Előfizetés

Átlépni a tükörkapun

Friss Róbert
Publikálás dátuma
2021.01.14. 10:00
A Magyar Rádió Pagodája több volt, mint büfé
Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
„Farkas Zoltán… ott van mindenütt, ahol egy újságírónak lennie kell, kérdez kifogyhatatlanul, és nem felejt.” (Király Júlia, az MNB volt alelnöke.)
Azzal nem mondunk sokat, hogy Farkas Zoltán könyvet írt. Elvégre sok évtizede újságíró, volt rádiós, volt a hajdani Népszabadság, most a HVG munkatársa. Aki valaha hallgatta, olvasta vagy most olvassa interjúit, elemzéseit, esszéit – mondjuk a Mozgó Világban –, annak azzal sem mondunk újat, hogy az ország egyik legjobb gazdasági újságírója, akinek képessége, hogy szűkösen vett szakterületének híreit ragyogó stílusban elemezve tudja a közönség kezébe tenni. Nagy tévedés volna azonban, ha azt gondolnánk, hogy Farkas egyszerűen „csak” egy újságíró. Az a fajta újságíró – lehet-e annak nevezni, aki nem ilyen? –, aki minden iránt érdeklődik, aki tud és kíméletlenül mer kérdezni, és aki képes a híreket, a hallottakat általánosabb keretbe foglalni és úgy értelmezni. Most 13 portrét rajzolt meg, Egy gyűjtő arcképcsarnokából alcímmel, hogy aztán a Park Könyvkiadó kötetként a kezünkbe adja. A 13 portré – Hárs István, Mester Ákos, Esterházy Péter, Tarnói Gizella, Kádár János, Marjai József, Antal László, Liska Tibor, Kornai János, Surányi György, Simon András, Matolcsy György és Sárközy Tamás arcképe – sokkal több, mint szubjektív, saját élményekkel, megélt és közszájú anekdotákkal feldúsított emlékhalmaz, jóllehet, ha csak ez volna, akkor is szórakoztató olvasmány lenne. De sokkal több ennél: kényelmetlen tükör az utóbbi – talán – negyven-hatvan évről, amit muszáj alaposan szemügyre vennünk, ha meg akarjuk ismerni, honnan jövünk és merre tartunk. (Mint Király Júlia a fülszövegben írja: némi déja vu érzéssel...) Mert Farkas tükrében magunkat ismerhetjük fel, kell, hogy felismerjük. A 13-ak egyéni sorsát, pályafutását, szakmai vágyait, csalódásait az ország élte meg. Sajnos, azzal a tapasztalattal, hogy mintha lépést sem tettünk volna előre, mintha körbejárva ugyanott találnánk magunkra, ahonnan valamikor elindultunk. Mintha évtizedek óta egy helyben topognánk, miközben már hajlamosak vagyunk legyintve lemondani megkopott álmainkról, arról, hogy a kérdéseinkre valaha is választ kapunk. A 13-ak között akad rádióelnök és riporter, szerkesztő, politikus és közgazdász, volt MNB-elnök és „közgazdasági álmodozó” (itt: külön köszönet Liska Tibor vázlatáért). Tisztességes és csalafinta, egyenes és girbegurba, hajlékony és többször megtört emberek. Olyanok, mint amilyenek mindannyian vagyunk. A különbség „csak” annyi, hogy valamennyien vezető, vagy meghatározó posztot töltöttek be. Nem a szerző tehet róla, hogy a könyvet letéve csak annyit tudunk kérdezni: ahol ennyi okos, intelligens embert lehet egyetlen mozdulattal egy marokba fogni, miért fut mégis szerteszét az egy maroknyi ember? Leszűkítve csak a gazdaságra: honnan, miből vezethető le az az ön- és közveszélyes állapot, amely a napi politika túszává tette és teszi a legszigorúbb közgazdasági tételeket? Hogy – csak e recenzió szerzőjének sokévtizedes tapasztalataira hivatkozva – azt az érzetet kelljen rögzíteni: ennek az országnak, miért volt ennyi „feleslegessé vált” közgazdasági, pénzügyi, közéleti koponyája? Mi volt és maradt az oka a körbenjárásnak, hogy a „kiigazítás” állandó jelzőjévé válhatott a politikai hatalom színezetétől függetlenül.  Ha letéve Farkas tanulságos könyvét elmeditálunk, közelebb jutunk a válaszhoz is. Ezért is mondjuk – némi képzavarral – a kötet egyszerre tükör és kapu. Mondjuk inkább: átélhető emberi és szakmai sorsokkal felrajzolt tükörkapu, amelyen nagyon ideje volna már belépni, hogy megláthassuk, mi van mögötte.

