Tudomány;csillagászat;galaxis;

2021-01-12 16:27:38

Haldokló távoli galaxist figyeltek meg

A ritka jelenséget még sohasem figyelték meg ilyen távolságból.

Először figyeltek meg a haldoklás folyamatában lévő távoli galaxist. A Nature Astronomy című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az Európai Déli Obszervatórium (ESO) Chilében lévő ALMA teleszkópja által gyűjtött adatok tárták fel a jelenséget. A folyamatot általában egy fekete lyuk hatásának tartják, a galaxisok ütközése okozza.

Az ID2299 jelű objektum olyan távoli, hogy 9 milliárd évbe telik, amíg fénye elér a Földre. Az ellipszis alakú galaxis nagyon ritka jelenséget él át, amelyet sohasem figyeltek még meg ilyen távolságból – mondta Emanuele Daddi, a Saclay Nukleáris Kutatóközpont asztrofizikusa, a tanulmány társszerzője.

Az ID2299 a csillagképződéshez szükséges gázának több mint felét kibocsátotta. Ez hatalmas arány, évente tízezer Nap tömegével egyezik meg – fejtette ki a szakértő. Mindeközben ugyanennyi gázt használt új csillagok képzésére szintén nagyon magas arányban, a Nap tömegének mintegy 550-szeresének megfelelő mértékben. Összehasonlításképpen: a Tejútrendszer évente háromnapnyi tömegű gázt termel.

Ilyen körülmények között a galaxis néhány tízmillió év alatt sterillé válik.