korrupció;Boldog István;Kétpó;

2021-01-20 16:03:08

Poloskát talált Kétpó új vezetése a Boldog Istvántól örökölt irodában

A korrupcióval vádolt fideszes képviselőt sokan csak "bolond bakternek" szólították a háta mögött.

Virágné Lukács Gabriellát 2019 októberében választották meg a település élére. A műsorban elmondta, "valakik az év decemberében vásárolták és szerelték fel a lehallgatókészülékeket, amikor még a régi vezetés bejárt a hivatalba". 

Az összeállításban a helyiek mellett még megszólalt a szomszédos Kengyel település korábbi polgármestere is. Nagy Szilárd elmondta, hogy Boldog Istvánt többen "bolond bakternek" szólították azok közül, akik nem kedvelték a fideszes politikust. A hozzá lojális kör a "Főnök" néven emlegette.

A helyiek azt kifogásolták, hogy bár nem tudni, hány évig uralkodott, de egy munkahelyet sem tudott teremteni a fideszes honatya, holott az kellett volna. 

Mint korábban lapunk is beszámolt, már az ügyészség is vádat emelt ellene. A vádirat szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is.