Bár a látszat mást mutat, Európára az idén is kemény év vár, részben a Magyarországgal és Lengyelországgal kialakult ellentétek, részben a nagy geopolitikai fejlemények miatt – írja 2021 beharangozójában a lap. Pedig sikerült megoldani a Brexitet, zajlik a vírusellenes oltások beadása és baráti vezetés kerül hatalomra a tengerentúlon.
Ám mindezt ellensúlyozza, hogy várhatóan mélyülni fog a szakadék a magyar és a lengyel kormánnyal. A jogállami vita felszínre hozta, milyen alapvető kulturális különbség van a két fél között olyan kulcsfontosságú területeken, mint a bevándorlás és a liberális értékek.
Németországot az idén leköti Merkel búcsúja és az utód megválasztása, de az urnákhoz szólítják a lakosságot az Európán belül egyre befolyásosabb Hollandiában is. Nem valószínű, hogy az euroszkeptikus erők lényeges szerephez jutnának a két országban, de mivel a járvány után most a gazdasági válság kerül előtérbe, a nagy pártok megpróbálhatják, hogy szavazókat hódítsanak el tőlük. Ily módon azután a szélsőjobb kihathat még akár ez EU politikájára is.
További gondot jelent, hogy Oroszország és Törökország nem enyhít unióellenes álláspontján. Az USA és Kína vetélkedése arra kényszeríti Európát, hogy egyensúlyozzon az elvek és az önérdek között. És akkor még ott van a klímaváltozás, a közös védelmi politika, az amerikai technológiai óriáscégek túlkapásainak tervezett megnyesegetése – szóval nehéz év előtt áll az öreg kontinens.
A kommentár arra figyelmeztet, hogy Lengyelország nem válhat ki a jogállamok sorából, mert a közös szabályok betartása nem ízlés dolga, hanem az EU alapját képezi. Márpedig a lengyel kormány hadműveletet indított a bírói függetlenség ellen, ám a demokrácia felszámolása, a tekintélyelvű rendszer meghonosítása általában mindig az alkotmányjogi intézmények bedöntésével kezdődik. Hogy itt is erről van szó, azt mutatja, hogy a vitatott fegyelmi kamara felállításával Varsó megvonta a hatalommal szemben álló bírák immunitását.
További súlyos gond, hogy a lengyel kormány semmibe veszi az Európai Bíróság vonatkozó határozatát. Félő, hogy a Brexit és a koronajárvány miatt mindez elsikkad, pedig itt nagyon komoly veszély fenyegeti a jogállamot – méghozzá az egész unióban, hiszen a bírák azok, akik érvényt szereznek a közösségi jognak. Azon felül ha másutt is hasonló rezsim kerül hatalomra, akkor EU-szerte nagy bajba kerülne a független igazságszolgáltatás. Mert ha minden tag módszeresen túllépne az EUB ítéletein, akkor értelmüket vesztenék az uniós értékek.
Márpedig a Jog és Igazságosság az utóbbi években módszeresen véget vet a 3. hatalmi ág önállóságának, miközben a múlt hónapban jóváhagyott jogállami mechanizmus sokat nem ér. Igaz, ha Brüsszel nem tesz engedményeket, akkor Budapest és Varsó blokkolta volna a pénzügyi csomagot.
Lengyelország azonban megfeledkezik arról, hogy vállalta az uniós szabályok alkalmazását, az nem mérlegelés dolga. A nemzeti jog nem írhatja felül a közösségi előírásokat, főleg nem, amikor a jogállamiságról van szó.
Bár nem úgy néz ki, hogy súrlódásmentes lesz Lengyelország és az új amerikai vezetés viszonya, Varsó nem gondolja, hogy a kapcsolatokra hátrányosan hatna a tervezett hat atomerőmű. Meg az sem, hogy Biden még a kampány során egy lapon említett Belaruszt, Lengyelországot (és Magyarországot – a szerk. megj.) – totalitárius államként.
A lengyel energiaügyi miniszter azonban úgy véli, hogy a nukleáris együttműködés zavartalanul folytatódik, miután a két fél októberben megállapodást írt alá az atomprogram közös kidolgozásáról. A PiS-kormány részben a nukleáris energiával kívánja kiváltani a környezetszennyező szénerőműveket, amelyek két éve az áramszükséglet 74%-át fedezték. Emellett arra is hivatkozik, hogy másként nem tud eleget tenni az éghajlatvédelmi vállalásoknak.
