Németország;koronavírus;

2020-12-30 17:10:15

Német egészségügyi miniszter: Napi 300 ezer oltást is beadhatnak

A kínálat bővülésével egyre nagyobb teljesítményre állítják át az oltási központok hálózatát.

A vártnál jóval sűrűbb az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltások beadására szolgáló állomások hálózata Németországban, így akár naponta 300 ezer ember is megkaphatja majd a védőoltást, amikor már nem lesz hiány belőle – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter szerdán Berlinben.

Jens Spahn az oltási kampány első tapasztalatairól tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az ország politikai berendezkedéséből adódóan

Ugyanakkor egyelőre a hiány a legfőbb jellemző, de ez fokozatosan enyhül majd, ahogy az EU-s szakhatóság újabb oltóanyagfajták forgalmazására ad engedélyt.

Ezzel kapcsolatban Klaus Cichutek, a vakcinákért felelős szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (Paul Ehrlich Institut, Bundesinstitut für Impfstoffe und biomedizinische Arzneimittel – PEI) vezetője elmondta, hogy még nem érkezett hivatalos kérelem az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag forgalmazásának engedélyezésére az EU gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA), de mivel a fejlesztők folyamatosan megosztották a klinikai tesztek adatait a felügyeleti hatóságokkal, az engedélyeztetés rövid ideig tart majd.

Hozzátette: arra számít, hogy a Moderna-vakcina engedélyeztetési eljárása rövidesen lezárul. Mint mondta, ezt az oltóanyagot is igen gyorsan, de a kellő alapossággal vizsgálták a hatóságok.

Jens Spahn kiemelte, hogy

Forgalmazási engedéllyel egyelőre csak az amerikai Pfizer és a német BioNTech terméke rendelkezik, amelyből a kampány első három napja alatt több mint hatvanezren kapták meg az első adagot. A szállítások rendje a napokban alakul ki, januártól várhatóan heti rendszerességgel érkezik több százezer adag oltóanyag, amelyeket a szövetségi kormány szervezésében osztanak szét a tartományok között – ismertette.

A kínálat bővülésével egyre nagyobb teljesítményre állítják át az oltási központok hálózatát.

– mondta a miniszter.

Az oltással rendelkezők esetleges kiváltságairól és az oltással nem rendelkezők hátrányos megkülönböztetéséről szóló vitáról elmondta, hogy az állami intézményrendszerben, vagyis a hivataloktól kezdve a közösségi közlekedésen át egészen a kórházakig nem lehet másként bánni valakivel csak azért, mert nem rendelkezik a SARS-Cov-2 elleni védőoltással.

Kiemelte: nem lehet még tudni, hogy megfertőzhet-e másokat, akit már beoltottak, ez pedig „nagyon nem mindegy”, ezért a vita folytatásához be kell várni az erről a kérdésről szóló kutatások eredményeit.

Arról is szólt, hogy azoknak is érdemes beadatni az oltást, akik már átestek a fertőzésen, mert a vakcina jóval erősebb védettséget biztosít, mint a legyőzött fertőzés.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet szerdai adatai szerint

Ugyanakkor az új fertőződések száma csökkent heti összevetésben, 24 740-ről 22 459-re. Ez azonban annak is tulajdonítható, hogy az ünnepek miatt kevesebb tesztet végeznek.

Az új esetekkel együtt 1 687 185 ember szervezetében mutatták ki a vírust.