gyilkosság;késelés;családon belül erőszak;

2020-12-27 10:21:25

Hamarosan megbűnhődik az a férfi, aki halálra szurkálta élettársát Mélykúton

Hiába járt aznap a rendőrségen az áldozat, mert megfenyegette az élettársa, nem jelentette fel.

Az eset még 2019. december 18-án történt. Ekkor egy férfi késsel meggyilkolta élettársát, majd öngyilkossági szándékkal magára gyújtotta a házat. A tűzoltóknak sikerült kimenteni őt, de az asszony már a tűz keletkezése előtt életét veszítette.

A nyomozás során kiderült, hogy a pár néhány hónappal korábban ismerkedett meg, rövidesen összeköltöztek. A végzetes esemény előtti két hétben többször összevesztek, ezért a nő el akart költözni. 

Onnan egyből a testvéréhez ment, a férfi ott talált rá. Itt az asztalról felkapott egy kést, majd megölte az élettársát.

A gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van, emberölés bűntett és rongálás bűntett elkövetésével gyanúsítják. Mivel a nyomozás befejeződött, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes főügyészségre - áll a rendőrség tájékoztatásában.