Nádasdy Ádám: Karácsony a 4-es zónában

Londoni levél (7.)

It’s gonna be a blue Christmas (szomorú karácsony lesz) – énekelte Elvis Presley 1957-ben, aztán Michael Bublé 2011-ben, és most tessék, itt van. Nem pont az, amiről ők beszélnek, mert az ő szövegük úgy folytatódik: „without you” (nélküled), idén viszont talán az ellenkezője lesz a probléma: szomorú karácsony lesz – veled. Párok, családok összezárva. Tudom, ma is van, akit otthagyott a szerelme, akinek meghalt a párja; magány mindig van és mindig fájdalmas. De a legtöbb emberrel most a legfurcsább történik: együtt vagyunk magányosak. Tegnap délben (december 19-én – a szerk.) jelentette be Boris Johnson miniszterelnök, hogy Londont és környékét átminősítik 4-es zónává, ami a legszigorúbb korlátozásokat jelenti. Az utóbbi hetekben az éttermek, kocsmák is kinyithattak, csak ritkásabban kellett ülni, maszkban kellett bemenni (de az asztal mellett le lehetett venni). Ezt elnevezték 3-as zónának – de ez csak három napig tartott.

Most megint minden zárva, mert ijesztően szaporodnak a megbetegedések, és bár többnyire enyhe lefolyásúak és otthon kihordhatók, van annyi kórházba kerülő beteg, hogy félő: nem bírná az egészségügy. Karácsonyra és szilveszterre is maradjon mindenki otthon, lehetőleg utcára se menjen. A kereskedelmi alapellátás (élelmiszerüzletek és gyógyszertárak) változatlanul nyitva maradhatnak, a tömegközlekedés is működik – ijesztően üresek a buszok és metrók, mintha hétköznap hajnali négykor utazna az ember.

Foglaltunk asztalt nagy boldogan december 24-én estére, mert a Szenteste itt nem olyan csendes családi ünnep, mint nálunk és a német világban, hanem zajosabb, kimenősebb, mint a latinoknál. Anglia sok érdekes szempontból közelebb áll a francia (olasz, spanyol) szokásvilághoz, mint a némethez és északihoz – miközben más szempontokból meg germános. Ez nemcsak a nyelvükön látszik meg, amely germán alapra francia-latin szókincset épít, hanem a munkához való protestánsabb viszonyukon is (lásd az ünnepek szűkös volta). A szentestei vacsoránkból nem lesz semmi, pontosabban lemehetünk érte, ha fenntartjuk a megrendelést, ők örömmel megfőzik és mi elhozhatjuk. (A nagyobb éttermek házhoz is szállítanak, de ez egy kedves kis mexikói itt az utcában.) Foglaltunk asztalt egy másik helyre szilveszter estére, ugyanez lesz. Vagy együnk mirelitet? Szórakozás gyanánt a pesti Örkény Színház gálaműsorára fizettünk be, halljunk magyar szót is.

Szoktunk menni éjféli misére, mint elkószált katolikus bárányok, de idén az se lesz. Van a közelben katolikus templom, és bár az angolok-skótok-velsziek között kevés a katolikus, van itt bőven ír, lengyel, olasz és latin-amerikai, akik megtöltik, illetve hát megtöltenék a templomokat. Tavaly a Hampsteadben lévő kis katolikusba mentünk, nagyon hideg éjszaka volt, nem is ittunk eleget – meg az ember tudja, hogy templomban mindig hideg van, úgyhogy alaposan fölöltöztünk. A kis templom zsúfolva volt, és úgy be volt fűtve, hogy a rosszullét környékezett, el kellett kezdeni levetkőzni, ami elég kínos volt, nem lehet három pulóverből úgy kibújni, hogy ne keltsen feltűnést és ne taszítsuk oldalba a mellettünk állót. Közben úgy énekelték egyik oldalról az olaszok, hogy „redzsem andzselórum” (az angyalok királyát), a másik oldalról a spanyolok, hogy „rehem anhelórum”, én meg úgy, hogy „régem angelórum”. Hiába, a hangtan mindennek az alapja.

