A munkavállalók többségével beszámolóik szerint idén csak negatív dolgok történtek. Egyetért velük?
Alapvetően igen, mert a kormány sok olyan hibát vétett, ami a munkavállalókon csattant. Elmulasztott lehetőségeket, elkésett intézkedéseket hozott, elég ha csak arra gondolunk, hogy március 11-én kihirdette a veszélyhelyzetet, de az első gazdasági csomag, ami valamilyen segítséget próbált nyújtani, csak április végén jelent meg, s addigra rengetegen kerültek utcára. Ráadásul nem gondoskodott a munka nélkül maradtakról, még tárgyalni sem volt hajlandó az egész Európában nagyon rövidnek számító három hónapos álláskeresési támogatás meghosszabbításáról. Ugyanez folytatódott az őszi időszakban is.
Az elbocsátásokkal párhuzamosan a szakszervezeti taglétszám is csökkent?
Valamennyit csökkent, de nem a pandémia és a gazdasági válság miatt, hanem azért, mert az elmúlt egy-két évben kezdtek nyugdíjba menni a szakszervezeti tagság nagy részét alkotó korosztály, a Ratkó korszak gyerekei. Ez a folyamat folytatódni fog 2021-ben, s talán még a rá következő évben is. A taglétszám csökkenésének másik, ám kisebbik oka valóban az elbocsátások, de ezt új tagok beléptetésével tudjuk ellensúlyozni.
Romlott a munkaadók és munkavállalók kapcsolata?
Ennek az évnek az egyetlen nagy pozitívuma, hogy helyi és országos szinten is együtt gondolkodtak a munkaadók és munkavállalók képviselői a gondok megoldásán, félretették a rövid távú érdekeiket. Rengeteg dolgozó sok mindent feláldozott azért, hogy a cége tovább tudjon működni: sokan akkor mentek szabadságra – akár fizetés nélkülire is –, amikor nem volt munka. Ez nagyon nagy áldozat csak azért, hogy a munkaviszonyuk megmaradjon. Azt azonban még nem tudni, megérte-e meghozni ezeket az áldozatokat, valamint hogy amikor ismét felszálló ágba kerül a gazdaság, a munkavállalók is részesednek-e ennek a gyümölcseiből.
A helyi alkuk, az új kollektív szerződések sem utalnak erre?
Azért nem lehet egyértelmű igent vagy nemet mondani, mert a helyi megegyezésekben is tükröződik, hogy a kormány ismét cserben hagyta a munkavállalókat. Lehetővé tették a 24 hónapos munkaidőkeret egyoldalú bevezetését úgy, hogy nem kellett a munka törvénykönyve bizonyos passzusait alkalmazni. Egyik félnek sem egészséges, ha egyoldalú intézkedések születnek. Az államnak azt kellene ösztönözni, hogy minél több kollektív megállapodás jöjjön létre és ezek minél szélesebb kört érjenek el. Az uniós minimálbér-keretrendszerre vonatkozó javaslat éppen azért nagyon fontos, mert azt tűzi ki célul, hogy a munkavállalók legalább 70 százalékát védje kollektív szerződés.
A magyar munkáltatók belátják, hogy ez az ő érdekük is?
Szóban igen, de a tettekben nem mindig.
A hazai kis- és középvállalkozásokban alig működik a dolgozói érdekvédelem. Felteszem, ezen a pandémia sem változtatott.
Sőt, inkább rontott rajta a kormány hozzáállása, mert a kisebb vállalkozók jó része is úgy viselkedik, ahogy az állam a saját munkavállalóival: teljes kiszolgáltatottságban tartja őket. A legnagyobb munkáltatóként a legrosszabb példát mutatja, a kormánypárti politikusok pedig kifejezetten munkavállaló ellenes kijelentésekkel rontottak a helyzeten. Gondoljunk csak Szijjártó Péter kirohanására, miszerint az ő minisztériumában nem játszhatnak szakszervezetesdit, vagy a családügyi miniszter nőknek szóló karácsony előtti üzenetére, hogy törődjenek bele, ugyanazért a munkáért nekik kevesebb bér jár. Az unió mindenütt a megkülönböztetés eltörlését sürgeti, miközben nálunk következménye sincs az ilyen politikai nyilatkozatoknak.
A minimálbér emelés mértékéről még nincs megállapodás, de a helyi bértárgyalások néhány vállalatnál már befejeződtek. Milyen eredménnyel?
Hat-hét-nyolc százalék körüli 2021-re szóló bérmegállapodásokat is sikerült kötni, de azokban az ágazatokban, ahol nagyobb az idei kiesés, ezt meg sem tudjuk közelíteni, ezekben éppen csak a munkaviszony megőrzése lehet a cél. Másrészt nem csak a béremelésért küzdünk. A járműiparban, a szállítás területén és a fürdőágazatban is sokat tettünk a cégek megmaradása érdekében a saját kapcsolatainkon keresztül.
A korengedményes nyugdíj megszüntetése után egészségmegőrző programokat indítottak a nagyobb cégek, ám a cafetéria-rendszer átalakításakor ezek adókedvezményét is megvonta az állam. Az új megállapodásokba egyáltalán bekerülnek az ilyen juttatások?
Igen, erre hatalmas igény van, ezért azt gondoljuk, hogy az egészségpénztári és a nyugdíj befizetések kedvezményét kellene vissza hozni. Az állami egészségügyet is tehermentesítené, ha például a szűrővizsgálatokat a magánegészségügyben végeznék.
