A portál nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyben a múlt hét végén több mint 80 EP-képviselő sürgette a Bizottságot, hogy tegyen konkrét lépéseket a magyar és a lengyel sajtószabadság védelmében. A felhívás kiemeli, hogy a Klubrádió csaknem 20 év működés és 10 évnyi szakadatlan jogi birkózás után némul el egy olyan országban, ahol a sajtóorgánumok 80 %-a a hatalom embereinek a kezében van. Az aláírók hangsúlyozzák, hogy itt megint a média sokszínűségét érte támadás. Ám arra is figyelmeztetnek, hogy egyes kormányok még a koronaválságra hivatkozva sem számolhatják fel a független sajtót. Hiszen azon keresztül igazából a jogállam sorsa a tét.
Ugyanakkor a Fidesz is köröztetett egy jegyzéket az Európai Néppárton belül, azt állítva, hogy a Klubrádió hamis híreket terjesztett és többször is hamisan állította be a dolgokat. A jelentés rámutat, hogy ez az ügy fogas kérdés Brüsszel számára, mert Magyarországon független újságíróknak és ellenzéki politikusoknak tele van a hócipőjük nemcsak az Orbán-kormánnyal, hanem a Bizottsággal is, mivel az EU szóban nagy híve az önálló médiának, ám nem sokat csinál, amikor az tényleg veszélybe kerül.
A hagyományos rádiókészülékekben elhallgatott a Klubrádiót, ám közben a Bizottság azt mérlegeli, hogy emiatt szerződésszegési eljárást indít a magyar kormány ellen. A tudósító ott volt vasárnap este a Bokor utcában és úgy értékeli, hogy végjáték keserűre és egyben szarkasztikusra sikeredett. Egy munkatárs ugyanis hóhérruhában és –csuklyában nyomta ki éjfélkor a főkapcsolót. A maszkján az állt: NER, ami a kiépülőben lévő magyar tekintélyuralom Orwellhez elnevezése.
De a bakó csak a jobboldali-populista Orbán Viktor törvényét hajtotta végre, miután nem hosszabbította meg a sugárzási engedélyt a kizárólag a hatalom fenntartás nélküli követőiből álló Médiatanács. A birodalomban azt csicsergik a verebek, hogy más adókat sokkal keményebb dolgok miatt sem sújtottak ilyen súlyos következményekkel. Merthogy szakadatlanul zengik Orbán dicshimnuszát.
Ilyesmire a Klubrádió sosem vetemedett. Sokkal inkább helyet adott a cenzúrázatlan vitának. Ami nem mindenkinek a gusztusa, de a betelefonálós műsorai miatt népszerű volt, és a kormányfő tábora is szabadon elmondhatta a véleményét. Időnként félmillióan hallgatták, pedig a hatalom utasítására csak Budapesten és környékén lehetett fogni.
Hogy most az internetre kényszerül, az hatalmas hátrány. Sok nyugdíjasnak túl bonyolult átállni, és nem is mindegyikük engedhet magának akkor befektetést, amit egy internetes rádió jelent. Mindenesetre a száműzetéssel tovább szűkül a magyar sajtó amúgy is sanyarú képet mutató sokszínűsége. A Bizottság malmai pedig csak lassan őrölnek. Az uniós jog elvileg érvényesíti a polgári és szabadságjogokat, csak valahogy Orbánnal szemben sorozatosan tehetetlen.
FAZ
A Klubrádió frekvenciaengedélyének megvonása után aggasztónak tartja a magyar sajtó állapotát a német jobboldali lap. Mint írja, az összkép lesújtó, mivel a kormány sorra vonja ellenőrzése alá a szerkesztőségeket. Az azonban mégsem könnyű kérdés, hogy a hatalom mennyire volt benne az utolsó ellenzéki adó analóg műsorának leállításában. Merthogy a kifogások többsége teljesen jelentéktelennek minősül, viszont az tény, hogy hét éve három napon át hatósági jóváhagyás nélkül sugárzott az adó, még ha végén meg is nyerte az idevágó jogvitát.
Viszont az biztos, hogy a Klubrádió élesen szembement a kormánypolitikával és a váltást meg fogja érezni, hiszen már idáig is a hallgatók tartották fenn, ám nem tudni, hogy közülük hányan állnak át az internetes programra. Miközben tény, hogy ha egy rádió több ízben vagy jelentősen megszegi a szabályokat, akkor nem számíthat automatikus szerződéshosszabbításra, mert ezt írja elő a törvény. Az elemzés ugyanakkor kétségbe vonja, hogy a kormánynak érdeke volt elnémítani a rádiót, hiszen azt nem hallgatták a Fidesz pártolói.
