Oroszország;Dmitrij Medvegyev;

- Medvegyev: Oroszország felkészült a világhálóról való lekapcsolására

Egyelőre nincs előjele annak, hogy ez be fog következni – tette hozzá.

Oroszország jogi és műszaki szempontból is felkészült a globális internetről való lekapcsolására, de egyelőre nincs előjele annak, hogy ez be fog következni – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke orosz újságíróknak egy hétfőn több helyen megjelent interjúban.

„A technológia készen áll erre. A törvényhozás szintjén is megszületett már minden döntés, de ez nem lenne egyszerű és én nagyon nem szeretném. Én egyelőre, őszintén szólva, nem látom előjeleit ennek, mert ez kétélű fegyver”– nyilatkozott a volt elnök és ex-miniszterelnök.

Álláspontját azzal indokolta, hogy egy ilyen lépés intézkedéseket váltana ki orosz részről is, emellett az ország valódi és idézőjeles barátai az internetet aktívan használják a saját nézeteik terjesztésére és aligha mondanának le erről az eszközről.

Medvegyev szerint Oroszországnak kész terve van arra az esetre, ha az Egyesült Államok lekapcsolná az orosz internetet. Emlékeztetett rá, hogy a világháló irányításához szükséges „kulcsjogok” amerikai kézben vannak.

Példaként hozta fel, hogy régóta felmerült már Oroszországnak a SWIFT nemzetközi bankközi tranzakciós rendszerről való leválasztásának gondolata, ezért, erre az esetre felkészülve kénytelen volt egy saját informatikai rendszert kiépíteni.

„Potenciálisan ugyanez megtörténhet az internettel és akkor nem lesz hozzáférésünk a háló fő csomópontjaihoz”– mondta.

Medvegyev hozzátette, hogy Oroszország törvényt dolgozott ki annak érdekében, hogy szuverén módon irányíthassa saját szegmensét az interneten. Rámutatott, hogy az államigazgatás és rengeteg társadalmi funkció a világhálóra támaszkodik.

Mint mondta a törvény szükség esetén lép életbe. Elismerte, hogy a hatályba lépése problémákat okoz majd, mert az átállítás időbe fog telni, de megfogalmazása szerint a Runet (az internet orosz szegmense) „működésének autonómiáját helyre lehet állítani, vagy létre lehet hozni”.

Medvegyev azt mondta, hogy Oroszországban jelenleg az összes közösségi oldal blokkolás és forgalomlassítás nélkül működik, ám ha ezek magatartása barátságtalanná válik és elutasítják az orosz információk közlését, akkor Moszkvának van eszköze ahhoz, hogy hatást gyakoroljon rájuk. A hozzáférés megakadályozását „nagyon kemény, radikális” lépésnek nevezte, a lelassítást „potenciálisan működőképesnek”, hozzátéve, hogy nem szeretné, ha ilyesmihez kellene folyamodni. Megjegyezte, hogy hasonló megoldásokon más országokban is gondolkodnak.

Valójában egyébként a Microsoft tulajdonában álló LinkedIn szakmai közösségi oldal 2016 óta nem érhető el Oroszországból, miután egy helyi bíróság szerint megsértette az adattárolásra vonatkozó, 2015-ben elfogadott törvényt, amelynek értelmében Oroszországon belül kell tárolni az orosz állampolgárokra vonatkozó összes adatot.

A csalók az unión belüli utazásokhoz árulják a PCR-teszteket.