halálos gázolás;

2021-02-15 12:46:38

Vezetés közben elaludt és halálos balesetet okozott egy 25 éves férfi Rudabányán

Vádat emeltek a sofőr ellen.

A Miskolci Járási Ügyészség közleményében azt írta, hogy a 25 éves férfi egy évvel ezelőtt a kora reggeli órákban, Rudabánya belterületén közlekedett személygépkocsival. Menet közben fáradtsága miatt elaludt a volán mögött és a járművel letért az úttestről, majd egy vaskorlátnak ütközött.

A vádlott ezt észlelte, de már elvesztette uralmát a gépjármű felett, azzal egy vízelvezető árokban haladt tovább, majd nekiütközött a gyalogos járdán kiépített lépcsőnek. Innen sodródott tovább egy autóbuszmegállóba, ahol elütötte az ott várakozó nőt, aki súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt.

A Miskolci Járási Ügyészség a 25 éves férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottra felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.