gyász;Sas József;

2021-01-17 10:19:18

Meghalt Sas József

A Jászai Mari-díjas és Erzsébet-díjas humorista 82 éves korában hunyt el.

Elhunyt Sas József színművész és színházigazgató, érdemes, kiváló művész, Jászai Mari-díjas és Erzsébet-díjas színművész – értesítette Sas József családja az ATV-t. Sas József vasárnap hajnalban hosszan tartó súlyos betegség következtében hunyt el.

Sas József 1939-ben Békéscsabán született. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, majd a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. 1958-tól tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985–2010 között igazgatója is volt. 2010 után magánszínházat működtetett a Fészek Művészklubban. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője volt, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estet írt és adott elő.