Mészöly Miklós 100 - Egyedülálló, nyomozói lét

Nem volt hajlandó megalkudni, de még a botrányok idején is megannyian szerették írásait. Száz éve született a huszadik század egyik legmeghatározóbb szerzője, Mészöly Miklós.

1921. január 19-én Molnár Miklós néven született Mészöly Miklós író, számos elbeszélés, novella, kisregény, esszé-, publicisztika-, dráma- és mesekötet – többek között a Magasiskola, Az atléta halála, a Saulus, a Pontos történetek, útközben, a Film és a Megbocsátás – szerzője. A huszadik századi magyar irodalom legnagyobb alakjai közt tartják számon, ám napjainkban mégis kevesen ismerik igazán műveit. Az író hagyatékának – jogi és szellemi téren egyaránt – gondozását célul kitűző, 2002-ben alakult Mészöly Miklós Egyesület elnöke, Szörényi László irodalomtörténész szerint ez sokkal inkább szól olvasási szokásainkról és a politikai szelek változásairól, mintsem Mészöly Miklós szövegeiről.

Ahogy azt Mészöly első mestere, Várkonyi Nándor egy levelében hangsúlyozta, a szerző úgy vált igazán meghatározó íróvá, hogy irodalmi értelemben „nem tanult senkitől”, mégis mindent tudott, idézte fel az irodalomtörténész lapunknak. Más tényezők mellett megnehezítette azonban ismertté válását, hogy csak ötven évesen, jelentős életművel a háta mögött kezdett el érintkezni a közönséggel. – Ennek leginkább politikai okai voltak. Miután hazatért a hadifogságból, a Kisgazda Párt szekszárdi lapjának lett a szerkesztője, s amikor azt betiltották, felmenekült Pestre, ahol Szilágyi Dezső szerzett neki állást: dramaturgként szerződtette a Bábszínházhoz. Sokáig bábdarabokat dramatizált, többek közt Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókusát is, de megfigyelés alatt állt, s egy nap megtudta, megszüntetik az állását, arra hivatkozva, hogy nála a rossz szereplők mindig balról jöttek be, míg a reakciós figurák jobbról. Heroikus küzdelem volt ez az időszak, de ekkor sem szokott le az írásról: számára maradt az ifjúsági irodalom, és ha olyat írt, ami az engedélyezett keretbe nem fért bele, azt kevés barátjának, köztük Mándy Ivánnak küldte el – részletezte Szörényi László a késői ismertség hátterét. Mint mondta, bár voltak nagyobb botrányai, minősíthetetlen modorban küldték vissza legjobb műveit politikai okokra hivatkozva – ezért is jelent meg először Franciaországban Az atléta halála –, és nem tartozott egy irodalmi csoporthoz sem, - de egyénileg többekkel is kapcsolatot tartott, és azok több tagja mégis becsülte őt. Ilyen volt az Újholdasoknál Nemes Nagy Ágnes, a népieknél például Veres Péter. – Nem volt hajlandó megalkudni, és nem védte csoport sem, de még a legnagyobb botrányok idején is megannyian szerették, és feltartóztathatatlan gyönyörűséget leltek olvasásában, s idővel a kiadók is versenyezni kezdtek írásaiért.

