Előfizetés

Aki megy és aki jön

Vannak kormányváltások, amelyek rendszert is váltanak. Ha 2022-ben sikerül, ilyen lesz a magyar is. Közel járt ehhez az amerikai elnökválasztás is. Ha nem is egy megkövesedett rendszert, de egy négy éves torz rendszerkísérletet, hatalomgyakorlási modellt kell sürgősen épeszűre váltani. Rájuk figyelve nem lombikban, hanem „in vivo”, élőben tanulmányozhatjuk, milyen, ha egy tekintélyelvű rezsim demokratikusba fordul. Rengeteg a különbség, de érdemes a receptúrát górcső alá venni, megnézni, mihez van nálunk is hozzávaló. Mert van, ami mindenütt hasonló. Például a meghatározó pillanatok jelképi ereje. A politikus munkarendje a hétköznapokban gyakran épp olyan szürke rutin, megszokás, sőt kényszerpálya, mint minden más szakma esetében. De vannak kivételes órák, napok, amelyeknek szimbolikus jelentése van. Caesar a Rubiconnál, IV. Henrik a Párizst megérő „mise” előtt. Hogy Kásler is értse: Árpádházi Béla herceg (bármilyen legyen is lelkesen kutatott génállománya) választ a korona és a kard között. Ilyenkor egy pillanatra megáll a történelem, a vetítővásznon kimerevednek a gesztusok. Ilyen pillanat, amikor egy ország első embere színre lép, vagy lelép onnan. Arany órák, amikor mindenki rá figyel. Trump a végnapjaiban véres karikatúrába sűrítette egész regnálását. Egy gyors kinevezéssel még biztosítani akarta magát a szövetségi bíróságban, az utolsó éjszakán kegyelmet osztogatott barátainak, forrpontra, az erőszakig hevítette az indulatokat. Mondhatnánk: túl vagyunk rajta - ha az ilyen egyszerű volna. Ha úgy adódik, nem lesz egyszerű Orbánékkal sem. A kinevezésekkel nem most kell bebiztosítaniuk magukat, azt már megtették. Kegyelmet sem kell sebtiben osztaniuk: az igazi kegyencek stiklijei bíróság elé sem kerültek. A változás esetére jóelőre lerakták a politikai és jogi aknákat, nem hagyták az utolsó hetekre. De lesznek még lehetőségeik. Áder mandátuma 2022 márciusában jár le. Nem fogják megtenni azt a szívességet, hogy az utódlást az új parlamentre hagyják. Vajon madzagolnak-e feladatot a jelöltjük lelkére, cserébe a kinevezésért? Hiszen a köztársasági elnök jogosítványai a váltás idejére valódi tartalommal telítődnek. Előzetes tárgyalások nyomán ő terjeszti a parlament elé a megválasztásra esélyes miniszterelnökjelöltet. Ha ezt nem szavazzák meg 40 napig, mert az elnök nem jól mérte föl a támogatottságot (vagy – amire még nem volt példa - nem akarta jól felmérni), akár fel is oszlathatja az új országgyűlést, és új választásokat írhat ki. Áderre sok mindent lehet mondani, de ezt azért nem lépte volna meg. Remélem, az utód sem. Trump alelnöke és a republikánus vezérkar végül nem állt a távozó elnök őrületei mellé. Ők nem főnöküknek integettek, amikor a visszatérést ígérő búcsúbeszéd után felszállt vele a repülő. Nem hallgatták vele a gép zúgása közben Sinatra slágerét, a „My way”-t, amelyet a volt elnök a maga heroizálására választott. Inkább Biden beiktatására mentek, a truccoló Trump helyett is. Nálunk hogy lenne? A pályát kevésbé vérlázító módon is lehet síkossá tenni. A választás után a régi kormány ügyvezetőként működik mindaddig, amíg az új megalakul. Hatáskörei korlátozottak, de mikor zavarta ez a Fideszt? 2018-ban április 8-án választottunk, és az új kormány május 18-án alakult meg, több, mint egy hónap ügyvezetés után, egy jóval egyszerűbb átmenetnél. De nem vég- és vészforgatókönyvekre buzdítanék, inkább olyanokra, amelyekkel egyáltalán el lehet jutni a győzelemig. Biden pl. nagyon tudatosan komponálta meg az első napot, élt annak szimbolikus erejével. Egyszerre hirdetett békét, nemzeti egységet, ugyanakkor határozott, radikális szakítást az előző rezsimmel. Úgy is mondhatnánk: nyugodt erőt. Ez a jó képlet: békét az állampolgárnak, bárhová szavazott, de kérlelhetetlen elszántságot a gyökeres változásban. Az utóbbi nemcsak frázis egy szép elnöki beszédben. Biden a beiktatása napján aláírt több mint egy tucat előre elkészített rendeletet, amelyek nagyon konkrétak, de egyben jelképesek is. Mindegyikük kijelöl egy-egy új irányt: felkészült védelem a járvány ellen, új együttműködés a világgal, környezetvédelem, válságkezelő szociális és gazdasági csomag. segítség az önkormányzatoknak és a munka nélkül maradtaknak. Na, ez az! Nálunk is készülnek az ellenzék közös szakprogramjai, ez nagyon jó, de nem elég. Máris meg kellene (és miért ne lehetne?) nevezni azt az öt vagy tíz intézkedést, amelyet a köztársaság kormánya az első nap, az első héten meglép vagy parlament elé terjeszt. Mert ez a szemléletes, ez a meggyőző és konkrét. Minimálbér és nyugdíjminimum emelés? A tankötelezettség helyreállítása? Családi pótlék, munkanélküli ellátás, többkulcsos adó, igazságtétel és jogorvoslat? Csatlakozás az európai ügyészséghez? Bármire esik a választás, az legyen nyilvános, legyen előre megvitatható. A kínai vakcináról majd kiderül, milyen, de ez a kínai mondás Lao-cétől biztosan igaz: „Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.” Az meg magyar szólás, hogy az első lépésnek nem a hossza, hanem az iránya a fontos. Meg kellene előre mutatni! 

