gazdaságélénkítés;Donald Trump;koronavírus;

2020-12-28 16:42:15

Mindennek Trumpról kell szólnia

Amerika még úgy is rettenetes január elé néz, hogy a bukott elnök megkönyörült a segítségre szoruló milliókon és aláírta a költségvetést, illetve a kapcsolódó segélycsomagot.

A New York Post vasárnap „Mar-a-Lago Lear királyának” nevezte Donald Trumpot, aki floridai golfklubjába visszahúzódva magányosan átkozza a világ romlottságát. A konzervatív Murdoch médiabirodalomhoz tartozó jobboldali lap eddig az elnök szilárd támaszának számított, címlapján most mégis ez állt: „Elnök úr, hagyja abba ezt az őrültséget!” A szerkesztőségi cikk szerint Trump érdeke egybevág a Republikánus Pártéval, január 6-a helyett január 5-re kell koncentrálni, vagyis ideje leszállni a választási eredmény kongresszusi megfordításának döglött lováról és helyette a két georgiai szenátorválasztással foglalkozni, különben a jobboldal mindent elveszíthet, nem lesz ellensúly Bidennel szemben.

A megközelítéssel lehet vitatkozni, de azzal aligha, hogy Trump rögeszmés ragaszkodása a választási csalás legendájához már-már az elmebaj határát súrolja. Internetes bejegyzéseivel és döntéseivel nap mint nap bizonyítja, hogy neki a legnagyobb válság közepette is egyetlen ember számít, saját maga. Azzal, hogy az 1400 milliárd dolláros költségvetéshez kapcsolódó, eddigi formájában szombaton lejárt rendkívüli munkanélküli segélyt meghosszabbító, 900 milliárd dolláros segélycsomagot csak vasárnap este – magyar idő szerint hétfőn hajnalban - írta alá, egyheti pénztől fosztotta meg a rászoruló milliókat. Az emberek így tizenegy helyett csak tíz hétig kapják a szövetségi támogatást.

Viszont a kaotikus hétvégével Trump újra tudatosította, hogy egyelőre még ő az elnök, róla szólnak a hírek, az ő kegye, hogy a fogyasztás élénkítésére minden amerikai megkapja az egyszeri 600 dolláros (180 ezer forintos) csekket és márciusig ismét érvényben lesz a kilakoltatási moratórium. Mindezt úgy, hogy az ünnepek alatt mérföldes sorok kígyóztak az élelmiszersegélyt osztó helyek előtt. Sokan elmondták, hogy az év vége felé amúgy adakozni szoktak, de a koronavírus járványt kísérő gazdasági válság miatt elvesztették munkájukat és most maguk is rászorulnak a tejet, tojást, száraztésztát és konzerveket tartalmazó csomagokra.

Senki sem veszi komolyan Trump magyarázatát, miszerint őt az vezérelte, hogy még nagyobb, 2000 dolláros (600 ezer forintos) összeggel segítse az amerikaiakat. Demokrata párti politikusok mindenesetre kapva kaptak a lehetőségen, és  beterjesztették a kongresszusban a vonatkozó javaslatot – amit a republikánusok természetesen még a georgiai szenátorválasztások előtt el fognak kaszálni, így hozva nehéz helyzetbe két ottani jelöltjüket. Utóbbiaknak ugyanis el kell dönteniük, kihez legyenek lojálisak, Trumphoz vagy a pártjukhoz. 

Járványügyi szakértők és a megválasztott elnök, Joe Biden szerint Amerikának nagyon sötét januárja lesz. Bár megkezdődött a védőoltások beadása, a koronavírus halálos áldozatainak száma el fogja érni a napi négyezret (ez lakosságarányosan Magyarországon 121-nek felel meg). Több helyen, legfőképpen Kaliforniában ismét kapacitásuk végére értek a kórházak, lassan ott tartanak, hogy el kell döntsék, kit próbáljanak megmenteni és kit hagyjanak minden kezelés nélkül.