Olaszország;kormányátalakítás;

2021-02-02 10:01:53

Olaszország a kormányalakítási tárgyalások eredményére vár

Az olasz államfő kedden várja a korábbi kormánytöbbség pártjainak válaszát arra, hogy meg tudtak-e állapodni a folytatásról, harmadszorra is Giuseppe Contéval a miniszterelnöki székben, ellenkező esetben a szakértői kormány lehet a megoldás - jelentette a helyi sajtó.

Sergio Mattarella elnök kora délután fogadja a képviselőház elnökét, Roberto Ficót, akit pénteken bízott meg a kormányalakítási konzultációk újabb körével. Sajtóforrások szerint eredmény hiányában az államfő akár további időt adhat a kormányalakításra, vagy a szakértői kormány létrehozásának útjára tér át.

Roberto Fico feladata volt felmérni, hogy a korábbi kormánypártok, vagyis az Öt Csillag Mozgalom (M5S), a baloldali Demokrata Párt (PD), a szintén baloldali Szabadok és Egyenlők (LeU), az utolsó napokban alakult Európaiak formációja, valamint a kormányválságot kirobbantó Élő Olaszország (IV) meg tud-e állapodni a folytatásról. A pártok nyilatkozataikban az egymás iránti nyitottságot hangoztatták, a közös kormányprogramról tartott értekezletek azonban - sajtójelentések szerint - vitába fulladtak. Kedden még további megbeszélést tartanak.

Kritikus pontnak továbbra is a miniszterelnök személye számít: a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország nemet mond a kormányt múlt heti lemondásáig vezető Giuseppe Contéra, miközben az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt ragaszkodik a Contéval való folytatáshoz. Kiszivárgott információk szerint Matteo Renzi - aki régebben maga is volt miniszterelnök - "egyre magasabbra helyezi a lécet", jelentős reformokat és radikális minisztercseréket követel. Sokatmondóként hangzott Renzi kijelentése, miszerint reméli, hogy a hét végére új kormánya lehet az országnak. Az államfő már korábban rámutatott, hogy az Élő Olaszország támogatása nélkül nem adott a balközép kormány többsége.

A Corriere della Sera című napilap még mindig a harmadik Conte-kormány megalakulását tartja a legvalószínűbbnek, de egyáltalán nem zárja ki egy intézményes, szakértői csapat kialakítását sem. A legtöbbet emlegetettek között Marta Cartabia, az alkotmánybíróság volt elnökének neve is szerepel.

A jobbközép Il Giornale akadályfutásnak nevezte a kormányalakítást, úgy vélve, hogy maga Giuseppe Conte is tudja, hogy ha kormányon marad, a korábbinál is "gyengébb és zsarolható" lesz. A balközép La Repubblica szerint a kormányegyeztetések "vétók kereszttüzében az utolsó levegővételig tartanak".

A római Il Messaggero felmérése rámutat, hogy az olaszok nem értik a válságot: 69 százalékuknak a rendfenntartó erőkben van a legnagyobb bizalma, 67 százaléknak a pápában, 58 százaléknak a köztársasági elnökben, és csak 9 százalék bízik a pártokban. A napilap közli, hogy decemberben százezren veszítették el munkájukat, köztük 99 százalék nő volt.

A választásokat sürgető Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép koalíció elnöke kedd reggeli interjújában kijelentette: "a helyzet teljesen világos, ha a kormánynak nincsen többsége, álljon félre. Elég volt bársonyszékekért, minisztériumokért, utolsó hatalmi sámliért vívott harcból, elég volt a szenvedő olaszok megcsúfolásából. A választás jelenti az első számú utat, adjuk vissza a döntést a népnek!"

A 2019 szeptemberében alakult második Conte-kormányból az Élő Olaszország január 13-án vonta ki minisztereit. Giuseppe Conte január 26-án nyújtotta be lemondását. Sergio Mattarella államfő január 27. és 29. között a parlamenti pártokkal konzultált, majd Roberto Ficót bízta meg a folytatással.