A hiányzó vakcina hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy eddig sokkal több embert oltottak be Nagy-Britanniában, Izraelben és Oroszországban, sőt Kínában is, mint az Európai Unióban. Ezzel szemben a tény az, hogy Izraelben a lakosság 38 százaléka kapott oltást, Oroszországban azonban az átoltottság csupán 0,7 százalékos, ami kisebb, mint az Európai Unióban (ahol 1,65) és Magyarországon (ahol 1,43 százalék). Ráadásul az orosz sajtó szerint a hivatalos adatoknál valójában jóval kisebb számban adták be a vakcinát. A lakosság arányában egyébként Kína is elmarad mind Magyarországtól, mind az Európai Uniótól, mert ott körülbelül 1 százalékot oltottak be valamelyik kínai szerrel. Vagyis a miniszterelnök nyilván más újságot olvas. De melyiket? A Zsenmin Zsipaót? Azt is állította Orbán, hogy a cégek raktáraiban milliószámra áll a koronavírus vakcina, de Brüsszel nem adja ki az engedélyt, pedig azokkal már több millió embert beoltottak. Ezzel szemben a tény az, hogy egyedül a brit AstraZeneca kérelme fekszik az európai gyógyszerhatóságnál, a cég raktáraiban azonban nem áll milliószámra a vakcina, mert mint közölték, egyelőre heti kétmillió adagot képesek szállítani. Hogy a kínaiaknál mennyi van raktáron, azt talán még Orbán sem tudja, de az biztos, hogy egyik oltóanyaguk engedélyezését sem kérelmezték Brüsszelben. Talán abban bíznak, hogy Orbán külön kérelem nélkül is kiadja majd az engedélyt, hiszen ő mindenhez (is) ért. Azt állította továbbá a miniszterelnök, hogy egy komoly ország, mint Magyarország, nem engedheti meg magának, hogy kilincselnie kelljen vakcináért. Ezért a kormány elrendelte egy oltóanyaggyár felépítését. „Vakcina-ügyben nem leszünk még egyszer ilyen kiszolgáltatottak”. Ezzel szemben a tény az, hogy mire a magyar gyár a magyar fejlesztésű vakcinát elő tudja állítani, a világon már több tucat fajta oltóanyag áll majd rendelkezésre. Ellenben ha egy új vírus és egy új járvány ütné fel a fejét, akkor nem az lesz a döntő, hogy van-e vakcinagyárunk, mert akkor más oltóanyagot kell kifejleszteni, és ebben a tőkeerősebb országok, illetve a nagy gyógyszergyárak behozhatatlan előnyben vannak. De legalább gyárunk és Orbánunk lesz. Ha így megy tovább, örökké. Azt is állította Orbán (a csütörtöki Európai Uniós csúcs után az ottani viselkedési, tárgyalási kultúráról), hogy „26 ország ül ott, ez 26 különböző kultúra”. Ezzel szemben a tény az, hogy nem 26, hanem 27. Lehet, hogy Orbán már eggyel kevesebb országgal számol? Vajon melyik lehet a következő kilépő? Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy pécsi virológusok szerint akkor érdemes beadatni a kínai vakcinát, ha azt az uniós gyógyszerhatóság engedélyezi), hogy Magyarországnak megvan a saját hatósága, és nem gondoljuk, hogy az uniós hatóság bármivel is megbízhatóbb, mint a magyar. Ezzel szemben a tény az, hogy a brit gyógyszerhatóságról mégiscsak ezt gondolják, mert az AstraZeneca oltóanyagára mindenféle magyar vizsgálat nélkül adták ki az engedélyt. Passz. 

