gázspray-vel felszerelt egyenruhás mászkál a gyerekek között?

Van olyan iskola, ahol a biztonsági kamera vagy a gumibot sem fog látványos megoldásokat hozni. Másutt pedig egyértelmű túlzás az iskolaőrök jelenléte. Amikor idén létrehozták az iskolaőrséget, nekem nem az volt a bajom, hogy van ilyen, hanem az: megfeledkezünk arról, milyen sok más eszköz van az iskolai agresszió visszaszorítására. Az iskolaőrség csak egy lehet a sok közül, nem pedig az egyetlen megoldás. Civilek, egyetemek, szakmai szervezetek és a rendőrség is folytat ilyen programokat. Az iskolai agresszió csak részben pedagógiai probléma, a tanárok nem tudják egyedül megoldani, ahogy az iskolaőrök sem. Sok egyéb szereplő van még, velük nagyobb esély lenne a sikerre.

Csakhogy a civilek egyre inkább kiszorulnak az iskolákból.

Szerintem az állam egyedül nem tud okos lenni. Ahogy a civil sem tud egyedül okos lenni. Az oktatásban az együttműködésnek nincs alternatívája. Ha valódi megoldásokat akarunk találni, valódi eredményeket akarunk elérni, elengedhetetlen a széleskörű együttműködés.

Nemrég a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyében is állást foglalt: jogtalanul függesztette fel az oktatást az egyetemet fenntartó alapítvány az SZFE átalakítása ellen hónapok óta tartó tiltakozások miatt. Ám azóta egy kormányhatározat szélesebb jogköröket adott az alapítványnak. Változott az álláspontja?

Nem változott. Egy egyetemet fenntartó intézmény vagy alapítvány az oktatást nem szüntetheti meg. A parlament dönthet így, de akinek az a feladata, azzal a céllal jött létre, hogy fenntartsa és működtesse az intézményt, egy dolgot biztos nem tehet, mégpedig azt, hogy az oktatást megszünteti. Ezen a kormányhatározat sem változtathat. Ebben a kérdésem az Alaptörvény az irányadó, amit sem a rendkívüli helyzet, sem pedig egy kormányhatározat nem írhat felül.