Előfizetés

Vakcinacsata

Még december közepén, az oltási kampány előtt úgy két héttel megjelent egy cikk a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, igen találó címmel: „Ne ismételjük meg a tavaszi hibákat”. A járvány kitörésekor Brüsszel válságkezelése hagyott kívánnivalót maga után, az uniós tagállamok ugyanis gyorsan lezárták a határaikat ahelyett, hogy konzultáltak és a lépéseiket egyeztették volna egymással, sőt valóságos csatát folytattak a maszkok és lélegeztetőgépek beszerzéséért. Most, a vakcinakampány megkezdése után megint ugyanazon hibák elkövetésének lehetünk tanúi, mint március-áprilisban. Széthúzás jellemzi az EU-t. Szinte alig akad ország Európában, ahol elégedettek lennének az oltóanyag beadásának ütemével. Pedig talán nem is lenne ekkora a felháborodás, ha Izraelben nem haladna szélvész gyorsasággal az oltások beadása: január végéig a lakosság ötödét teszik immunissá a koronavírussal szemben, ráadásul úgy, hogy addigra már a második oltást is beadják. S ennek láttán jön a jól bevált stratégia: mindenért Brüsszel a hibás. A mostani válságnak nagyon komoly politikai hatásai lehetnek. Azok ugyanis, akik az első hullám valóságos hősei voltak, most támadások sorának vannak kitéve. Említhetnénk például Jens Spahn német egészségügyi minisztert, aki a pandémia jó kezelésének köszönhetően hazája legnépszerűbb politikusa lett, ám ezúttal bírálatok kereszttüzébe került. Ugyanez a helyzet más kormányokkal is. Tény, hogy az Európai Bizottság cselekedhetett volna szerencsésebben. Amikor ugyanis döntenie kellett arról, mely oltóanyagokat válassza, még nem tudta, melyik lesz hatékony. És mára már  feledésbe merült, hogy az Unió oltóanyagbeszerzéséről a tagállamok együtt döntöttek, pontosan azzal a céllal, hogy elkerüljék a tavaszi versengést. Ezt azonban nem akadályozhatták meg: itthon például olyan vakcinával kísérleteztek, amit az EU nem is engedélyezett. Hogy most ég a ház, azért mindenki felelős. Ezért jobb lenne, ha a tagországok, még mielőtt Brüsszelt kárhoztatnák, először magukban keresnék a hibát. 

