Bezzeg Bush

Fázott a fülem, hideg volt Washingtonban 2001. január 20-án. Aznap iktatták be az Amerikai Egyesült Államok negyvenharmadik elnökét. A két államfő, a távozó és a leendő, együtt lépkedett a Capitolium épületéhez. Barátságosan társalgott a felszabadult Clinton és a kissé feszültnek tűnő George W. Bush (1946–). Ott állt Al Gore is, aki úgy bukta el a választást, hogy félmillióval több szavazatot kapott ellenfelénél, a sorsdöntő floridai újraszámlálást pedig leállította a bíróság.

Akár őszinte volt a mosolya, akár nem, a vesztes mosolygott az első sorban, majd kezet szorított legyőzőjével. Büszkén feszített az idősebbik Bush (1924–2018), Barbara, az egykori first lady (1925–2018) előrébb tessékelte unokáit, Clinton előzékenyen helyet adott az ikerlányoknak. Laura asszony fogta a Bibliát, arra esküdött a férje, hogy megtartja és védelmezi az Alkotmányt. A békés hatalomátadás ritka a történelemben, de bevett gyakorlat Amerikában, mondta a hivatalba lépő elnök.

Búcsúzóul Bill és Hillary lekísérte a Bush házaspárt a lépcsősor alján várakozó limuzinig. Toporogva vártam, induljanak már a dolgukra, legyen vége a protokolláris udvariaskodásnak. Minden lelkesedés nélkül dideregtem az SNG-ponton (a Satellite News Gathering, a műholdas közvetítés rövidítése), a szabad ég alatt. Azután szólt a technikus, hogy a vonalban van Budapest, zsebre vágtam a sísapkát.

Nyolc évvel később nem fagyoskodtam. Tévén néztem, ahogy mandátumának lejártával Bush is megtisztelte kőkemény kritikusából lett utóda, Barack Obama beiktatását. Közben tudvalévőleg történt egy s más. Példátlan terrortámadások szeptember 11-én, áldatlan háború Irakban, pénzügyi válság. W. nem lett a média kedvence, finoman szólva. Keith Olbermann, az MSNBC kommentátora például olyanokat mondott róla, hogy fasiszta, hazaáruló, politikai gonosztevő.

Azóta a riporter nyilvánosan bocsánatot kért a volt elnöktől. Jócskán átértékelődött „a kis Bush” – ennyit biztosan elért a Fehér Házból ma távozó közveszélyes hazudozó, akinek hajmeresztő ámokfutása négy gyötrelmesen hosszú évig mérgezte a lelkeket. Egykori ellenfelei visszasírják a nem is oly régen kigúnyolt és megvetett Busht, a régi vágású embert, akinek bezzeg elvei vannak.

„Az utolsó republikánus” következetes nyugdíjas. Mellébeszélés nélkül elítéli a fehér felsőbbrendűség eszméjét, az összeesküvés-elméleteket, az elharapózó agresszív politikusi stílust, az indulatkeltést. Aggódik, amiért orosz titkosszolgálati segítséggel egymásnak ugrasztják honfitársait. Óv a konfliktuskereső protekcionista gazdaságpolitikától. Migránsellenes hisztéria helyett azt képviseli, a bevándorlók hozzájárulnak a fejlődéshez.

Két hete a 74 éves George W. Bush gyomorforgatónak nevezte, hogy a csőcselék betört a Capitoliumba. Üzent, elborzasztja a felelőtlenség, az intézmények és hagyományok iránti tisztelet hiánya. Így beszél egy konzervatív, gondoltam magamban, és egyszeriben más színben tűnt föl az a húsz év előtti, kicsit unalmas ceremónia. Ha fázott is a fülem, ünnep tanúja voltam.