választások;katalánok;

2021-02-15 18:10:00

Keserédes győzelemmel zárult a katalóniai választás

A katalán szocialisták végeztek ugyan az élen a vasárnapi választáson, de a függetlenségpárti erők együttesen abszolút többséget szereztek. A barcelonai fejleményektől függ a madridi kormány sorsa is.

Történelmi körülmények között történelmi eredmény született a vasárnapi katalán előrehozott választásokon. A világsajtót is körbejárták a választási körzetek fotói, ahol a biztosok talpig védőruhában, akárcsak egy kórházi Covid-osztályon, várták a szavazókat. A különleges biztonsági intézkedésekre szükség is volt, hiszen a voksolás utolsó óráját az igazoltan fertőzöttek és karanténra kötelezettek számára tartották fenn, amire a járvány közel egy éves történetében még a világon sehol sem volt példa.

A részvétel mégis – legalábbis helyi mérce szerint - igen alacsony, 54 százalékos volt, ez 26,5 százalékkal alacsonyabb a 2017-es részvételhez képest. A tét viszont annál nagyobb, hiszen a függetlenségpárti erők győzelme esetén borítékolni lehetett nemcsak azt, hogy a szecessziós törekvések továbbra is a regionális kormányzat politikájának középpontjában maradnak, hanem azt is, hogy a madridi Pedro Sánchez vezette koalíciós kormány helyzete is meginog, ami a pandémia közepette nemkívánt újabb spanyol politikai válságba torkolhat.

A függetlenségpárti erők pedig jelentős győzelmet arattak, ezúttal abszolút többséget szereztek a barcelonai törvényhozásban, ami történelmi eredménynek számít. A legutóbbi választáson, 2017-ben, a sikertelen, a madridi kormány által meghiúsított függetlenségi referendum után összességében 47,5 százalékot értek el, ezúttal viszont meghaladták az 50 százalékot, abszolút többséget szerezve, ami ugyancsak precedens nélküli.

A Katalán Szocialista Párt (PSC), amelynek listavezetője a madridi Sanchez-kormány legnépszerűbb tagja, Salvador Ila egészségügyi miniszter volt, megnyerték ugyan a választást, de csodát nem tudtak tenni. A PSC a voksok 23 százalékával 33 mandátumot szerezett, szinte megduplázva három évvel korábbi 17 mandátumainak számát, de kormányt alakítani nem tudnak. A baloldali erők összességében lehengerlő többséget, 83 mandátumot szereztek meg a 135-ből, ám Katalóniában nem az ideológia az elsődleges rendezőelv. A függetlenségpártiak 74 mandátumot tudhatnak magukénak (2017-ben 65-el alakítottak kormányt), a spanyol egység mellett kiállók pedig 61-t.

Sánchez miniszterének, Salvador Illának bár esélye sincs kormányt alakítani, hiszen a függetlenségpárti formációk, beleértve a madridi kormányt támogató Köztársasági Baloldalt (ERC) is, a kampányhajrában írásban fogadták meg, hogy semmilyen szín alatt nem segítik a szocialisták kormányalakítását, hétfőn közölte – nem lép vissza, megpróbálja tető alá hozni saját koalícióját.

Igaz ugyan, hogy matematikailag tiszta a helyzet, a függetlenségpárti koalíció létrehozása mégsem tűnik sétagaloppnak, hiszen a két nagy párt, az ERC és a Brüsszelbe menekült Charles Puigdemont volt elnök pártja, az Együtt Katalóniáért (JxC) között komoly rivalitás és feszültség van. Az ERC 33, a JxC 32 mandátumot szerzett, a radikális Nép Egység (CUP) pedig 9-t. A köztársaságpárti ERC jelöltje a Generalitat elnökségére Pere Aragonés, aki az eredmények láttán máris felhívást intézett az európai uniós intézményekhez, és támogatást kért egy katalán függetlenségi referendum megszervezéséhez. Puigdemont JxC-ja a korábbi kulturális minisztert, Laura Borràst indította listavezetőként, aki szintén a függetlenség elérését nevezte legfőbb céljának. A választási eredmények alapján úgy fogalmazott, "még sosem volt ilyen szilárd alapjuk ahhoz, hogy felépítsék, amit ez a nép szeretne, ha felépítenének együtt."

A katalán jobboldal rendkívül meggyengült. Az előző választást 36 mandátummal megnyerő Ciudadanos ezúttal csak 6 helyet szerzett a regionális törvényhozásban, a Néppárt 3-re gyengült. A történelmi eredmények sorához viszont az is hozzátartozik, hogy a szélsőjobb VoX is képviselőt – mégpedig 11-t - küldhet a regionális parlamentbe.

A barcelonai kormányalakítás a madridi kormányt is maga alá temetheti, hiszen az ERC nélkül nincs minimális többsége sem a Sanchez-kabinetnek.

Noha sorozatban nyernek választást a függetlenségpárti erők, a legújabb, január 29-én nyilvánosságra hozott felmérés szerint is az összlakosság szintjén kisebbségben vannak (44,7 százalék) azok, akik Katalónia függetlenedését támogatnák.