Reménysugár

Trump náci. Vagy ha úgy jobban tetszik, fasiszta. Egyre megy, de mint tudjuk, a szimpatizánsok a KKK-n is szeretnek csomót keresni. Megkeresi és felnagyítja a jogos sérelmeket, aztán pedig szítja és meglovagolja a felháborodást. Megveti a demokráciát, a parlamenti váltógazdaságot. Korlátlan hatalmat, egyben korlátlan személyi kultuszt akar. Mindenhol a saját képét, saját nevét, a saját embereit. Utóbbiakat csak addig, amíg alázatosan nyalnak. Ha egy pillanatra abbahagyják, úgy járnak, mint két kirúgott igazságügyi minisztere, Jeff Sessions és Bill Barr. Ha valaki nem kész vezényszóra felköpni és aláállni, megkapja, amit Mike Pence alelnök: gyáva áruló! Trumpnak szava sem volt, amikor egyik ügyvédje kivégzőosztagot helyezett kilátásba a négy éven és két hónapon át hűséges kutyaként viselkedő Pence-nek. Szerdán direkt élvezte, hogy legelszántabb náci hívei megostromolták a Capitoliumot. Hát mi az a négy halott, amikor a koronavírus járvány 350 ezer áldozata sem izgatja? Egyedül persze nem tudott volna ekkora kárt okozni. Ehhez kellett a szerencséjüket hozzá kötő politikusok, propagandisták és megmondóemberek serege, akik megdolgozták a változó időkre (már megint) kétségbeesetten reagáló tömegeket. Azokat, akiknek valami logikus és könnyen érhető magyarázat kellett arra, mi a baj a világgal. Hát Soros, meg az, hogy pedofil liberálisok gyerekeket adnak-vesznek, akiket aztán meg is esznek. Ez utóbbi a QAnon összeesküvés-elmélet kiindulópontja, amelyet most már legalább két frissen bejutott republikánus képviselő is ténynek fogad el, és ami megint csak nem zavarta Trumpot. Lehet teli szájjal kiröhögni az ostoba amerikaiakat, de hát a magyar kormánynak és sajtójának is Trump tetszik. Mint 2006-ban, most is forradalomnak képzelik a csőcselék rohamát, miközben az állig felfegyverzett parlamenti őrsereg számára tízezer számra vásárolják az éles lőszert, arra az esetre, ha netán ellenük fordulna hasonló indulat. Putyintól Lukasenkón át Hszi Csin-pingig nyilván sokan nézték elégedetten a washingtoni történéseket, de azt érdekes lenne tudni, hogy mi jutott róluk Kövér László eszébe. „Konzervatív magyar úrként” vajon a törvényhozást védelmező rendfenntartóknak drukkolt, vagy a diktatúrára törő Trump lobogójával parádézó csürhének? Azt már megkérdezni sem érdemes, hogy a magyar kormány, a diplomácia vajon kiállt-e nyilvánosan az (amerikai) demokrácia ügye mellett. Miért pont amellett állt volna ki? Szerdán az egész világ láthatta, hová vezet a XXI. században a szélsőjobboldali populizmus. Pont ugyanoda, mint az 1930-as években, legfeljebb most erősebb ellenféllel találta magát szemben. Kiderült, hogy az amerikai köztársaság nem a weimari. Trump megválasztása nem jelentette a gonosz végső győzelmét, bukása sem hozza el a jóét. Mégis megnyugtató, hogy az amerikai parlamentarizmus kiállta a terheléses próbát, nem omlott össze – és remélhetőleg a rémálomból még hátralévő másfél hetet is ki fogja bírni. Folytatódik hát a zsarnokság és a szabadság örök küzdelme, s már önmagában ez is életben tartja a reményt a világban. 

Szivárvány

Hat ellenzéki pártelnök kedden megállapodott a közös kormányzás alapelveiről. Abban a Házban, amelyet 2022-ben vissza kell foglalniuk a nemzetnek a regnáló hatalomtól, mert az díszletet csinált a demokrácia otthonából. A Szivárványkoalíció a IV. Köztársaságért szövetkezett. Lássuk: azt a politikai helyzetet, amely egy táborba kényszerítette az ellenzéket, a NER maga hozta létre, amikor egy zászló alá terelte saját jobboldali híveit, az egyfordulós választással pedig lehetetlenné tette, hogy a társadalom sokszínűségét tükröző pártok győzelemre esélyes koalíciót köthessenek a két forduló között. Egyetlen lehetőségük maradt: a választás előtti koalíció. Egyszerű hatalomtechnikai egyezség - nyafog erre a kormánypárti elemző. Az is. Mi más lehetne? Hatalomtechnikai kényszer, amelyet a Fidesz pancsolt, de amely halálos lehet rá nézve. Mert ez az egyetlen lehetőség, hogy a NER-t békés eszközökkel - választásokon - leváltsák. A neheze most jön. A szivárvány egyetlen színének sem szabad ugyanis megfakulnia, mert akkor a NER a nemzet nyakán ücsöröghet az orbáni terv szerint még évtizedekig. A szivárványkoalíciónak azt kell láthatóvá tennie, hogy nemcsak akarja, de képes is megalapozni a IV. Köztársaságot, képes lesz alkotmányozni, renoválni a parlamenti demokrácia intézményrendszerét, képes egy élhető, európai Magyarország ígéretét kimondani. Úgy, hogy tudja, a szivárvány nem lesz, nem lehet hosszú életű, éppen mert túl sokszínű. Addig kell élnie, amíg a NER el nem tűnik. Amíg a Házba vissza nem tér a demokrácia. A NER kormányzásképtelen, mélyen szétrohasztotta a társadalom kohézióját. Lebontása szinte lehetetlennek tűnik, de volt már ebben a nemzetben elég bölcsesség, hogy békésen rendszert változtasson. Igaz, a hatalomhoz foggal-körömmel ragaszkodó Fidesztől nem várható ugyanaz, ami a hajdani poszt-kommunistáktól, hogy a hatalomtól békésen megválva magukra vegyék a demokrácia igáját.