Ugyanakkor a kommentár jogosnak tartja a kételyt, mármint hogy mennyire semlegesek az állami intézmények, miután a miniszterelnök az eltelt 10 évben minden hatóságot saját ellenőrzése alá vont – mamelukok útján. A választási győzelmek birtokában joga van arra, hogy meghatározza a politikát, de az urnáknál elért siker alapján sem pártok, sem politikusok nem vehetik úgy, hogy az ország az ő hitbizományuk.
Ennek megfelelően a sajtó kellőképpen viharvert. Elesett az Index, a Népszabadság, az Origo, de idetartozik a Magyar Nemzet is, Simicska kapitulálása után. Létezik még független tájékoztatás, ám leginkább már csak a világhálón. A KESMA-nál Orbán megbízottai szabják meg az irányt. A MTVA-t és az MTI-t pedig rohammal foglalta el a Fidesz, még 2010-ben.
A lengyel kormány azt akarja, hogy a sajtó nemzeti és erkölcsös legyen, de még jobb, ha emellett állami kézben van. Azaz a hatalom igyekszik még jobban benyomulni a médiába, a magán kiadványokat pedig a tervezett adóval próbálja a margóra szorítani. Kaczynski szerint ugyanis baj van a szólásszabadsággal, bár ő úgy ítéli meg, hogy a konzervatívok nem mondhatják el a véleményüket minden megkötés nélkül.
A hatalmas tiltakozás egyik részvevője, az egyik táborhoz sem tartozó országos napilap, a Rzeczpospolita főszerkesztője úgy véli, hogy itt a független sajtót kívánják központi ellenőrzés alá helyezni, illetve a hatalom szolgálólányává tenni. Úgy hogy az igazságszolgáltatás után most a média önállóságáért folyik a küzdelem.
De már akkor megindult, amikor a 2015-ös hatalomátvétel után a PiS saját embereivel tömte tele a köztévét és –rádiót. Az állami hirdetéseket is célirányosan helyezték el. A párt egyúttal meghirdette a média visszalengyelesítését, merthogy sok orgánum külföldi tulajdonban található. A rendszer igazi ura számára itt a nemzeti szuverenitás és az erkölcs forog kockán. Azt mondja, főleg német kiadványok roppant mód demoralizálják az ifjúságot.
A hatalom egyre nagyobb befolyást gyakorol az újságírásra. Emellett különösen aggasztó, hogy a készülő adó egy részéből – magyar mintára – a „közeli” médiát finanszíroznák. Miután Kaczynski azt koppintja, amit Orbán csinál.
A Visegrádi Csoportot nem lehet keleti tömbnek tekinteni – írja az elemzés a V4-es formáció megalakulásának 30. évfordulóján. Sok ok persze nincs az ünneplésre, viszont az EU-nak érdemes megszívlelnie bizonyos dolgokat. Merthogy a regionális szövetség messze nem olyan egységes, mint amennyire sokszor annak látszik. Mindazonáltal nagy felhajtást nem szorgalmaz Brüsszel, de a négy fővárosban sem éppen túlságosan rózsás a hangulat.
A régió és a nyugati partnerek már jó ideje elidegenedtek egymástól. A legújabb viszály az volt, amikor a jogállami vitában Magyarország és Lengyelország vétózott és ezzel válságba taszította az uniót. A visszafogottságot indokolja továbbá, hogy a szervezet sok érdemit nem tud felmutatni az eltelt 3 évtized alapján. Többnyire nem működött motorként. Keleten a rendszerváltás után eleve ellenérzések mutatkoztak az összeállással szemben, köszönhetően a szovjet keleti tömb évtizedeinek. Viszont nagyon berzenkedtek a kormányok amiatt, hogy az unió egy kalap alá veszi őket.
Ugyanakkor az EU átsiklott afölött, amikor a visegrádiak egységes hangon nyilvánultak meg, pl. a szabad mozgás ügyében, mert Brüsszel úgy gondolta, hogy az aduk nála vannak. Emellett a csoport az utóbbi években sokszor pont az integráció ellen foglalt állást, lásd a közös menedékpolitika blokádját.
A főcsővezető a legtöbbször Orbán Viktor volt, aki egyre másra jelent be ellenállást a „brüsszeli bürokráciával” szemben. Szerinte a lázadásank Közép-Kelet-Európából kell kiindulnia. De csak az érte el, hogy az unió kerékkötőnek tartja a négyeket.
Ugyanakkor éles érdekkülönbségek vannak a tömörülésen belül, lásd az Oroszországhoz fűződő viszonyt. És nyugodtan ki lehet mondani, hogy a szlovákok, de jórészt a csehek is búcsút intettek az orbáni regionális törekvéseknek. Leszámítva a bevándorlást. Ám az együttműködés igazából már csupán a Budapest-Varsó-tengelyt jelenti. És az sem olyan erős, mint amilyennek tűnik.