Csontzene

Bár attól (egyelőre) nem kell tartani, hogy a Zeneakadémia épülete hotel lesz vagy kaszinó, annyi bizonyosnak tűnik, hogy az 1875-ben alapított Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem sem fogja megúszni a fenntartói modellváltást, és kap majd a nyakába egy olyan alapítványt, amelynek néhány kuratóriumi tagja (háttér)zenét csak szolgálati autóban vagy az Adrián, jachton hallgat, esetleg annyi kapcsolódása van a zeneirodalomhoz, hogy Mefisztóval vallja: „Eladó az egész a világ.” A Zeneakadémiát korábban már tervezték összevonni a Magyar Állami Operaházzal és a Müpával, utóbb négy művészeti egyetemmel gyúrták volna egybe – mottó: ez is művészet, az is művészet –, ám a rektorok tiltakozásán túl akkor néhány józanabb kormánybiztos, a Magyar Művészeti Akadémia több bölcsebb tagja meg tudta fékezni a megvadult elefántot. Ám lassan minden egyetem sorra kerül, a Színművészeti látványos ledarálása után a modellváltás árnyéka rávetült a Zeneakadémiára is. Emiatt a minap Vigh Andrea rektor a Zene-Kar szakmai lap hasábjain próbált meg észérveket felhozni amellett, hogy a művészetoktatás minden országban állami prioritás, a művészetet mindig az állam – a fáraó, a király vagy köztársaság – pénzelte, meg egyébként is: kicsi a zeneművészeti egyetem ahhoz, hogy kimutatható gazdasági haszonnal járjon a modellváltás. Ám az észérveknek itt már nincs keresnivalójuk, ez a Zene-Kar című lapot tovább olvasva is megállapítható. Csak egy történet: miután a Magyarság Háza Szentháromság téri épületét a budai Várban megkapta a Pénzügyminisztérium, előbbi beköltözött a pesti Duna Palotába, a hatvanéves Duna Szimfonikus Zenekar otthonába. A zenekar „helyproblémáira” Kásler Miklós emberminiszter december 23-án talált „megoldást”: a zenekart az évad végével megszünteti.