MSZP;per;gáz;MET;Tóth Bertalan;

- Kivizsgálná az MSZP a MET-ügyet

A bíróság öt éves fáziskéséssel értesítette Tóth Bertalant, hogy mentelmi joga miatt a MET kérelme ellenére nem indul ellene büntetőeljárást. Az MSZP-elnök szerint a kormányközeli gázkereskedő botrányos ügyében a "foglyul ejtett állam" százmilliárdnyi összeget csatornázott át Orbán Viktor barátainak, így kormányra kerülve ezt is kivizsgáltatják.

Tóth Bertalan a napokban kapott bírósági végzést arról, hogy megszüntették a MET Magyarország által ellene 2015-ben rágalmazás jogcímén indított büntetőeljárást – derül ki az MSZP-elnök hétfői Facebook-posztjából. A cég azt nevezte rágalmazásnak, hogy közérdekű adatigénylések nyomán az ellenzéki politikus a nyilvánosság elé tárta: az Orbán-kormány és az állami MVM akkori vezetése 2011 és 2014 között miként biztosított az EU gázpiaci szabályait megkerülő versenyelőnyt a MET-nek, százmilliárdos haszonhoz juttatva ezzel a cég tulajdonosait, köztük Orbán Viktor „kötélbarátját”, Garancsi Istvánt - emlékeztet. A behozott gáz alacsony árán így sem az állam, sem a magyar családok nem nyertek egy fillért sem. Sőt a családok ma is az indokoltnál magasabb gázárat fizetik – szögezi le Tóth Bertalan.

Jellemzőnek tartja a Fidesz-rezsim torz, fordított világára, hogy még a milliárdokat lenyúló – időközben svájci központot kialakító – MET vádolta a mutyizást leleplezőket. A cég indított sajtóhelyreigazítási eljárásokat, tízmillió forintokra perelt politikust, szerintük a személyiségi jogaik is sérültek és büntetőeljárást is kezdeményeztek. A bíróságokon a MET vádjai kivétel nélkül elbuktak – szögezi le az MSZP-elnök, amit a lerombolt jogállam maradék életjeleként értékel. Igaz, furcsállja, hogy a most lezárt büntetőügyben a bíróságnak csaknem öt évig tartott annak megállapítása, hogy az Országgyűlés nem függesztette fel a mentelmi jogát, ezért az eljárást mindenképp haladéktalanul meg kellett szüntetni. Elvégre, ha már állítólag „az igazságszolgáltatási rendszer jól teljesít az eljárások hossza tekintetében”, mi lenne, ha nem teljesítene „jól”? – teszi fel a kérdést az MSZP-elnök.

A MET-ügyet Tóth Bertalan az úgynevezett state capture, vagyis az „állam foglyul ejtése” iskolapéldájának tartja. Voltak itt személyi összefonódások, a fideszes elit érdekeit segítő szabályozás és gyanús állami vállalati döntések. A közvagyon megkárosítóit a Polt Péter vezette ügyészség – más kormányközeli korrupciógyanús ügyekhez hasonlóan – itt sem kérte számon. A fideszes elit a könnyen szerzett milliárdokkal és a közhatalmi támogatással további erőműveket, hálózatokat, tárolókat vásárolhatott, egész ágazatokat az uralmuk alá vonva. Cserébe gazdasági hátországként segítik az állampárt hatalmi érdekeit propagandamédiával, plakáthelyek biztosításával, álcivil szervezetek fenntartásával.

A 2022-es kormány- és korszakváltás első feladata ezért az lesz, hogy levágják az államkasszában vájkáló fideszes polip csápjait – fogalmaz az MSZP-elnök. Véget vetnek az oligarchák hatalmának, leszámolnak a korrupcióval, illetve megteremtik a számonkérés jogszerű, hatékony rendszerét. Ennek részeként kivizsgálják a nagy fideszes gázlopást is – ígéri Tóth Bertalan, aki az ügy kapcsán részben lapunk tavalyelőtti, a jogerős döntésről szóló tudósítását ajánlja olvasói figyelmébe. A MET akkori közleménye szerint ugyan tudomásul veszik a Kúria döntését, ám változatlanul úgy vélték, hogy Tóth Bertalan a valóságot hamis színben feltüntető kijelentései túllépik a véleménynyilvánítás határait, és hátrányosan befolyásolják a cég megítélését. A képviselő a bíróságon egyetlen állítását sem tudta bizonyítani - jegyezték meg.

A vírusveszély árnyékában a rövidebb futamidejű személyi kölcsönökből a kedvező kamat ellenére is csak fele annyi fogyott novemberben, mint egy évvel azelőtt. A babaváró és a lakáscélú hitelek iránti érdeklődés szinten maradt.