Mindenesetre a kabinet szakmai főtanácsadója nemrégiben úgy nyilatkozott: az év végéig ki kell választani, melyik ország legyen a stratégiai partner a nukleáris fejlesztéshez. Olyat keresnek, aki nem csak a technológiát adja, illetve részt vesz az építésben, hanem pénzt tesz bele és közreműködik a napi működtetésben is. Az első számú jelölt az USA, amelyet Varsó egyben biztonsági garanciának tekint.
Ám miközben az első reaktornak már 12 év múlva munkába kellene állnia, olyan alapkérdések tisztázatlanok, mint hogy hol legyen, és milyen módon finanszírozzák.
Az újság csillagos ötöst ad a német uniós elnökség munkájára, hiszen olyan kérdéseket sikerült elintéznie, mint az EU közös adósságfelvétele, a klímacélok megszigorítása és a brit kilépés. A teljesítmény kifogástalan, így a kommentár szerint Merkel beírta a nevét az európai történelem aranykönyvébe, olyan politikusok nyomában, mint Kohl, Helmut Schmidt és Adenauer. Pedig korábban az volt a vélemény róla, hogy ő az, aki mindig nemet mond, mert csakis a német érdekeket tekinti irányadónak. Még akkor is, ha ezzel destabilizálja az uniót, a gazdaságtól kezdve a bevándorlásig.
Csakhogy ezúttal nem egyszerűen előbbre sorolta az uniós érdekeket: még akkor is azokat tartotta fontosabbnak, ha időnként keresztezték a német szándékokat. Ily módon a mérleg lenyűgöző, ideértve a 750 milliárdos mentőcsomagot és a hosszú távú költségvetést. Mindkettőnél a jogállam betartása jelenti a folyósítás feltételét. De idetartozik a Brexit-egyezség, valamint a Kínával aláírt beruházási megállapodás is.
A kancellár a nagy politikai ügyekre összpontosított, ahol sürgős döntésre volt szükség. A kemény és nehézkes technikai teendőket, illetve a korlátozott hasznot ígérő, ám megosztással fenyegető kérdéseket hanyagolta – mondja egy európai diplomata. A nagy fordulatot a járvány idézte elő nála. Rájött ugyanis, hogy rámehet az egész euroövezet, ha nem kap masszív tőkeinjekciót, ami viszont nem lehetséges, ha az EU nem folyamodik kemény hitelekért. De efelé terelte a német Alkotmánybíróság ítélete is. És ezúttal nem várt az utolsó pillanatig, mint pl. a görög pénzügyi válság idején, mert az csak fokozta volna a nehézségeket.
Folyamatosan tárgyalt, kihasználta, hogy jó a kapcsolata Macronnal, Michellel és von der Leyennel. Továbbá, hogy nagy a befolyása az Európai Néppártban. Személyes varázsával meggyőzte a takarékos négyeket, majd a jogállami feltételek ellen berzenkedő magyarokat és lengyeleket is. Élt az amerikai interregnum kínálta lehetőséggel, hogy összehozza az egyezséget Kínával. Amit csinált, az hibátlan. Az elejétől a végéig.
A szélsőjobb két válfaját különbözteti meg új könyvében Cas Mudde, a Georgia-i Egyetem kutatója: vannak a szélsőségesek és vannak a radikálisok. Utóbbiakat, akiket lehet jobboldali populistának is nevezni, az különbözteti meg az előzőektől, hogy elutasítják az erőszakot, politikai versenyben kívánják megszerezni a hatalmat. A másik irányzat viszont nem hajlandó az urnáknál megmérettetni magát, viszont nagyon kapható a tettlegességre.
Mindenesetre a radikálisok napjainkban példátlan sikert tudnak felmutatni: Magyarországon legutóbb jó 49 százalék voksolt rájuk. De Írországban pl. csak 0,05%-ig jutottak. A szerző tényekkel támasztja alá, hogy a magyaroknál, lengyeleknél, franciáknál és svájciaknál három tényező magyarázza ezeknek a pártoknak a felemelkedését:
- elhatárolódnak az erőszakra hajlamos szélsőjobbtól
- radikalizálódnak a polgári-konzervatív nagy pártok olyan kérdésekben, mint a bevándorlás, valamint a jólét és a szociális állam fenntartása
- a szociáldemokrata és balliberális pártok hasonló nézeteket vallanak, mint a politikai közép polgári jobboldali erői
Mindenesetre a radikális formációk a sajtóban nagy hasznát veszik az olyan témáknak, mint a bevándorlás, a munkanélküliség és a lakáshiány. Ezekre olyan egyszerű, ám durván megosztó válaszokat adnak, hogy a közönség a jelenségeket fenyegetésnek veszi a maga, valamint a nemzet, a vallás és a kultúra szemszögéből. De igen fontos számukra a multikulturalizmus elutasítása, vagy hogy figyelmeztetnek az „iszlamizálódás” veszélyére. Egyébként ezt a két kérdést a franciáknál és a briteknél nem más, mint Sarkozy és Cameron dobta be eredetileg.