Infó:

Farkas Zoltán: 13 portré Egy gyűjtő arcképcsarnokából Park Könyvkiadó, 2020., 439 oldal Szerkesztette: Bognár Róbert.

"Megpróbáltam minden törvényes eszközzel tiltakozni" - Fullajtár Andrea felmondott a Színműn

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.14. 06:28

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A színésznő nyílt üzenetben ír arról, hogy az osztálya miatt ugyan maradt az egyetemen, de az új rendszerben tovább nem tud osztályfőnökként részt venni.
Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színművésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára a következő nyilatkozatot tette közzé:  "Csak az osztályért maradtam. Megpróbáltam minden törvényes eszközzel tiltakozni egy törvénytelen folyamattal szemben. Továbbra is ehhez tartom magam. A jelenlegi vezetés már csak zárt ajtók mögött kommunikál, és abból is világosan látszik, mire készülnek. Az osztályom féléve megkérdőjelezhetetlen. Mindent dokumentáltam. Akár holnap viszem a papírokat bíróság elé! De ebben a rendszerben tovább nem tudok osztályfőnökként részt venni. A mai nappal felmondok az SZFE-n! Fullajtár Andrea" Ahogyan azt a Népszava is megírta, minden bizonnyal február elseje újabb határpont lesz a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) életében, hiszen a kialakult helyzetben a tanároknak és a hallgatóknak is dönteniük kell a „hogyan tovább”-ról. Utóbbival kapcsolatban ugyanakkor rengeteg a kérdőjel, melyről ebben a cikkben írunk bővebben.

SZFE-ügy: bizonytalanságok vészforgatókönyvekkel

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2021.01.13. 18:31

Fotó: Huszár Dávid / Népszava
Ingatlan káosz, a mostani félév további lebegtetése jellemzi az egyetem helyzetét, eközben szakadás esetén a diákok egy része akár más hazai, vagy külföldi egyetemen folytathatja tanulmányait.
Minden bizonnyal február elseje újabb határpont a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) életében, hiszen a kialakult helyzetben a tanároknak és a hallgatóknak is dönteniük kell a „hogyan tovább”-ról. Ezzel kapcsolatban az SZFE hallgatói kommunikációs csapata azt írta kérdésünkre:
„Az alapítvány képviselőivel nem vagyunk kapcsolatban, így a tervezett lépéseikről mi is csak spekulálni tudunk, a kollégiumi elhelyezésekkel kapcsolatban pedig egyelőre semmiféle tájékoztatást nem kaptunk.”