Brüsszel mégsem dőlhet hátra és nem szabad önelégültnek sem lennie. Mert a visegrádiak 30 évéből az a tanulság, hogy célszerű nem egységesen kezelni egy-egy térség országait. És jobb az, ha egyenlő félként tárgyal velük.
Németország büszkén hirdeti, hogy hidakat épít Oroszország felé, ám ily módon megosztja Európát és félő, hogy közben figyelmen kívül hagyja a földrész középső és keleti részének agagályait. A kommentár megrója a német elnököt, aki a minap védelmébe vette az Északi Áramlat 2 tervét. Steinmeier a többi közt arra hivatkozott, hogy a világháború több mint 20 millió szovjet áldozatot követelt és ezt országa sosem hagyhatja számításon kívül. Még akkor sem ha a történelem nem igazolhatja a mai orosz politika törvénysértéseit.
Ezzel az érveléssel az a baj, hogy az erkölcsi kötelességnek ki kell terjednie több utódállamra, valamint Lengyelországra is, hiszen azok is éppen eleget szenvedtek a náciktól. És közülük jó páran úgy érzik, hogy a gázvezetékkel Berlin átlép a fejük fölött.
Az EU viszont azzal kénytelen szembenézni, hogy a befejezés előtt álló beruházás folytán a baltiak, a lengyelek és más nemzetek úgy vélik: nem szabad a biztonságukat az unióra bízni, amikor a németek külön boltolnak az oroszokkal. A régió számára egyébként is az USA szavatolja leginkább a függetlenséget. Azaz a védelmet és biztonságot be lehet sorolni a jogállam, a sajtó sokszínűsége és a migráció mellé, mert valamennyi megosztja a keletet, illetve a nyugatot.
És hogy a németek mit kapnak cserébe az oroszoktól? Hát sok jót nem. Vagyis sok alapja nincs annak a hivatkozásnak, hogy a gazdasági és energia együttműködésnek jócskán van biztonsági hozadéka. Ez a Putyin-érában nem igaz. Ennélfogva a német vezetőknek fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy jár-e érdemleges eredménnyel az Északi Áramlat 2 és a többi híd Moszkva felé.
A vírus 2. hulláma végigsöpört Közép- és Kelet-Európában, amely pedig az elején még egész jól állt. Ám most a halálozások arányát tekintve a legrosszabbak közé tartozik a világban. A kezdeti sikerekbe belejátszott, hogy ezek az országok gyorsan lezárták a határokat és zárlatot rendeltek el. Ám a nyári nyitás megbosszulta magát, mert a kórokozó szabadon terjedhetett kelet felé. Őszre letarolta a földrészt, Szicíliától Szibériáig.
Az adatokat azonban nehéz összehasonlítani, mert az egyes kormányok más-más tesztelési, illetve statisztikai módszereket alkalmaznak. De a hivatalos adatok lesújtó helyzetről árulkodnak Bulgáriában, Litvániában, Magyarországon Csehországban és Horvátországban. Minden 100 ezer emberből legalább 70-et kórházba kellett vinni a betegség miatt. A nyugat ennek a nyomába sem ér.
Ami pedig a halottak számát illeti, ott még rosszabb volt a kép a múlt év utolsó három hónapjában, ha a minimum 40 halálesetet 100 ezer emberre vetítjük. Ennyi áldozat nyugaton még tavasszal sem volt. A tanulság egyértelmű: még ha akadtak is országok, amelyek szerencséseknek bizonyultak csaknem egy éve, vagy a földrajzi elhelyezkedés, vagy a hivatalos intézkedések folytán, ébernek kell lenni. A járványoknál ugyanis nincs biztosíték arra, hogy a legújabb hullám lesz az utolsó.
Az OLAF arra inti az európai országokat, hogy legyenek résen és ne üljenek fel bűnözőknek, amikor vakcinákat vásárolnak. A csalás elleni uniós hatóság szerint bűnbandák megpróbálják kihasználni, hogy Brüsszel egyelőre lassan halad az oltóanyag beszerzésével. Pl. nagy mennyiségű szert ajánlanak fel, az előleget zsebre vágják, majd felszívódnak. A másik módszer, hogy hamisított készítmény szállítanak. De ha azt állítják, hogy létező gyárakat képviselnek, vagy hogy sok-sok adagot tudnak adni, nem szabad elhinni nekik, mert ez mind csak kamu.
A hatóság figyeli a védőfelszerelések illegális kereskedelmét is, és bár álvakcinát még nem foglalt le, de már beazonosított több mind ezer gyanúsítottat, és elkobzott 14 millió veszélyes fertőtlenítőt, maszkot, tesztkészletet és más, gyatra minőségű portékát.
Az OLAF megismételte az Europol felhívását, hogy bűnözők elrabolhatnak teljesen jó készítményeket, hogy azokat azután saját zsebre eladják.
