oltási terv;logisztika;

2021-01-28 06:28:45

Hamu, Covid és a rend

Szokatlanul hűvös volt 2010 április eleje Tokióban. Az elővárosi vasúti társaság éppen ott tartotta éves konferenciáját. Mindenki készült a hidegre, a franciák, a németek, a norvégok, sőt az izraeliek és az olaszok is, az írekről nem beszélve, szóval mindenki, kivéve engem, aki amúgy (otthon hagyott) télikabátokkal jól ellátott magyar elnöke voltam a társaságnak. A cseresznyevirágzás közben esett a hó, a parkokban kékre fagyott ajkú japán nők gyönyörű kimonókban sóhajtoztak és megilletődötten tipegtek a nyíló szirmok csodája láttán. Záróértekezletünk után siettünk vissza a Maronouchi szállodába, amikor elért bennünket a hír: ismét kitört az izlandi Eyjafjallajökull vulkán, ezúttal a légiközlekedést is leállították, egyelőre csak Európa irányában.

A kezdeti pánik leírhatatlan volt. A repülőtereket megszállták, a légitársaságok telefonjai folyamatosan csörögtek, de választ arra, mikor mi fog történni, senki sem tudott adni. Pár nap után – a levegővel együtt - tisztulni kezdtek a repülési kilátások. Társaságunk magva minden este találkozott, híreket cseréltünk. Innen tudom, hogy amíg a mi, békeidőben kiváló finn társaságunk telefonjai végéről már a bűbájos mosi-mosi (halló) hang is eltűnt, vagyis információs rendszerük összeomlott, addig a németek, a skandinávok és az angolok egyre nyugodtabban tűrték a várakozást. Rövidesen megtudtuk, hogy társaink – nagyjából a harmadik nap végére - sms-ben kaptak tájékoztatást arról, hogy a várólistán hányadikok. Továbbá, ha ez a mindennap kétszer közölt szám 200 közelébe ér, menjenek a reptérre.

Sorra búcsúztak el tőlünk, a német ment először, északír társunk utolsó előttinek, és mi a finn-magyar sorsközösség jegyében maradtunk. Addigra már beköltöztünk egy aprócska szobába, rövidesen a klausztrofóbia elől a hegyekbe menekültünk egy onsen (fürdő) nevű intézménybe, ahol három napon át égésközeli élményeket szereztünk a forróvízben. Ám se ételről, sem ruháról nem kellett gondoskodnunk. Végül elértük a finneket. Rendes jegyet már nem kaptunk, drágábban kellett venni, de mindegy, indultunk haza, hurrá. A repülés kényelmesen telt, a gépben több üres ülés is volt, ami újabb szervezési hibákra utalt. A németek és a skandinávok információs rendszere jól működött, a finneké kicsit lazán.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy egy kórházi orvos arról írt: a félig felhasznált Covid vakcina ampullákat kidobják, miután nincs ott helyben tartalék engedélyes páciens (érvényes várólista), a rendszer ugyanis nem így működik. A jelenség önmagában fontos. Lehet, hogy összesen 20 megkezdett ampulláról van szó, a bekövetkezett kár talán nem is jelentős. Ám a tömeges oltás és sorban állás számos időszak jól ismert problémája, gyakorlati és matematikai megoldások, logisztikai tankönyvek állnak rendelkezésre.

Három alapvető tényező koordinációja a nyilvánvaló feladat. Kiket, mivel, hol kell beoltani? Legfontosabb az oltandó emberek sorba állítása. A sorok pontos kialakítása bizonyos elvek mentén történik, a sajtó ezt oltási tervnek nevezi, a lényeg, hogy az ilyen-olyan szempontok szerint jól elrendezett oltandók sorszámmal és telefonszámmal rendelkezhetnek. Pusztán innen nézve a nagyon öreg és reszketeg páciens és az éppen nyugdíjba menő között sokféle különbség lehet, de a logisztikai megoldásban a különbség csak annyi, hogy az egyiknek 2003, a másiknak pedig 1 125 000 a sorszáma.

Vakcina ugyan nincs még elég, de heteken belül lesz, sürgető tehát a pontos sorba rendezés. Itt most nem játszik szerepet az, hogy sokan nem regisztráltak, mert majd fognak, s akkor rájuk is ugyanezt a módszert lehet alkalmazni. Mivel sokféle helyszínről van szó, ezért – centralizáció, végre - központilag kell gyűjteni, rendezni és visszaosztani az adatokat, amelyek egyszerre jelentenek vakcina adagot, sorszámot, helyszínt és szállítási feladatot. Heves vita folyik a különféle vakcinák jóságáról, ez a szakemberek dolga. Az a benyomásom, ha a mostani népi ellenállás mellett a kínai és az orosz (hatásos, de nem elfogadott) szereket erőlteti a kormány, annak nyoma nem annyira a mellékhatásokban, hanem a választási eredményekben lesz kimutatható. És különben: másfél millió nemolyanrossz kínai vakcinát be tudnak adni elég gyorsan, elég ütemesen? Megvannak a telefonszámok?

Mire a megfelelő logisztikai rendszer kialakul, lesz elég oltóanyag. Ha itt az oltóanyag, de nincs logisztikai rend, az baj. Bízom a kormányban, amelynek kétféle erős ösztönzése is van a veszélyes helyzet kezelésére: nem akar rosszat tenni a lakosságnak és nem akarja elveszíteni a választást. Éppenséggel maradt még tennivalója. A médiában agyondicsért pilot projektek néhányszáz embert érintenek, nem relevánsak, a háziorvosok ki-bekapcsolása fokozza a káoszt, a választási szavazóhelységek oltóközpontokká alakítása kétségkívül lehetőség, de akkor most valóban átalakulnak ezek a helyek, vagy csupán a híradóban szól a fanfár? Két-három héten belül valóban tömeges oltásokra kell sort keríteni. Volt már ilyen az elmúlt évtizedekben.

Kétségek között hánykolódva többször is (kölcsönözve a kifejezést) azt írtam, hogy a mi politikai elitünk mintha nem felejtene és nem tanulna. Veszedelmes optimizmus. Végignézve a nagy múltú népegészségügyet akár a zöldkeresztesektől kezdve, a félelmem inkább az, hogy igazgatási elitünk felejt és nem tanul. De ne legyen igazam, egy hónapon belül jöjjön a frappáns cáfolat.