December 25-e, karácsony napja lesz a legfurcsább, mert itt az a legnagyobb ünnep, minden zárva szokott lenni – ez most majd alig tűnik ki a napok sorozatából. Itt nincs Mikulás (ez is latin vonás), pontosabban van, és a neve is Szent Miklós (Santa Claus), de itt ő a 24-éről 25-ére hajló éjjel jön, tehát a gyerekek (és felnőttek) karácsony reggelén látják meg az ajándékokat. A Santa Claus név a holland Sinter Klaas (= Szent Miklós) elferdítése, itt gyakran csak „Santa” néven emlegetik (az angolban a Santa szót másra nem használják, hiszen a „szent” egyébként Saint). A név és a piros ruhás, testes, vidám bácsi, aki azt kiáltja: Ho, ho, ho!, Amerikából jött Angliába a XIX. század közepén, és fokozatosan kiszorította az addigi Father Christmast, azaz Karácsony Apót.

Az ajándékok a kandalló köré vannak kirakva, ugyanis Santa a kandalló kéményén át száll be a szobába. Ehhez persze olyan ház kell, ahol még mindig nyitott tüzű kandalló van, melynek kéménye egyenesen a szabadba nyúlik – ez már igen ritka. De Santa megoldja valahogy. Őt itt nem krampusz kíséri, hanem kilenc rénszarvas húzza a repülő szánt, azon közlekedik. A rénszarvas-csapat elején Rudolf halad, akinek annyira piros az orra, hogy világít a ködben-sötétben. Rudolfot kiskorában sokat gúnyolták szarvastársai a piros orra miatt, mígnem egy éjjel Santa odatette elsőnek, és Rudolf hősiesen hasított a hóförgetegbe, orrával utat mutatva az egész fogatnak. Azóta nem gúnyolják a többi szarvasfiúk, és befogadták maguk közé. Szép és nevelő hatású történet, Amerikában írták 1930 körül, kereskedelmi megrendelésre – de ez nem von le az értékéből (ahogy mondjuk az Óz-történetéből sem). Dal is van hozzá: „Rudolph the Red-Nosed Reindeer” (Rudolf, a piros orrú rénszarvas), egész decemberben naponta többször is szól a rádióból.

London most is szépen ki van világítva, a belváros főbb bevásárlóutcái fölött hatalmas fénydíszek: angyalok, virágok, Santa szánnal, rénszarvas piros orral, vagy csak pompás fény-arabeszkek. Ezeket még novemberben elkészítették, de arra már nem került sor, hogy a bekapcsolásukat népünnepéllyel kössék össze. Pedig minden évben volt ilyen: valamely híresség ünnepélyesen megnyomott egy gombot vagy meghúzott egy kart, és íme, fényár borította el az utcát. (Erről jut eszembe: nekem még mutatta a nagypapám, hogy Budapesten a Ferenc József – ma Szabadság – hidat is népünnepéllyel avatták fel, amikor is az utolsó, arany szegecset Ferenc József király verte be. Ez a szegecs üvegbúra alatt volt látható a híd pesti, Közgáz felőli végén. Azóta ellopták.) Tavaly a Savile Row utca díszfényeit – itt vannak a legdrágább divatüzletek, szabóságok – maga David Gandy kapcsolta be. Ő híres-neves fotómodell, szerintem nevetséges bájgúnár, kiöregedett manöken, de nagyon sok reklámon látható, amint drága autókat vagy erősítő és ételkiegészítő szereket kínál. (Meg kell adni, jól tartja magát.) Ennek mintegy ellenpólusaként a King’s Cross pályaudvar mögötti volt szénrakodóhelyen (Coal Drops Yard), ahova művészeti főiskolákat telepítettek, meghagyva enyhén indusztriális-rozsdaövezeti jellegét, a villanygyújtást a London Gay Men’s Choir (Londoni meleg férfikórus) nyitotta meg. Távolról sem voltak olyan szépek, mint David Gandy, de szépen és lelkesen énekeltek. Ilyenkor forralt bort, szendvicseket, süteményeket osztogatnak; nem tudom, ki finanszírozza. Itt Angliában ez a kérdés azonnal felmerül: vajon nem az adófizetők pénzét költik-e ilyen léhaságokra? Az üzleti negyed, a City régi vásárcsarnokában, a Leadenhall Marketben maga Harry Potter és barátai kapcsolták föl a díszkivilágítást. Nos, kedves olvasóim, mindez a múlté: önök most egy öregember nosztalgiázását olvassák arról, hogy régen milyen szép volt.