Mudde ugyanakkor cáfolja, hogy a radikálisok táborát elsősorban a globalizálódás vesztesei alkotnák. A munkások, illetve az állástalanok viszonylag csekély arányban vannak jelen a hívek közt, annál jelentősebb viszont a középrétegek hányada a Trumpok, Le Penek és Bolsonarók támogatói között.
A vezércikk arra figyelmeztet, hogy Kína tekintélyelvű pártállam, amely gondolatrendőrség segítségével ellenőrzi a tudósokat, ezért nem lesz könnyű kideríteni a koronajárvány eredetét. Bár pekingi kormány azt ígérte, hogy a vizsgálat nyitott, átlátszó és felelős lesz, ám közben nyilvánosságra került egy bizalmas utasítás, amelyben a központ arra kötelez minden érintett egyetemet, céget, kutató, illetve gyógyintézményt, hogy össze kell hangolni az eredmények közlését, akár egy sakkjátszmában. Vagyis a rendőrállam előírja a tudománynak, hogy az minden körülmények között engedelmeskedjen.
Mert mi van, ha a szakemberek olyasmit találnak, ami kellemetlen Kína számára? Ily módon nem lehetséges a gondolatok és az információk szabad áramlása. A jelek szerint a rendszer úgy döntött, hogy a kutatások fölött a politika gyakorolja az ellenőrzést. Tudósok szerint a kórokozó a természetben, denevérekben, vagy más állatokban keletkezett. Ki kell deríteni, mert az sokat segíthet, hogy a világ felkészüljön egy hasonló járványra, illetve megakadályozza azt.
De nem lehet kizárni azt sem, hogy baj valamilyen laboratóriumi baleset folytán ütött be. A WHO hamarosan küldöttséget meneszt Kínába, ám hogy a küldetés ne legyen hiábavaló, ahhoz a házigazdáknak teljesen őszintének kell lenniük a vuhani Virológiai Intézet ügyében. Viszont hogy gondolatrendőrség felügyeli a tudományos vizsgálatot, az nem sok jót ígér.
FAZ
Egészen kiválóan gazdálkodnak az Esterházy alapítványok, amelyek a legnagyobb földbirtokosnak számítanak Ausztria éppen 100 éve megalakult, legkisebb tartományában. Sőt az egész országban. Jelen vannak a mezőgazdaságon kívül az élelmiszeriparban, az idegenforgalomban, valamint az ingatlanpiacon is. Ezen felül kulturális rendezvényeik messze földről vonzzák a vendégeket.
Az alapítványokat negyedszázada szervezték meg a vagyon kezelésére. Az ügyvezető Stefan Ottrobay, az utolsó herceg feleségének, az egykori budapesti balerinának az unokaöccse, aki maga polgári családból származik. Ő dönt arról, mi legyen Burgenland területének jó részével: erdőkkel, szántókkal, szőlőkkel, kőbányákkal, várakkal, kastélyokkal, de hozzátartozik a Fertő-tó csaknem egytizede is.
Összesen 440 négyzetkilométernyi területről van szó, az eszmei értéke 800 millió euró körül van, ám ha beleszámítjuk az olyan épületeket is, mint a kismartoni kastély és a számtalan műkincs, akkor az összeg már meghaladja az egymilliárdot.
A járvány nem befolyásolta különösebben az eredményt: az a múlt évben várhatóan meghaladja a 2019-es 55,3 millió eurós forgalmat. A legtöbb hasznot az agrárium hajtja, de a csaknem 40 %-os profitrátával nem sokkal marad el tőle az ingatlangazdálkodás. A jövedelemből tartják fenn a történelmi épületeket és a kincsgyűjteményt.
Az eltelt negyedszázadban 109 millió eurót invesztáltak a kulturális idegenforgalomba, a történelmi műemlékekbe. A következő négy évben pedig további jó 200 milliót kívánnak beforgatni, mindenekelőtt ingatlanfejlesztésre.
