Ludwig Múzeum;

2021-02-16 09:30:00

Idénre is nagy tervei vannak a Ludwignak

Változatos projektekkel készül az évre a Ludwig Múzeum, amely hétfőn adta közzé 2021-es programtervét.

Változatos projektekkel készül az évre a Ludwig Múzeum, amely hétfőn adta közzé 2021-es programtervét. Az intézmény gyűjteményéből készült új válogatás, az Időgép egész évben látható, s várhatóan tavasszal találkozhat a közönség a 2020 végén nyílt, Barabási Albert-László kutatólaborjához kötődő kiállítással, valamint Konok Tamás életművével. Ezt követően tervezik a tavaly elhalasztott Lassú élet. Radikális hétköznapok című nemzetközi kiállítást, és a szintén nemzetközi együttműködésben megvalósuló Spatial Affairs című tárlatot, amely a fizikai és digitális jelenlét kapcsolatával foglalkozik. Nagylátószög címmel rendeznek kiállítást a magyar film születésének 120. évfordulójára, és tárlat nyílik Frey Krisztián, a magyar neoavantgárd képzőművészet kiemelkedő képviselőjének életművéből.

A Budapesten rendezendő Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérő programjaként kortárs művekből rendeznek kiállítást a témában; ismét az intézmény ad helyet az Esterházy Art Award short listjére került alkotásoknak, és az eddigi gyakorlat szerint koordinálják a 17. Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjának kiállítását.