Ami idén is változatlanul megvan, az a Shard nevű felhőkarcoló felső csücskének díszkivilágítása. Gyönyörű maga az épület is, mintha tiszta üvegből lenne, egyetlen lendülettel tör föl nagyon-nagyon magasra, és a fölső csúcsa szándékosan félbe van hagyva, ezért is a neve „Shard”, vagyis szilánk. Renzo Piano tervezte, és 95 százalékban a Katari Emírség tulajdonában van. Csodálatos, hogy egy ekkora, 72 emeletes monstrum ilyen könnyednek tűnjön. Ennek a csúcsát világítja most meg estéről estére egy belülről vezérelt fényjáték, általában karácsonyfát, díszeket, csillagszórót jelképez. Öröm ránézni, ezt most komolyan mondom. Néha állunk az utcán és nézzük. Remélem, ezt a katari emír fizeti, nem a brit adózók.

A bezártság nyilván azzal fog járni, hogy mindenki zabál, még a szokásos ünnepi mennyiségnél is többet. Mit mást lehet tenni? Ennivaló van, a boltok (25-e kivételével) nyitva lesznek. Veszünk hát igazi karácsonyi puddingot. A „pud(d)ing” szó érdekesen különböző jelentésben használatos a magyarban, mint az angolban. Magyarul (egy d-vel) könnyű krémet jelent, amit tejjel, tejszínnel, zselatinnal sűrítenek, angolul az ilyennek a neve „mousse” vagy „fool” vagy „custard” (ha vaníliás). Az angolban a pudding (két d-vel) sűrű, nehéz főtt étel, mely nem is feltétlenül édes, bár karácsonykor az szokott lenni. Eredetileg nem édesség volt, amit mutat a „black pudding” (véres hurka) elnevezés, valamint a sűrűre főtt sárgaborsó-főzelék, „pease pudding”, amit hidegen is lehet enni, de van, aki forrón szereti. A karácsonyi édes puddingot alapvetően kenyérből vagy prézliből csinálják, hagyományosan csak mazsolát tettek bele. Ezért hívták „plum pudding”-nak, ami mai szemmel szilvás tésztát jelent, csakhogy a XVIII. században még a mazsolát is „plum”-nak, szilvának hívták. A karácsonyi puddingot elvileg tizenhárom hozzávalóból kell készíteni, ez szimbolizálja Krisztust és a tizenkét apostolt. Az összeelegyített puddingot egy jó órán át kell gőz fölött főzni, hogy az ízei átjárják egymást. Idén a legjobb élelmiszerlánc, a Waitrose üzleteiben a sztárszakács, Heston Blumenthal megbízható karácsonyi puddingjai közül fogunk választani. Ő szokott a közepébe apró mandarint rejteni. Itthon gőzöljük, ahogy kell.

Sétálni voltunk ma, aranyvasárnap délután az elegáns, gazdag King’s Roadon, Chelsea-ben (ez Nyugat-Londonban van, kicsit Pasarét, kicsit Újlipótváros). Sokan voltak az utcán, de a töredéke annak, ami másakor aranyvasárnap szokott tipródni és tülekedni, még egy ilyen finom környéken is. De a boltok zárva voltak, az éttermek, cukrászdák belső terei is. Mivel élelmiszert szabad árusítani, a vendéglősök a bolt ajtajába asztalt tettek és azon át szolgálták ki a vevőket, elvitelre. Mulatságos volt nézni, ahogy bundás hölgyek és snájdig urak a hamburgert, sült halat eszik papírból, ügyesen forgatják, hogy a majonéz ki ne csöppenjen. Azt viszont meglepetéssel láttuk, hogy az ékszerészek nyitva vannak. Igaz, ők mindig is elvitelre dolgoztak.

Hölgyeim és uraim, a szeretet mindennél fontosabb. Kellemes ünnepeket!