Szintén fontos szempont az író népszerűségének kérdésében Szörényi László szerint, hogy az olvasás iránti igény fokozatosan csökkent attól az időtől kezdve, amikor Mészöly írói nagysága igazán kibontakozott. – Elindult valamiféle elhülyülés, az olvasók kezdtek elfeledkezni az abc-ről, és megjelent az internet, ami jelentősen átalakította az olvasási szokásokat is. Ám ha valaki nem felejtett el olvasni, ajánlom, hogy meséit olvassa el, és ha az ember túljutott a szomorú mackókon (A bánatos medve), akkor jöhet a Fekete gólya, ami egy ifjúsági regénynek álcázott remekmű. Ha valaki kevéssé ismeri Mészölyt, felnőttként is a legjobb, ha ezzel kezdi. Ahogy az amerikai irodalomban számomra Mark Twain Huckleberry Finn című regénye felülmúlhatatlan, úgy a Fekete gólya is az. Ezek után a Pannon töredék című írást javaslom folytatásra, de a Magasiskola, a Lesiklás, a Pontos történetek, útközben, és a Szárnyas lovak szintén remekmű. Majd következhet a bizonyos értelemben vett csúcspont az életműben, ez a Film. De ha valaki szereti a detektívregényeket, és foglalkoztatja a vallás, akkor a Saulussal is folytathatja – ajánlott közeledési pontokat Szörényi László. Emellett hangsúlyozta, nélkülözhetetlen lenne, hogy már az iskolában találkozzanak a gyerekek a szerző szövegeivel, s szintén lényeges szempontként említette, hogy jelenjenek meg jegyzetelt, kommentált újrakiadások, amelyek az olvasást segítenék.

A felvetésre, mennyiben kell együtt kezelni Mészöly Miklós életművét magánéletének történéseivel, így például Polcz Alaine-nel való házasságával is, az irodalomtörténész nemmel felelt. – Abban az értelemben, persze, lehetetlen kikapcsolni Polcz Alaine-t, hogy állandó beszélgetőpartner, s a témák megvitatásában és szempontkeresésben társ, ám amit ő írt, az is megérdemli, hogy önálló íróként is feldolgozzuk – hangsúlyozta. Ugyanígy, különálló életműveiket és közös magánéletüket sem lehet összemosni szerinte. Kiadott személyes levelezéseik, vagy Mészöly naplói kapcsán megjegyezte, izgalmas korpuszok, de nélkülözhetetlen lenne, hogy mindezeknek legyen kritikai kiadásuk is. Szintén gyakran felmerül, a szerző jelentős hatással volt az irodalmi élet alakulására, és sokakkal szoros kapcsolatot is ápolt (közülük többen megszólalnak a Dér Asia és Gerőcs Péter által készített Privát Mészöly című filmben). A kérdésre, miben állhatott rendkívüli hatása, ami olykor nem is közvetlen kapcsolódásokban, hanem szellemi szinten bontakozott ki, Szörényi László hangsúlyozta, Mészöly segített megtalálni önmagukat azoknak is, akik akár kezdőként, ismeretlenül keresték meg őt. – Az új prózairodalom, az ún. prózafordulat írói mind őt tekintették elődjüknek, akiknek köpönyegéből kibújtak: Nádas, Esterházy, Hajnóczy, Krasznahorkai, Grendel, Kukorelly és még sokan. Ahogy önmagát is minden irányban tökéletesíteni nem akaró, de önmagát minden áron megtalálni vágyóhoz, keresőhöz hasonlította – jegyezte meg az irodalomtörténész. – Úgy gondolta, ő a hagyományos értelemben nem író, hanem nyomozó, aki a dolgok felszíne alatt egy bizonyos, hamis rendben elhelyezett történetet próbál valóságos, okra és okozatra visszavezethető folyamatként leleplezni, és mint ilyet ábrázolni – emelte ki Szörényi László. S felidézte Esterházy Péter írását, aki A szabadság nehéz mámora című művében így vall Mészöly Miklósról: „Mintha ő csak jobb híján használta volna a szavakat. Alig van próza, amely ilyen közel állna a csöndhöz, a hallgatáshoz, mint az övé. Nem csak a nyelvet változtatta meg, hanem a prózaíró viszonyát a nyelvhez. Fölmondta az évszázados kedélyességet, amely elfogadta a trehányság ezer kedves (esetenként nagyszabású) formáját, ebben egyedülállóan következetes volt, egyedül állt. […] Mészöly után más lett az irodalmi nyelv. (Ottlik után, például, nem lett más, ő a Kosztolányi hozta nyelvet teljesítette ki, vagy be.) Ezért neki az is tanítványa, aki nem az. […] Nyelvművelése a Kosztolányiéhoz és a Bartókéhoz mérhető.”