felsőoktatás;

2021-01-25 06:40:00

Az Orbán-rendszer uralni akarja a felsőoktatást

Az állami felsőoktatási intézmények kiszervezése része annak a folyamatnak, amely a Fidesz 2010 óta lépésről vitt véghez. Nemcsak megtörik az autonómiát, de el is foglalják az egyetemeket.

Első pillantásra meghökkentőnek, derült égből villámcsapásnak tűnhet az Orbán-kormány legújabb törekvése, vagyis az állami egyetemek – köztük már a nagy vidéki tudományegyetemek – futószalagon történő átadása vagyonkezelő alapítványok. Ez együtt jár azzal, hogy a „magánosított” intézmények kuratóriumaiba fideszes politikusok vagy a kormánypárthoz lojális üzletemberek kerülnek. Ám ha áttekintjük az elmúlt tíz év, sőt az azt megelőző időszak történéseit, talán nem is lesz annyira meglepő a végkifejlet.

Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy az Orbán-rendszer uralni akarja sok minden más mellett a felsőoktatást is. Ehhez viszont meg kellett gyengítenie az egyetemi autonómiát. Az egyik első lépés volt a szabad rektorválasztás megszüntetése, ami ellen az azóta megszelídített Magyar Rektori Konferencia is hevesen tiltakozott. Akkor – 2013 tavaszán – még úgy vélték, ha az egyetemek nem választhatják meg maguk felelős vezetőiket – helyettük a felsőoktatásért felelős miniszter dönt –, az akár morális válságot is előidézhet az intézmények irányításában.

A miniszteri önkény egyik legékesebb példája a Debreceni Egyetem jelenlegi rektora, Szilvássy Zoltán 2013-as megbízása volt, akinek kinevezését Balogh Zoltán miniszter annak ellenére terjesztette a köztársasági elnök elé, hogy az egyetem szenátusának kétharmada a másik jelölt, Paragh György pályázatát támogatta. Előrelátó döntés volt: a Debreceni Egyetem most szó nélkül veti alá magát a kormányzati akaratnak.

Majd jött a kancellári rendszer, ami kettős irányítást hozott létre az egyetemek élén: a rektor csak az „akadémiai ügyekért” felel, minden más – az intézmény működtetése, gazdasági, pénzügyi helyzete, jogi, igazgatási, munkaügyi tevékenysége – a miniszter által kijelölt kancellár hatáskörébe tartozik. Mindezt úgy kényszerítették rá a felsőoktatásra, hogy a Fidesz 2005-ben – amikor Magyar Bálint SZDSZ-es tárcavezető gazdasági tanácsokat akart a szenátusok mellé – az autonómiát védve hevesen ellenezte, hogy az egyetemeken külön szerv foglalkozzon a vagyongazdálkodással. Tíz évvel később viszont már nem elégedtek meg a kancellári rendszer bevezetésével, az egyetemek nyakába ültették az öttagú konzisztóriumokat is, amelyekbe három tagot – a rektor és a kancellár mellé – a felsőoktatásért felelős miniszter delegál.

Még ezen felül is akadt jó pár, az egyetemi autonómia felszámolásának irányába tett „apróbb” lépés, mint a tandíjmentes férőhelyszámok központi meghatározása; szakok, képzések törvényi erővel, ideológiai alapon történő megszüntetése; a felsőoktatás minőségbiztosításáért felelő Magyar Akkreditációs Bizottság szerepének gyengítése, a kormány világnézetével ellentétes értékeket valló Közép-európai Egyetem (CEU) elüldözése.

A közvetlen politikai-állami befolyás azonban még mindig nem lehetett teljes; a rektorok például még mindig inkább egyetemi emberek, mint politikusok. Így jutottunk el odáig, hogy nemsokára az állami egyetemek többsége az Orbán-kormány által alapított vagyonkezelő alapítványok kezében kerül, amelyek legfőbb döntéshozó testületeiben, a kuratóriumokban ott ülhetnek egykori és jelenlegi fideszes miniszterek, államtitkárok, kormánybiztosok, polgármesterek, országgyűlési képviselők, a kormány holdudvarába tartozó gazdasági szereplők (erről lásd keretes írásunkat).

Ha még visszább lapozunk a legújabb kori politikatörténet könyvében, kiderül: az egyetemek elfoglalásával a miniszterelnök egy több évtizedes hibát korrigál. Orbán Viktor 2002-ben megjelent politikai életrajzában – amit Debreczeni József írt – olvasható egy részlet, amelyből kiderül, hogy a Fidesz első embere már 1994-ben is hibának tartotta, hogy Antall József miniszterelnök a rendszerváltás után nem épített ki egy „világos infrastruktúrát a jobbközép politikának”, amely a kormány bukása esetén – ami be is következett 1994-ben – „materiális örökségül” szolgálhatott volna.

„Nincs egy tanszék ebben a nyavalyás országban, ahol azok az emberek ülnének ma, akik szellemileg egy kormányváltást elő tudnának készíteni. Nincs egy lap. (...) Nincs se rádió, se tévécsatorna. Egy sincs” – panaszolta Orbán Debreczeninek 1994 nyarán. Tanult a hibából: akár lesz jövőre kormányváltás, akár nem, most már van lap is, rádió is, tévé is, „tanszék” is. Nem is egy.