Oltakozzon, akinek két anyja volt – mondta özvegy Kohári Béláné, és dühödten rácsapott a tévére. A dobozban közvetlenül a rámért csapás előtt a szakállas miniszter ült, piros nyakkendőben, és épp azt mondta, hogy legalább ötven százalékos átoltottság kell ahhoz, hogy az élet visszatérjen a régi kerékvágásba. Koháriné, akit a barátai (és Mohainé a szomszédból) csak Jolikának hívtak, eddig mindennél jobban szeretett volna oltakozni.
Jolika néni kisnyugdíjas volt, leginkább a Híradóból, a Dankó Rádióból és a Nemzeti Konzultáció kérdőíveiről tájékozódott az élet fontos dolgairól, valamint Mohainétól, akinek a fia rendszeresen kinyomtatja az internetet. Jolika innen tudta, hogy a vírus cudar dolog, de ha rendszeresen ezüstkloridot iszik fokhagymakivonattal, kutya baja se lehet. Aztán a negyedikről az a kedves fiú (talán Árpád vagy Géza – de mindegy is) elkapta a vírust, mert a gyerek hazahozta az iskolából. Kórházba került, és már két hónapja nem állt lábra. Jolika néni néha vitt nekik levest, tudniillik Árpádot (vagy Gézát), aki idegenvezető volt valami Toursnál, valamiért elfelejtették megmenteni.
Jolika néni nagyon kedvelte a Cilikét, aki legalább végre megmondta, mit kell tennie ahhoz, hogy ne legyen beteg. Hipózta a tojást, otthon maradt, viselte a maszkot, szellőztetett. Esténként összeszámolta az alapbetegségeit, nehogy ezzel kelljen bíbelődnie szegény Cilikének, amikor majd bemondja. De azért közben várta, hogy oltakozhasson. Illetve hetente egyszer, amikor Mohainé áthozta a kinyomtatott internetet, egy kicsit megrettent. Azt írták, hogy ha túléli is az oltást, a háttérhatalmak nem fogják békén hagyni. Szerencsére a miniszterelnök megnyugtatta, hogy hamarosan itt az orosz vakcina, amivel nagyjából egy hétvége alatt mindenki beoltható volna, ha az unió nem feküdne keresztbe. Jolika néni egy kicsit félt ugyan az oroszoktól, de hát nehéz időkben nehéz döntéseket kell hozni – mondta Kohári Bélának, akihez havonta egyszer járt ki a Kerepesibe. Aztán levelet kapott, hogy regisztráljon az oltásra, hát regisztrált. Biztonság kedvéért a férjét is beregisztrálta, ha két papírt küldtek, csak tudják, miért.
Esténként a Híradót nézte, és várta, hogy majd szólítják az oltásra. Aztán a miniszterelnök úr bejelentette, hogy mi magyarok, vagyis hát egy magyar asszonyság valami nagyszerű oltást csinált, és abból majd jut mindenkinek. Jolika néni nem értette: most akkor jön az orosz vagy nem jön? Biztos – gondolta – az unió feküdt már megint keresztbe. Akkor a Cilike bejelentette, hogy mindenki eldöntheti majd, hogy melyik oltást kéri: az uniósat vagy az oroszt. Jolika néni egy kicsit megnyugodott. Aztán bejelentették, hogy nem lehet válogatni: mindenki azt kapja, ami van. Illetve lesz. Jolika néni ebbe is belenyugodott. Azt mondták, februárban beoltják az öregeket. Vagy márciusban. De nyárig mindenképpen. Vagy ha jut.
És akkor meghalt a negyedikről az a szimpatikus fiú. Ez már sok volt Jolika néninek. Oltakozzon, akinek két anyja volt – mondta dühösen, és részéről kiiratkozott az ötven százalékból.