Trump náci. Vagy ha úgy jobban tetszik, fasiszta. Egyre megy, de mint tudjuk, a szimpatizánsok a KKK-n is szeretnek csomót keresni. Megkeresi és felnagyítja a jogos sérelmeket, aztán pedig szítja és meglovagolja a felháborodást. Megveti a demokráciát, a parlamenti váltógazdaságot. Korlátlan hatalmat, egyben korlátlan személyi kultuszt akar. Mindenhol a saját képét, saját nevét, a saját embereit.
Utóbbiakat csak addig, amíg alázatosan nyalnak. Ha egy pillanatra abbahagyják, úgy járnak, mint két kirúgott igazságügyi minisztere, Jeff Sessions és Bill Barr. Ha valaki nem kész vezényszóra felköpni és aláállni, megkapja, amit Mike Pence alelnök: gyáva áruló! Trumpnak szava sem volt, amikor egyik ügyvédje kivégzőosztagot helyezett kilátásba a négy éven és két hónapon át hűséges kutyaként viselkedő Pence-nek. Szerdán direkt élvezte, hogy legelszántabb náci hívei megostromolták a Capitoliumot. Hát mi az a négy halott, amikor a koronavírus járvány 350 ezer áldozata sem izgatja?
Egyedül persze nem tudott volna ekkora kárt okozni. Ehhez kellett a szerencséjüket hozzá kötő politikusok, propagandisták és megmondóemberek serege, akik megdolgozták a változó időkre (már megint) kétségbeesetten reagáló tömegeket. Azokat, akiknek valami logikus és könnyen érhető magyarázat kellett arra, mi a baj a világgal. Hát Soros, meg az, hogy pedofil liberálisok gyerekeket adnak-vesznek, akiket aztán meg is esznek. Ez utóbbi a QAnon összeesküvés-elmélet kiindulópontja, amelyet most már legalább két frissen bejutott republikánus képviselő is ténynek fogad el, és ami megint csak nem zavarta Trumpot.
Lehet teli szájjal kiröhögni az ostoba amerikaiakat, de hát a magyar kormánynak és sajtójának is Trump tetszik. Mint 2006-ban, most is forradalomnak képzelik a csőcselék rohamát, miközben az állig felfegyverzett parlamenti őrsereg számára tízezer számra vásárolják az éles lőszert, arra az esetre, ha netán ellenük fordulna hasonló indulat. Putyintól Lukasenkón át Hszi Csin-pingig nyilván sokan nézték elégedetten a washingtoni történéseket, de azt érdekes lenne tudni, hogy mi jutott róluk Kövér László eszébe. „Konzervatív magyar úrként” vajon a törvényhozást védelmező rendfenntartóknak drukkolt, vagy a diktatúrára törő Trump lobogójával parádézó csürhének? Azt már megkérdezni sem érdemes, hogy a magyar kormány, a diplomácia vajon kiállt-e nyilvánosan az (amerikai) demokrácia ügye mellett. Miért pont amellett állt volna ki?
Szerdán az egész világ láthatta, hová vezet a XXI. században a szélsőjobboldali populizmus. Pont ugyanoda, mint az 1930-as években, legfeljebb most erősebb ellenféllel találta magát szemben. Kiderült, hogy az amerikai köztársaság nem a weimari.
Trump megválasztása nem jelentette a gonosz végső győzelmét, bukása sem hozza el a jóét. Mégis megnyugtató, hogy az amerikai parlamentarizmus kiállta a terheléses próbát, nem omlott össze – és remélhetőleg a rémálomból még hátralévő másfél hetet is ki fogja bírni. Folytatódik hát a zsarnokság és a szabadság örök küzdelme, s már önmagában ez is életben tartja a reményt a világban.