koncesszió;Nemzeti Mobilfizetési Rendszer;

2021-01-05 06:16:09

Menekülés

Nem tudom, hogy 2022-ben jön-e a politikai földcsuszamlás, de kormány láthatóan már nem zárja ki ezt a lehetőséget sem. Tavaly a NER-közeli alapítványokba, cégekbe több száz milliárd forintnyi közpénz áramlott, miközben a kormány ügyelt arra, hogy törvényesség látszatát fenntartsa és sok-sok csapdát építsen utódjának.

Ebben a sorba illeszkedik a nemzetinek mondott, valójában a 2011-ben államosított, de csak 2013 végétől működő mobilfizetési rendszer koncesszióba adása, amit egy múlt év végén sebtiben elfogadott törvénnyel indított el a Fidesz. Az államosítást megelőzően az autósok felár nélkül vásárolhattak sms-ben autópálya-matricát, meg fizethették parkolási díjukat, mert a cégek megoldották, hogy az költségek csökkenéséből származó hasznon hogyan osztozzanak. Igazi win-win szituáció volt, amibe belerondította kormány, és az államosítás után a fogyasztó megismerte a kényelmi felárat.

Most, hogy közeleg 2022, hirtelen rájöttek, hogy ezt az államilag garantált üzletet érdemes lenne egy NER-oligarchának átadni nyolc évre. Erről alkottak törvényt a bátrak, a következő hónapokban pedig Rogán Antal miniszter eldönti, hogy melyik baráti cég viheti tovább az üzletet.

A kormány persze előrelátó, és még egyet rúgott az önkormányzatokba: a törvény kötelezővé teszi, hogy az önkormányzati és az állami közlekedési, parkolási cégek csak a leendő koncessziós cégen keresztül értékesíthessék szolgáltatásaikat. Vagyis ha valaki 2022 után buszjegyet vesz vagy parkol, akkor a bevétel 10-20 százalékával támogatja kiválasztott NER-céget, miközben ma már teljesen természetes, hogy egy applikáción keresztül veszünk BKK-jegyet, és a közlekedési cég rendelkezik a befolyó forintokkal.

A jövő a legkevésbé sem biztató. Mert lehet ugyan, hogy 2023-ban már nem lesz NER, de hogy még sokáig fizetjük őket, az biztos.