A járványhelyzet miatt a hallgatók november óta felfüggesztették az egyetem jelenlegi épületeinek blokádját, a kollégiumból elmentek. Egyelőre azonban nem tudni, hogy hová tudnak visszamenni. Az SZFE Alapítványának tettünk fel kérdéseket, főként az ingatlanokkal és a terveikkel kapcsolatban, de csak péntekre ígérték, hogy közleményben reagálnak. A Vas utcai épület sorsa továbbra is kérdéses. A napokban felvetődött, hogy az egyetemet működtető alapítvány eladná, de állítólag erről nincs szó. Azóta kiszivárgott, hogy az alapítványi vezetés más helyszíneken képzeli el a jövőt. Tény, hogy a jelenlegi épületek leromlott állapotban vannak, de az esetleges felújításról sem született eddig döntés. Az Ódry Színpad jövőjéről is csak homályos sejtések jelentek meg. Szóba került, hogy az Ódryt felváltaná játszóhelyként az alapítványhoz került Uránia, de ez nem életszerű, hiszen az Uránia soha sem működött színházként, nem rendelkezik ehhez megfelelő adottságokkal. A filmes képzést az új vezetés a Duna Televízió volt székházában képzelné el, állítólag ennek előkészületei már megkezdődtek, új stúdiókat alakítanának ki a jelenleg üresen álló épületben. Az egyetem adminisztrációját Szarka Gábor kancellár átköltöztette az óbudai InfoParkba, egyelőre nem tudni, hogy ez a helyzet változik-e a jövőben. A hallgatók lapunknak a helyszínek esetleges szétszórására így reagáltak:
„Az illegitim vezetőség és fenntartó feltételezett szándékaival ellentétben mi, az Egyetem hallgatói és oktatói elengedhetetlennek tartjuk a színházi-, a filmes- és az elméleti képzések résztvevőinek szoros együttműködését.”

Karsai Györgytől az SZFE Doktori Iskolájának vezetőjétől arról értesültünk, hogy a kancellártól közvetítőkön keresztül ígéretet kaptak arra, hogy a Doktori Iskolát a Szentkirályi utcai épület fogadhatná be. (Eddig itt a filmes képzés zajlott.) Kérdéses továbbra is, hogy mi lesz a mostani félévvel. A hallgatók erre lapunknak ezt írták:
„A tanulmányi félév elfogadásának szükségességét kimondta a Fővárosi Törvényszék, a Neptun-rendszerhez ennek ellenére továbbra sem férnek hozzá oktatóink – a december közepe óta folyamatosan zajló vizsgákat így jelenleg más formában adminisztrálják.”

Nem tudni azt sem, hogy a modellváltással szembeni ellenállás miként tartható fenn. Ezzel kapcsolatban ezt írták a hallgatók: „A freeSZFE mozgalom jövőjét érintő kérdésekről az online térben ugyanúgy, rendszeres bázisdemokratikus fórumok keretei közt és a teljes polgárságot bevonó felmérések mentén stratégiázunk. Számtalan lehetőség adódik ötletek és beérkező felajánlások nyomán, a közösség továbbra is konszenzusos megoldásokban gondolkodik, figyelembe véve a többszáz polgár különböző élethelyzeteit és prioritásait, az egységesség jegyében hozza meg döntéseit – célunk változatlan, az egyetemi autonómiáért folytatott küzdelmet senkinek sem áll szándékában feladni.” Lapunk úgy tudja, hogy eközben az esetleges egyetem-szakadásra is születtek vészforgatókönyvek. Felvetődött, hogy azokat a hallgatókat, akik nem kívánnak együttműködni az alapítványi SZFE-vel, valamilyen formában hazai vagy külföldi egyetemek fogadnák be. Sőt, pesti alternatív oktatási helyszín is szóba jött, de nem született végleges döntés, mint ahogy az információinkat sem erősítették meg hivatalosan. Továbbra sem tudni, hogy kik indítanának a következő tanévben osztályokat, miközben a tervezett szakokat már meghirdették. Az Alapítvány állítólag napokon belül közzé teszi az új osztályfőnökök névsorát.

Örökség

A Vas utcában a 2c a Színművészetié és a 2d alsó három szintje 1950 óta. A 2c korábban a református egyházé volt, itt működött a helyőrségi temploma (az Ódry színpad helyisége) és a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Nemzeti Szövetsége székháza. A 2d a Budapesti Kisipari Hitelintézet székháza volt, alsó három szintjén irodákkal, amelyekben az államosítás után néhány évig rendőrség, majd 1953-83-ig az ÉVITERV tervezővállalat működött, 1983-ban kapta meg az alsó három szintet az SZFE. A Szentkirályi 32/a nem nagykárolyi gróf Károlyi Mihályé volt, hanem az édesanyjáé, majd azt 1928-ban Mihály féltestvére, József, majd annak fia, István örökölte meg. Az államosítás után, a hatvanas évek elején kapta meg az SZFE a filmes oktatás számára.