Egy ilyen kérdésről országos szinten kellene tárgyalni a kormánynak a szakszervezetekkel és munkaadói szervezetekkel. A válsághelyzetben gyakrabban találkoznak, mint az utóbbi években?
A tavasszal volt egy periódus, amikor viszonylag rendszeres volt a beszélgetés és annak meg is volt az eredménye. A kormány első intézkedéscsomagjának támogatásaira egy hétig gyakorlatilag nem volt jelentkező, de amikor beépítették a javaslatainkat és a munkaadókét is, nagyon sok munkahelyet sikerült megmenteni. Most megint nincsenek konkrét egyeztetések, csak a megjelent a kormányrendeletben láthatjuk, hogy van-e benne valami, ami hasonlít az elküldött javaslatainkra vagy nincs. A tárgyalások elmaradása visszaütött, a második hullám felkészületlenül érte az országot. Hiába sürgettük augusztustól a munkahelyek védelmét, az volt a válasz, hogy nálunk nincs szükség hosszabb időre szóló programokra. Csak novemberben jelent meg egy szűk kör támogatására alkalmas pályázati kiírás, amit decemberben meghosszabbítottak. Ugyanez történt a home office törvénnyel is, amelynek néhány eleméről augusztusban megállapodtunk, de végül be sem vitték a parlament elé, csak egy kormányrendelet jelent meg róla.
Abban a néhány hétben, amikor gyakrabban hívták össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát, folyamatosan láttak napvilágot a friss munkanélküliségi statisztikák, de gyorsan leálltak ezzel a tájékoztatással és senki nem tiltakozott ellene.
Túl sokra nem mennénk az adatokkal, mert nem a valóságot tükrözik. Megígérte például a kormány, hogy a bérek medián értékét és az átlagkeresetet is a NAV adatbázisából fogják számolni, ami a valósághoz közelebbi helyzetet mutatna, de nem tették meg. Ugyanígy elfogadhatatlan, hogy a külföldön dolgozókat még mindig hazai munkavállalóként tüntetik fel, és ide sorolják a közmunkásokat is, miközben nekik még a minimálbért sem fizetik meg. Egyszer tiszta képet kellene látni a magyar munkaerőpiaci helyzetről, de a kormány fél szembenézni ezzel.
Azt viszont a sorok közt elismerték, hogy az állami munkaügyi rendszer összeomlott, sem a munkavállalók, sem a munkaadók nem fordulnak a járási hivatalokhoz, csak ha kötelező. Hogy lehet így segíteni a munka nélkül maradóknak?
Ismerjük el, a munkaügyi kormányzat látja a bajt és nagyon helyesen minél hamarabb álláshoz akarja juttatni a munkanélkülieket. Csakhogy megoldásként nem az állami szolgáltatás színvonalát emelik, hanem munkaerő közvetítő cégeket vonnak be, ezek pályázhatnak az uniós és hazai forrásokra. Az érv az, hogy rugalmasabbak az állami rendszernél. Ez akár még igaz is lehet, csakhogy a tapasztalat az, hogy működésükkel nő a munkavállalók kiszolgáltatottsága, mert ezeken a közvetítő cégeken keresztül minimális bért lehet elérni. A törvényt már elfogadták, most a kormányrendeleten dolgoznak, ám hogy a javaslatainkból mi fog megvalósulni, az itt is nagy kérdés.
Ezek a cégek nagyon gyorsan visszahozták az ukrán és más külföldi munkaerőt a válság első szakaszát követően, kérdés, hogy ez rontja-e a magyar dolgozók elhelyezkedési esélyeit?
Sokszor igen. Alapvető probléma, hogy a kormány az egyik oldalon elengedi a jól képzetteket, a másik oldalon hozza a felkészületlen ukrán vagy más nemzetiségű munkavállalókat, ami csak arra jó, hogy letörje a hazai bérszínvonalat. Nem kell megszüntetni ezt a nemzetközi munkaerő kölcsönzést, csak keretek közé szorítani, hogy a gazdasági igények kielégítésekor a magyar munkavállalók alanyi jogon előnyt élvezzenek.
Az Európai Szakszervezeti Intézet nemrég arra figyelmeztetett, hogy a fellendülés csúcsán is megmaradt a szegénység, a kirekesztés vagy a nemek közötti egyenlőtlenség. Mit látnak, a válság tovább mélyíti a társadalmi szakadékokat Magyarországon is?
Ez a legnagyobb kihívás. A társadalom különféle rétegei közötti olló folyamatosan nyílik az elmúlt évek állami lépései következtében. Egy kormány működése akkor jó, ha vitás helyzetekben védi a gyengébbik oldalt, próbálja kiegyensúlyozni a mérleget. Ehelyett az Orbán-kormányok mindig az erősebb oldalára állnak: a munkáltatók, máskor a bankok oldalára. Ahhoz, hogy a társadalmi béke növekedjen, hogy jobb legyen itt élni, változtatni kellene ezen a hozzáálláson.
Mit várnak a szakszervezetek 2021-től?
Az érdekegyeztetés javulására nem számítunk az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján. A fékek és ellensúlyok lenullázása után a társadalmi kontroll leépítése zajlik, a civil szektor felszámolásán dolgozik a kormány jövőre is, hogy ne legyen ellenoldal semmilyen területen. Ha ez így folytatódik, egy idő után már nem lesz, aki felemeli a hangját az ellen, hogy néhány ember dönt el mindent és mindenki másnak ehhez kell alkalmazkodni. A szakszervezeti mozgalom pontosan azért jött létre, hogy ezt megakadályozza. Ma és jövőre is ezért harcolunk.
